Lantos utca 8. Lépcsőház és lépcsőház előtti tér.
Etus jön ki, várja őt Károly. Etus pirosban, szintén piros sapka a fején. Károly hófehér nadrágban és ingben, panyókára vetve egy sötétkék zakó.
Etus: Jó estét! Ugye nem autóval jött?
Károly: Kezét csókolom. Természetesen nem.
Etus: Örülök. Attól tartottam, ilyen kései órán már nincs kedve sétálni egyet.
Károly: Művésznő, engedje meg, hogy megjegyezzem, ezúttal tévedett. Szó, mi szó, meglehetősen nehéz napom volt. Egész nap tárgyaltam. Beruházókkal, kivitelezőkkel, társfinanszírozókkal…
Etus: Ez aztán tényleg nehéz nap lehetett. Nem is értem, hogy miket mond…
Károly: És ez még nem minden. Tárgyaltam a bankommal is, mert kedvezményes árfolyamon kínáltak törlesztési lehetőséget.
Etus: Ezt meg végképp nem értem.
Károly: Nem is fontos. Legyen elég annyi, hogy nem vállaltam. Szeretem tisztességes körülmények között bonyolítani az üzleteimet. De a lényeg, hogy a könnyű esti sétámat a világért ki nem hagynám. … Különösen, ha ilyen kellemes társasággal ejthetem szerét.
Etus (mosolyogva): Na azért. Ráadásul arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová a közelbe egy kis kisüstire…
Károly: Meg esetleg egy könnyű kis vacsorára. … (Viccesen) Állok elébe. De én hívom meg. Egyébként ismerek egy kellemes és kitűnő kisvendéglőt innen néhány utcányira. Ha szabad javasolnom, keressük fel. Nem fog csalódni, fííínom, hangulatos hely és a konyhája is pompás.
Etus: Akkor most én mondom, hogy állok elébe.
kép forrása
Károly: Remek. …
(A háttérben feltűnik Ernő bácsi, ahogy téblábol, láthatóan nem tudja eldönteni, hogy megszólítsa-e Etust. Ernő bácsi öltözéke a szokásos, sapka is van rajta.)
Károly: …. Művésznő, megbocsásson, de fordítsa a tekintetét egy kicsinykét balra, de ne feltűnően.
(Etus komótosan teljesíti Károly kérését)
Károly: Látja, amit én látok?
Etus (bölcsen, nyugodtan): Látom. De nem értem, hogy mire jó ez a diszkréció. Szerintem nekem nincs semmi szégyellni valóm, mint ahogyan feltételezem, hogy Ernő bácsinak sem.
Károly (a szokásosnál kissé piperkőcebben): Elnézést kérek, bizonyára igaza van. Mindössze arra gondoltam, hogy esetleg kínosan érintheti önt e régi ismerős látványa.
Etus: Kedves Károly, tévedett. Olyannyira, hogy most oda is megyek hozzá, megkérdezem, hogy megy a sora.
(Etus Ernőhöz lép, Ernő megilletődötten, mosolyogva toporog, a kezében lévő szatyrot mindkét kezével morzsolgatja.)
Etus: Ernő bácsi, ez aztán a meglepetés! Mit keres errefelé?
Ernő (nagyon zavarban): Jó estét, művésznő, üdvözlöm. Micsoda nagyszerű meglepetés, (mosolyogva megindul belőle a szó), nem is gondoltam volna, hogy magával is találkozom még. (Rajongóan.) Hát csak ide ugrottam le a közértbe egy kis ennivalóért, és mit ad isten, a drága művésznővel találkozom. Nagyon örülök!
Etus: Ennek én is őszintén örülök, de még mindig nem tudom, hogy mit keres itt. Csak nem engem keresett?
Ernő: Őszintén szólva nem. Tetszik tudni, én itt lakom.
Etus (kerekre nyílt szemekkel): Itt??? És mégis hol van magának lakása Ernő bácsi?
Ernő: Itt a Lantos utca 8-ban húzom meg magam egy amolyan pincelakásban. Víz és fűtés nincs benne, de a szennyvízcsatorna kellemes meleget ad majd egész télen.
Etus: És ki engedte be oda magát? Csak nem törte fel valamelyik pincét?
Ernő: A világért sem… Hová gondol, művésznő? Én becsületes ember vagyok, soha nem törtem be sehová.
Etus: Akkor mi a magyarázat?
Ernő: Hegyi úr, tetszik tudni, a közös képviselő… Áldott jó ember. Éppen olyan rendes és megértő velem, mint annak idején a művésznő volt. Nem mondom, a művésznőnél jobb helyem volt, de én ennek is nagyon örülök. És dolgozni sem kell érte nagyon sokat: csak hajnal négykor kell kivinnem a szemetesedényeket, nyáron hattól tízig, meg délután locsolnom, kapálnom a környék virágágyásait, szemetet szedni a járdákon és a parkolókban, télen meg havat lapátolnom. (Nagyon határozottan, csukott szemmel.) Nagyon jó dolgom van. Jobbat nem is kívánhatnék.
Etus: Értem.
Ernő: Az az igazság, hogy azóta nem voltam ilyen szerencsés, amióta el kellett költöznöm a művésznőtől. Utoljára akkor áldhattam annyira a soromat, mint most.
Etus (kimérten): Ennek örülök. Akkor az ég áldja!
Ernő (nagyon lelkesen): Ég áldja, művésznő és köszönök mindent!
(Etus és Károly sétálni indulnak.)
Károly: Hogy van az öreg? Ittas volt?
Etus: Úgy láttam, hogy nem.
Károly: Úgy tűnt, szépen elbeszélgettek.
Etus: A látszat néha csal…
De a mondat folytatása már szomorú zene alatt a bölcsesvégek része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése