Egy presszó a közelben. Julcsi érkezik, az asztalnál már ott ül Panni és Klaudia. Julcsi nagyon letört, nehezére esik minden szó.
Julcsi: Sziasztok, csajok…
Klaudia (nagyon vidám, olyan, mint aki már becsípett, nem is kicsit): Helló, kisanyám! Hát te meg mért lógatod azt a csinos pofiká…, upsz…, azt a fitos orrocskádat?
Julcsi (Panninak): Ennek meg mi baja? Ivott?
Panni (teljesen józanul, mosolyogva): Úgy tűnik. Már így találkoztunk, s aztán még folytatta. Csak itt két konyaknál tart.
Klaudia: Ne árulkodj, művésznő! A te sikeredre iszom! (Előrehajol Julcsi, bár nem lehet eldönteni, így akarta-e.) Megsúgom neked, ennek a perszónának aztán bejött az élet. Nem elég, hogy egy mexikói telenovella – mit telenovella, (kicsit megvetően): igazi szappanopera – főhősnőjének lett a magyar hangja, de a passsija egy baromi fekete, baromi nagy autón szállítgatja. Egy Hunteren, vagy (ezt nagyon kéjesen) Hustleren, vagy mi a szöszön?
Panni (szerényen): Hummer. De mindegy, nem fontos. Lényeg, hogy nagyon aranyos és imád engem.
Klaudia (Julcsinak): Nem fontos, nem fontos, de annak a passinak még a cipőfűzője is többet ér, mint a te egész szerelésed.
Julcsi (nagyon közönyösen): Gratulálok. Biztos jó lehet. És mondd csak, Panni, te imádod őt, mert eddig csak arról hallottunk, hogy ő miféle-kiféle.
Panni: Hát persze. Nagyon jól megvagyunk. Lesi minden kívánságomat, kényeztet…
Klaudia (lehajt egy újabb konyakot közben): Majd belepusztulok az irigységbe…
Julcsi (kedveskedően): Miért irigykedsz? Mi a helyzet a te színész lovagoddal?
Klaudia (legyint): Lejátszott. Az egész ünnepek idején egyedül a december 27-e délelőttöt akarta rám szánni. Mondtam neki, hogy János-napozzon csak a családjával, jól megleszek én nélküle is.
Közben megérkezik a pincérnő. Éppen olyan szőke, mint amilyen rövid a szoknyája, és amilyen csinos.
Pincérnő: Mit hozhatok.
Julcsi (kissé rosszallóan végigméri a pincérnőt, majd flegmán): Mit is? Három konyakot, három rostoslével.
Panni (Julcsinak): És a te lovagod?
Klaudia (kéjesen): Az a kősziklafaragó…
Julcsi: Kertépítész… Kihűlőben. Mondtam neki, akkor hívjon, ha van valami mondanivalója is. Valami érdemi. Hát most gondolkodik, legalábbis úgy gondolom. De nem is baj, az elmúlt hetekben a munkámmal voltam elfoglalva.
Panni: Ez már az új munkahely?
Julcsi: Nem, ez még nem az erdészet. Nem is tudom, lesz-e belőle bármi. Az az igazság, hogy úgy tűnik, hiábavalóan hitegettek.
Panni: És akkor mihez kezdesz? Maradsz a régi helyeden?
Julcsi (sóhajt egy nagyot, felhúzza a szemöldökét): Nem tudom. Várok még egy-két hetet, aztán döntök. Az az igazság, hogy igazán pompás ajánlatokat kaptam a versenyszférából is, majdnem dupla ennyi fizetésért. De én szívesebben határoznék a nyugodt, kiszámítható munkahely mellett, ha felkínálnák. Meg azt sem tudom, hogyan változnak jövőre az adószabályok. (Itt rettenetesen tanácstalan képet vág.) Az is lehet, hogy aki többet keres, többet fog adózni…?
Klaudia (mintha kissé elaludt volna, s most magához térne): A fene se érti az adókat, meg a politikát. Tudjátok mit? Tudom, hogy megállapodtunk, hogy nem ajándékozgatjuk egymást, de én most mégis meghívlak titeket egy karácsonyi táncos mulatságra! Ismerek a közelben egy jó kis helyet, reszkessenek az egyedülálló lovagok! Támadnak a belevaló csajok!
Szedelőzködnek, Klaudia lehajtja az utolsó kortyot, majd felpattannak és elindulnak.
Felerősödik a háttérben már kicsit régebbről hallatszó Voyage-voyage.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése