Kórházi folyosó. János épp kilép egy vizsgálóból. Kezet fog az orvossal.
János: Köszönöm a tájékoztatást, doktor úr.
Doktor (valószerűtlenül szívélyesen): Kérem, nagyon szívesen. Várom jelentkezésüket és értesítésüket a döntésükről. Amennyiben úgy határoznak, hogy belevágnak, hamarosan találunk egy olyan időpontot, amely mindannyiunknak megfelel.
János: Még egyszer köszönöm. Viszontlátásra.
Gyors léptekkel megy le a lépcsőn, de egy szinttel lejjebb, épp a lépcsőforduló közelében szinte belebotlik az ott ülő és keresztrejtvényt fejtő Stefibe.
Stefi (felnézve az újságból, meglepve, de kihívó mosollyal): Erdész úr! Nem kéne a szeme elé nézni.
János: Stefi! Bocsáss meg. Csak épp elgondolkodtam. Te itt?
Stefi: Én itt. És te? Buta kérdés: te is itt. De mégis, hol jártál? (Felnéz, látja, hogy szülészet-nőgyógyászat.) Csak nem??? Az asszonyka hol van? Talán bent fekszik egy egészen pici csöppséggel? Mekkora? Egészséges? Az anyuka hogy van?
János: Nem, szó sincs róla. Sajnos. Hasonló ügyben járok, de még nem tartunk itt. Az még nagyon távoli.
Stefi (mint aki mindent tud): Értem. Akkor drukkolok nektek. De a becses nejed hol van, merre jár? Ő nem jött el?
János: Nem tudott. Nem engedte el a főnöke. … És te? (Felnéz a táblára: fül-orr-gégészet) Csak nem beteg vagy?
Stefi: De. Allergiás. Ez a parlagfű-szezon sehogy sem akar elmúlni. (Hirtelen náthás tüneteket produkálva folytatja.) Intézkedhetnél, hogy kiirtsák az összeset.
János: Nyugodj meg, a parkerdőgazdaságban egy szál sincs. Még idejében gondoskodtam róla. De ha nekem nem jutott volna eszembe, hát Dénes a puszta kezével tépte volna ki az összeset.
Stefi (kihívóan, náthás tünetek tova): Értem. … A jó erdészmérnök még mindig a régi precíz és pontos formáját futja… És ugyanolyan hűséges is élete párjához, mint régen?
János: Nyugalom, Stefi. Ugyanolyan.
Stefi: Kár. … De próbálkozni csak szabad? Azt nem tiltja semmilyen törvény vagy erkölcsi szabály sem, ugye?
János: Nem, próbálkozhatsz, de felesleges.
Stefi: Azért én csak időről időre megpróbálom. A türelem erdészt terem. … Viszont másra – nem komolyabbra, mert ez is komoly volt – fordítva a szót, szeretnélek megkeresni valamelyik nap: egy riportot készítek a romániai fatolvajlásról és kikérném a szakvéleményedet. Ugye legalább ebben nem kosarazol ki?
János: Nem, dehogy. Majd utánanézek és szívesen nyilatkozom. Különösen, ha beleveszed a cikkedbe, hogy sajnos nálunk is megszaporodtak a lopások, rongálások. Most, hogy a hajléktalanok egy része kiköltözött a városból az erdőbe, nem bírjuk pótolni az általuk okozott károkat.
(Ezt az okfejtést megszakítva hirtelen feltűnik Virág doktor, begombolatlan fehér köpenyben, a fején sztetoszkóppal, kezében egy nagy halom iratot lobogtatva. Szól a folyosón kissé távolabb álló, épp pácienssel beszélő nővérkének. Az egész jelenet Jánosék orra előtt zajlik.)
Virág (feldúltan ordítva): Lujza!!! Lujza nővér! …. Lujza! …
Nővér (riadtan hátrafordulva): Nekem szól, főorvos úr?
Virág: Miért, ismer még magán kívül itt valaki Lujzát?
Nővér (oltári kedves nyugalommal): De főorvos úr, én nem Lujza vagyok, hanem Viola.
Virág (még mindig rettentő ingerülten): Idefigyeljen nővér, már százszor megmondtam, el is ismételtettem, sőt ezerszer le is írattam magával, hogy ne arra figyeljen, amit mondok, hanem arra, hogy egyáltalán szólok. Magához beszéltem, (innen tagoltan) érti már?
Nővér: Értem. Ne haragudjon, doktor úr, mit parancsol?
Virág: Vigye ezt a paksamétát föl a harmadikra Viola nővérnek.
Nővér: De tanár úr, én vagyok az épületben az egyetlen Viola. Akkor ezt kinek vigyem?
Virág: Hogy kicsoda? Minek mutatkozik be? Pontosan tudom, hogy maga kicsoda. És mégis mit akar maga elvinni? Hozzon egy kávét! (Tagoltan.) Ember, nem érti? Maga nem ért a szóból?
Nővér: Igen, főorvos úr. Cukrot hozzá parancsol?
Virág: Cukrot??? Mihez, ahhoz, hogy felvigyen két szál iratot a harmadikra Viola nővérhez? Nem vagyok én ló! Vigye gyorsan! (Nagyon ingerülten.) Szót se többet, ne kérdezzen!
(Jánosék derűsen nézik az eseményt. Majd Virág ráordít Stefire.)
Virág: Maga az az allergiás beteg?
Stefi: Igen, kérem.
Virág (kicsit megenyhülve, de még mindig ingerülten): Na, jöjjön. (Rámordulva.) Nem mintha tudnék segíteni az allergián. Minél többet kell a hegyekben tartózkodni, vagy az erdőben.
Stefi sokat mondón Jánosra néz, a kamera Jánoson marad, kicsit zaklatott klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése