Vágási lakás. Jutka keresztbe csíkos pólóban, kissé kopott farmerben ül a fotelben és egy kis alakú spirálfüzetet néz, néha beleír egy keveset. Hamarosan kulcs zörög a zárban, megérkezik Feri.
Feri (beköszön a folyosóról): Szia!
Jutka (gondterhelten, kissé durván): Szia. … Hol maradtál eddig?
Feri (egyik kezét a háta mögé rejtve, kissé durcásan): Képzeld, dolgoztam. Előbb a nyomdában, utána pedig pakoltam Góliáttal.
Jutka (továbbra is kissé hisztérikusan): Megbeszéltük, hogy nem vállalsz nehéz munkát. Más se kell nekünk, minthogy valami bajod essék.
Feri (immár megnyugtatóan): De hisz csak számítógépeket kellett felvinnünk egy irodaépületbe. Azok a gépek egyáltalán nem nehezek. Ráadásul meg isch beszéltük reggel, ésch nem emeltél kifogást.
Jutka: Akkor sem szeretem! … (Megenyhülve kicsikét.) Egyébként igazad van, ne haragudj.
Feri: Nem haragszom. De mitől vagy ilyen ingerült? Ésch mit csinálsz azzal az irkával?
Jutka: Pont ez az. Ez az, amitől ideges vagyok. A családi költségvetést vizsgálom. Kalkulálok, hogy legyen egy kis maradék. De nincs.
Feri: És minek neked a maradék? Mi romlott el? Mert ha nagy a baj, elárulom, hogy fent a konyhaszekrény tetején, a „mentsvárban” elrejtettem egy kis túlélőkészletet…
Jutka (hálásan, férjére büszkén): A „mentsvárról” tudok, de ahhoz nem szívesen nyúlnék. Rendszeres maradékra lenne szükségünk, nem ilyen egyszeri félretett összegekre.
Feri: És mégis mi hiányzik az életedből?
Jutka: Egy tanár. Pontosabban legalább két tanár.
Feri: Tanár? Te nem vagy magadnak elég tanár?
Jutka: Elég lennék, ha lenne még egy kis időm, meg energiám. (Mély levegőt vesz.) Az a helyzet, (elkezd sugdolózni, innentől bizalmasan csendeskedve folyik tovább a beszélgetés) hogy Matyival vannak gondok. Tegnap Csaba bizalmasan megjegyezte, hogy a fiunk nem tanul eleget. Kérdezősködtem a többi kollégánál is, s bizony kiderült, hogy matematikából és fizikából is gondjai vannak.
Feri (felszívja magát, dühös): Na mindjárt beszélek a fejével. A számítógéptől meg a tévétől elbúcsúzhat a nyár szünetig, az biztosch!
Jutka (nagyon figyelmesen, gyöngéden): Hagyd… Én már elbeszélgettem vele, s a technikai eszközöket is elzártam tőle. Se tévé, se számítógép, se zene.
Feri: Akkor rendben van minden.
Jutka: Nem egészen. Azt hiszem, hogy magántanárt kellene hozzá fogadni. Tudod, épp most nehezültek a továbbtanulás feltételei. Már ezek az eredményei is beszámítanak a későbbiekbe. Ha így megy tovább, nem fog tudni még érettségit sem tenni.
Feri: Te nem tudsz neki segíteni?
Jutka: Tudnék, de nem győzöm. Mire felkészülök a saját óráimra, kijavítom a házi feladatokat, meg elvégzem azt, amivel – sokszor más helyett is – Hável megbíz, minden percem eltelik. (Elhúzza a száját, megvonja a vállát.) Azt meg nem szeretném, hogy itthon kizárólag a tanulás legyen közöttünk a téma.
Feri: Igazad van. Ésch tudsz valakit, aki elvállalná?
Jutka: Persze, már le is egyeztettem velük. Történelemből Béla bácsi lenne, nála jobbat úgy sem találunk, ráadásul jól jön szegénynek egy kis mellékes. Matematikából meg fizikából pedig bárki segíthet, már ki is néztem egy apróhirdetés telefonszámát.
Feri (felvidulva): Ha te megoldottad a probléma szakmai részét, akkor én gondoskodom a financiális fedezetről – úgy tudom, így beszélnek a politikuschok is… Mindenesetre szólok a nyomdában, meg Góliátnak isch, hogy bátran terheljenek, mert elkél a plusz kereset a házban…
Jutka: Pompás! Olyan büszke vagyok az én csodálatos uramra. Hátha még azt is elárulja a férjek gyöngye, hogy mit rejteget a háta mögött…
Feri (átad egy kis doboz bonbont): Kisch apróság: Valentin nap van, nem felejtettem el.
Jutka (örömébe meglepődés és megütközés is vegyül): Köszönöm. Én meg elfelejtettem. Ne haragudj!
Feri: Nem haragszom.
Jutka: Kiengesztelésül megkínállak az édességből.
Feri: Köszönöm. De csak vacsora után. Hoztam azt is: kenyeret, tejet, párizsit és két üveg sört.
Jutka: Hogy te milyen figyelmes vagy. És beletrafáltál, mert egyébként nincs itthon semmi, ma nem volt időm bevásárolni.
Egymás nyakába borulnak. Vidám klimpírozás
Feri (beköszön a folyosóról): Szia!
Jutka (gondterhelten, kissé durván): Szia. … Hol maradtál eddig?
Feri (egyik kezét a háta mögé rejtve, kissé durcásan): Képzeld, dolgoztam. Előbb a nyomdában, utána pedig pakoltam Góliáttal.
Jutka (továbbra is kissé hisztérikusan): Megbeszéltük, hogy nem vállalsz nehéz munkát. Más se kell nekünk, minthogy valami bajod essék.
 | |
| "Túl sok pénzt költünk számlákra" |
Jutka: Akkor sem szeretem! … (Megenyhülve kicsikét.) Egyébként igazad van, ne haragudj.
Feri: Nem haragszom. De mitől vagy ilyen ingerült? Ésch mit csinálsz azzal az irkával?
Jutka: Pont ez az. Ez az, amitől ideges vagyok. A családi költségvetést vizsgálom. Kalkulálok, hogy legyen egy kis maradék. De nincs.
Feri: És minek neked a maradék? Mi romlott el? Mert ha nagy a baj, elárulom, hogy fent a konyhaszekrény tetején, a „mentsvárban” elrejtettem egy kis túlélőkészletet…
Jutka (hálásan, férjére büszkén): A „mentsvárról” tudok, de ahhoz nem szívesen nyúlnék. Rendszeres maradékra lenne szükségünk, nem ilyen egyszeri félretett összegekre.
Feri: És mégis mi hiányzik az életedből?
Jutka: Egy tanár. Pontosabban legalább két tanár.
Feri: Tanár? Te nem vagy magadnak elég tanár?
Jutka: Elég lennék, ha lenne még egy kis időm, meg energiám. (Mély levegőt vesz.) Az a helyzet, (elkezd sugdolózni, innentől bizalmasan csendeskedve folyik tovább a beszélgetés) hogy Matyival vannak gondok. Tegnap Csaba bizalmasan megjegyezte, hogy a fiunk nem tanul eleget. Kérdezősködtem a többi kollégánál is, s bizony kiderült, hogy matematikából és fizikából is gondjai vannak.
Feri (felszívja magát, dühös): Na mindjárt beszélek a fejével. A számítógéptől meg a tévétől elbúcsúzhat a nyár szünetig, az biztosch!
Jutka (nagyon figyelmesen, gyöngéden): Hagyd… Én már elbeszélgettem vele, s a technikai eszközöket is elzártam tőle. Se tévé, se számítógép, se zene.
Feri: Akkor rendben van minden.
Jutka: Nem egészen. Azt hiszem, hogy magántanárt kellene hozzá fogadni. Tudod, épp most nehezültek a továbbtanulás feltételei. Már ezek az eredményei is beszámítanak a későbbiekbe. Ha így megy tovább, nem fog tudni még érettségit sem tenni.
Feri: Te nem tudsz neki segíteni?
Jutka: Tudnék, de nem győzöm. Mire felkészülök a saját óráimra, kijavítom a házi feladatokat, meg elvégzem azt, amivel – sokszor más helyett is – Hável megbíz, minden percem eltelik. (Elhúzza a száját, megvonja a vállát.) Azt meg nem szeretném, hogy itthon kizárólag a tanulás legyen közöttünk a téma.
Feri: Igazad van. Ésch tudsz valakit, aki elvállalná?
Jutka: Persze, már le is egyeztettem velük. Történelemből Béla bácsi lenne, nála jobbat úgy sem találunk, ráadásul jól jön szegénynek egy kis mellékes. Matematikából meg fizikából pedig bárki segíthet, már ki is néztem egy apróhirdetés telefonszámát.
Feri (felvidulva): Ha te megoldottad a probléma szakmai részét, akkor én gondoskodom a financiális fedezetről – úgy tudom, így beszélnek a politikuschok is… Mindenesetre szólok a nyomdában, meg Góliátnak isch, hogy bátran terheljenek, mert elkél a plusz kereset a házban…
Jutka: Pompás! Olyan büszke vagyok az én csodálatos uramra. Hátha még azt is elárulja a férjek gyöngye, hogy mit rejteget a háta mögött…
Feri (átad egy kis doboz bonbont): Kisch apróság: Valentin nap van, nem felejtettem el.
Jutka (örömébe meglepődés és megütközés is vegyül): Köszönöm. Én meg elfelejtettem. Ne haragudj!
Feri: Nem haragszom.
Jutka: Kiengesztelésül megkínállak az édességből.
Feri: Köszönöm. De csak vacsora után. Hoztam azt is: kenyeret, tejet, párizsit és két üveg sört.
Jutka: Hogy te milyen figyelmes vagy. És beletrafáltál, mert egyébként nincs itthon semmi, ma nem volt időm bevásárolni.
Egymás nyakába borulnak. Vidám klimpírozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése