Funkytown
Taki: Jó napot, jó napot, de vidám itt valaki.
Lenke: Jó napot, Kutya úr! Csakugyan nagyon fel van dobva. Mi lelte magát? (Mosolyogva, ingatva a fejét.) Csak nem valami szépasszony van a dologban?
Kutya: Kezét csókolóm, Lenke néni, szervusz Takikám. El tetszett találni, Lenke néni! Boldog vagyok, meghiszem azt. Épp most újságolta el Mimike, az én kedves barátném itt a póstán – tudják, nagyon rendes és jóravaló teremtés, egy ideje már szorosabb kapcsolatban is vagyunk az egyszerű póóóóstás kisasszony-ügyfél viszonynál… Szóval most mesélte, hogy a budapesti strandokon a következő hetekben külön gondolnak a nyugdíjas hölgyekre és urakra és többek között ő is kint fog lenni, mint a Magyar Póóósta megbízottja. … (Mivel Lenkéék kicsit értetlenül néznek rá, közelebb húzódik Takihoz és rötyögősen, mintha titkot árulna el.) Csak annyit mondok, hogy bikini lesz a formaruhája… (Kihúzza magát, büszkén.) Hát én sem hiányozhatok a következő napokban a fürdőkből… Épp most határoztam el a fürdőnadrág-vásárlást. Nem tartasz velem, Takikám? Otthagyod néhány napra azt a táxizást, meg a forró utcákat, aztán megmártózunk a hűs habokban. Iszunk néhány pofa sört, (egyre jobban belendülve) eszünk kolbászt majonézzel, lángost fokhagymásan, sajttal, töjföllel… (Nagyon rötyögősen) Nagyszerű móka lesz!
Lenke: Majd adok én az uraknak fürdőnadrágot, meg bikinit. Jól nézünk ki, amíg én a boltban talpalok a 35 fokban, ti a strandon csapjátok a szelet a gyönyörűbbnél gyönyörűbb hölgyeknek. Szó sem lehet róla!
Taki (vidáman, lazán): Rám ne nézz, édes Lenkém, azt sem tudom, miről van szó. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy nélküled bárhová menjek, (nyomatékosan) egy tapodtat sem! Ez csak a mi közös képviselőnk magánakciója.
Lenke: Ismerlek jól, hiába magyarázod a bizonyítványodat. Biztos összebeszéltetek a hátam mögött azt remélve, hogy így nem mondok nemet. Hát nem!
Kutya: Biztosíthatom Lenke nénit, hogy nem egyeztettünk Takival. Én is csak ebben a pillanatban tudtam meg a jó hírt. És nem akartam én a világért sem megzavarni a családi békét. Elnézést is kérek nyomban. … Egyébként is miért vagytok ilyen gondterheltek?
Taki (kedélyesen): Gondterheltek? Mi? Ugyan már, csak elsétáltunk ide a lakótelepi postára elintézni néhány ügyet. Tudod, Kutya, ezek olyan ügyek, amelyektől mindig jókedvünk támad. Lássuk csak: befizetjük a gázt, a villanyt, a szennyvizet, a vizet, a súlyadót, a személyfuvarozási regisztrációs adó negyedévenként esedékes részé, meg az iparűzési adót. Csak a közös költséget nem, azt neked már tegnap befizettem. Lenke ridiküljében annyi csekk gyűlt össze, hogy alig tudja becsattintani a kis ajtaját. (Még kedélyesebben.) De nem baj, nem aggódok, mert amikor majd kilépünk innen, akkor már olyan üres lesz az egész, hogy akár köveket is pakolhatunk bele. Nem fogják kibélelni a sárga szelvények, meg a bankók, amiket itt hagyunk…
Kutya (megértően, bölcsen): Bizony, megértem. Magam is úgy vagyok vele, hogy mire meg kifizetek mindent, hát alig marad valamicske. De azt is látom, hogy mi még nagyon szerencséseknek is mondhatjuk magunkat. Ti sem, én sem késtem még egyetlen napot sem a csekkekkel, de ezt nem mindenki mondhatja ám el magáról. (Rettenetesen bölcsen.) Közös képviselőként látom, hogy némelyik családnak valóságos kínszenvedés előteremteni azt a pár ezer forintot. Nem mondom, olyan is van, aki nem akar fizetni, az az adóizé például, de én úgy veszem észre, a többség nem tud, nincs neki miből. A hatodikon is lakik egy fiatal házaspár… Kölcsönből költöztek ide… Valutára vettek lakást. Rendes banktól. De én csak úgy mondom, hogy uzsorás karmaiba kerültek. … Meglehet az is, hogy még egy uzsorás szíve is hamarabb enyhülne meg, ha látná, hogy milyen helyzetbe kerültek – (itt rettenetesen fensőbbségesen) de egy bank, egy pénzintézet, az személytelen. Csak a felszólítást küldi, szabályos formanyomtatványon. Még az aláírás csak oda van másolva a levél végére.
Lenke: Teljesen igaza van, Kutya úr. Áldom az unokám eszét, amiért annak idején úgy döntöttek, hogy nem vesznek fel kölcsönt, s inkább velünk élnek. Felemésztene az elkeseredés, ha azt kellene látnom, hogy nem tudnak boldogan élni a lakásukban, mert napi gondjaik vannak. (Egyre mosolygósabban) Így szűken vagyunk kicsit, nem mondom, különösen, ha az (Taki felé bök a fejével, szemrehányón) öreg úgy dönt hajnalban, hogy ő nem várja meg a reggelt, s kimegy a (előkelősködve) toálettre, de legalább nyugodtan élhetünk. Nem kell aggódnom semmiért.
Taki (kedélyesen): Már megbocsássál, édes Lenkém, de tudod, bizonyos kor fölött a szükség nagy úr, nem döntés kérdése… (Kicsit cinikusan.) Egyébként meg őszintén örülök, hogy ilyen nyugodtan telnek a napjaid.
Lenke (tettetett felháborodással): Ne csúfolódj, Öreg, mert megbánod. (Megenyhülve, mintegy magyarázva a helyzetet.) Tudja, Kutya úr, arra céloz ez a bérkocsis, hogy nyugtalankodom kicsit a gyerekek miatt. Már nagyon várom a dédunokát. És látom is, hogy valami van, de nem árulnak el egy szót sem. Titkolóznak.
Taki: Nem titkolóznak, hanem megvárják mindennek az idejét. (Kutyához fordulva, kedélyesen) Hiába mondom neki, hogy várjon türelmesen, képtelen rá.
Kutya (bölcsen): Nekem sosem volt családom, túlságosan bohém életet éltem ahhoz. Az ízig-vérig szííínházi emberek ritkán tudnak összetartó családot fenntartani. Ezért aztán én nem is próbálkoztam. Ennek ellenére pontosan tudom, hogy egy kisunokánál, pláne egy dédunokánál nincs is szebb a világon. Hár kívánom nektek is, meg Almácskának is, hogy minél hamarabb kopogtasson nálatok a gólya… (Hamiskásan mosolyogva.) Tudjátok, mit, ha megnő, elviszem a lovira!
(Melankolikus zene.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése