Kutya és Sümi sétál az Andrássy úton. Odaérnek az Operához, de ott Sümi tekintete elkomorul.
Sümi: Ne haragudj, Kutya, de még mindig elszorul a szívem, ha ez előtt az épület előtt visz el az utam.
Kutya: Egy szentimentális vén marha vagy te, művészem! Ha én minden szííínház előtt elérzékenyülnék, ahol valaha dolgoztam, akkor egy nagy csomag papír zsebkendő nélkül ki sem tehetném a lábam a házból.
S: De én itt nem csak dolgoztam, én itt éltem az életem. Az Opera-Fészek-Balettcipő szentháromságban. Itt feküdtem és keltem, szerettem és gyűlöltem, voltam sikeres és nagy ritkán sikertelen. Itt volt a régi lakásom is, de volt, hogy hetekig haza sem néztem. Amikor kinyitottam az ajtót, alig tudtam bemenni a sok rajongói levéltől. Úgyhogy értsd meg, én nem tudok már ez előtt a ház előtt sétálni.
K: Na jól van, dalnokom, akkor kerüljünk itt jobbra.
(Befordulnak a Balettintézet melleti utcába és a következő képen már az Új Színház előtt állnak)
S: (Felmutat az épületre) És ehhez mit szólsz?
K: (Tettetett szakértelemmel nézi az épületet) Hát, nézzük csak! Egy szép, art-deco ház. Tudtad, hogy valaha mulatónak épült? De volt itt Táncszínház is és a háború után Várkonyi Művész Színháza. Éppen itt kezdtem, mint segédügyelő. Látod, ha olyan érzékeny lenne a lelkem, mint neked, most erre sem sétálhatnánk.
S: Nem erre gondolok, te Kutya! A változásokhoz mit szólsz?
K: (Elkomorul) Nézd, művészem! Ebben a házban kiváló színészek játszottak, játszanak ma és fognak játszani holnap is. Én nem szeretem, ha a politika betolakszik a színházba, úgyhogy én azt mondom, nézzük meg az új társulat teljesítményét művészi alapon, a politikát hagyjuk ki belőle. Mindenki megérdemel egy esélyt.
Ekkor balról megérkezik Julcsi.
S: (Megörül) Julcsika! Kezét csóóókolom! (Gusztustalanul mosolyog, mint egy szatír)
K: Mi szél fútta ide, ahol a madár sem jár, csak egy kutya, meg egy vén pacsirta?
Julcsi: Jó napot az uraknak! Éppen ebédelni voltam a barátommal és most sietek vissza a munkahelyemre.
Most jobbról megérkezik Beregi Péter művészúr.
Beregi: Kutya! Oszkár! Hát ti még éltek?
K: Petikém! (Mindenki nagyon ölelgeti a másikat)
B: És a kisasszony? (Julcsihoz, viccesen) Melyik vén lovag csavarta el a fejét?
K-S: (Egymást túlkiabálva) Én-én! (A három faszi röhög, Julcsi elnézően mosolyog)
K: (Szertartásosra vált) Julcsika, engedje meg, hogy bemutassam, régi barátunkat, lóverseny és kocsma-cimboránkat, Beregi Pétert.
J: (Kezet nyújt) Mágenheim Julcsi.
B: Beregi Péter, színművész vagyok, nagyon örvendek.
S: (Magyarázólag) A kis szomszédasszonyunk.
B: És van ott maguknál eladó lakás, mert ilyen szomszédságban magam is szívesen élnék.
J: Azt hiszem, most éppen nincs. És honnan ismerik egymást az urak? (Közben sétálnak a Liszt Ferenc tér felé)
K: Ó, tudja Julcsika, éppen a Vígszínházban voltam ügyelő, amikor ez a Peti gyerek odakerült, mint ifjú titán. Emlékszel, Peti, amikor a Rómeó és Júliában…
B: Amikor az a vödör…
K: És akkor a Várkonyi azt mondta, hogy (utánozza) „Beregikém, ha még egyszer…” (Hatalmas röhögés)
B: Oszkár, te sem remekeltél, amikor a lovira menve azt mondtad a taxisnak, hogy…
K: Hogy maga, penahajder, miért…
S: Miért, miért? Ti nem tudjátok, hogy aznap reggel a kávét a lábamra…
B-K: (Csúfondárosan, kórusban) De, tudjuk! (Mindenki röhög, csak Julcsi forgatja a fejét értetlenül)
K: És amikor a Kazal Lacit vicceltétek meg?
S: Az pompás volt! Lacinak akkor volt nagy száma az a borkóstolós, amikor egyre jobban berúgott a különböző boroktól, persze a poharakban igazából csak víz volt.
B: És az egyik hakni alkalmával kitaláltam, hogy ne vizet töltsünk a poharakba, hanem kisüsti pálinkát. Persze ehhez az ügyelő közreműködése is kellett.
K: Aki én voltam.
S: És az Előre kultúrház színpadán Laci kortyolgatta a pálinkákat, közben mondta a szöveget, amikor…
J: Amikor mi történt?
B: Amikor… (mindhárman harsányan röhögnek) amikor… (még nagyobb röhögés) hát azt el sem lehet mondani! (legnagyobb röhögés, egymás hátát lappogatják)
J: Köszönöm az uraknak a pompás sétát, de most már sietnem kell vissza a munkahelyemre, mert a főnököm nem nagyon elnéző. Jut eszembe, olyan remek történeteket tudnak, nem adnának egy interjút nekem?
S: Milyen interjúra gondol, Julcsika? Kit érdekelhet néhány kivénhedt művész, meg egy kivénhedt művészsegéd?
J: Valamelyik következő rendezvényünk népszerűsítő kiadványában leközölhetnénk egy beszélgetést ezekről a régi történetekről, azt hiszem, a sportolókat is inspirálná. És hát végülis, valaha újságírói babérokra is törtem. (Szerényen mosolyog)
B: Részemről nagyon szívesen. Bár, emlékszel, Oszkár, amikor egyszer veled akart riportot készíteni egy újságírónő és a riport ugyan nem jött össze, de… (Megint mindenki röhög)
K: Hanem a férje… (Röhögnek)
S: Rosszkor benyitott…. (Nagyon röhögnek)
J: Hát, akkor majd megkeresem, Kutya bácsi, de most tényleg mennem kell, viszont látásra az uraknak. (Elsiet)
K: (Lassan abbahagyja a röhögést) És most? Mi legyen?
B: Gyerekek! Én tudok itt a közelben egy isteni borozót. Remek a bor, pompás a zsíros kenyér és a korcsmárosné…
S: Aranyvirág?
(Lassan távolodnak, közben tovább röhögcsélnek, a hangjuk egyre halkul)
B: Emlékszel, Kutya, amikor annak a pincérlánynak…
K: Annak, aki a Kálmán Gyurinak azt mondta, hogy…
B: Annak, annak! Hát, Oszkár, akkor te aztán szépen eljátszottad a renomédat.
S: Méghogy én? Ott sem voltam, én csak… (Harsányan röhögve mennek az utcán)
Nosztalgikus klimpírozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése