Feri: Na és mi lesz a munka.
Góliát: Költöztetünk.
F: Na, megint cipelhetjük a sok nehéz könyvet.
G: Áááá, nincs ezeknek könyvük. Igazából alig van valamijük,
szegények, mint a templom egere, gyorsan végzünk, ahogy megígértem.
Viszont, ahogy méltóztattam említeni, póstamunka, úgyhogy annyit kérünk,
amennyit nem szégyellünk, mi pedig nem vagyunk szégyenlősek, ugye,
papussskám?
F: (Kétkedve ingatja a fejét)
Képet váltunk, a két keccsmen felfelé baktat egy régi bérházban.
Felérnek az emeletre és kilépnek a körfolyosóra, ahol kisebb csődületet
találnak. Kinn áll három ember és a csukott ajtón keresztül győzködik a
lakót, aki, mint később kiderül, egy háromgyermekes anyuka.
Iskola, tanári. Jutka éppen bejön a naplóval a hóna alatt, mögötte jön Csaba, hevesen
gesztikulál. Szereplők a szokásosak, most tényleg nem sorolom fel őket.
Csaba: …nem tudom, ezt hogyan fogjuk csinálni!
Jutka: (Kajánul) Majd az igazgató úr megmondja.
Hável: (Meglepetten néz fel a kávés csészéből) Mit mondok én meg? Bujáki!
Cs: Nem kell ide Bujáki, ez tisztán oktatási kérdés. (Harciasan) Olvastad az új nemzeti alaptanterv legújabb tervezetét?
H: Természetesen. Valami baj van vele?
Cs: Valami? Csak baj van!
H: (Zavarodottan) Mégpedig?
Cs: Hát ide figyelj, Hável! Én még emlékszem, mennyire gyűlöltem
gyerekként, hogy bejött a tanár és „leadta” az anyagot. Ha a tanrend
szerint haladni kellett tovább, akkor haladtunk, függetlenül attól, hogy
a diák értette-e az összefüggéseket, vagy sem. Aztán ebből lett az,
hogy gimnáziumba úgy kerültek a gyerekek, hogy fogalmuk sem volt a
történelemről, az irodalomról, de lehet, hogy két közönséges törtet se
tudtak összeadni.
Béla: Az nem ebből lett, hanem abból, hogy a tanár nem volt érdemes a hivatására.
Cs: (Tudomást sem vesz Béla közbeszólásáról) És emlékszem, hogy már
tanárként mennyire örültünk, hogy ennek a kötött tantervnek vége és
megpróbálhatjuk a legjobb tudásunk szerint az ismereteket átadni.
Kutya és Sümi sétál az Andrássy úton. Odaérnek az Operához, de ott Sümi tekintete elkomorul.
Sümi: Ne haragudj, Kutya, de még mindig elszorul a szívem, ha ez előtt az épület előtt visz el az utam.
Kutya: Egy szentimentális vén marha vagy te, művészem! Ha én minden
szííínház előtt elérzékenyülnék, ahol valaha dolgoztam, akkor egy nagy
csomag papír zsebkendő nélkül ki sem tehetném a lábam a házból.
S: De én itt nem csak dolgoztam, én itt éltem az életem. Az
Opera-Fészek-Balettcipő szentháromságban. Itt feküdtem és keltem,
szerettem és gyűlöltem, voltam sikeres és nagy ritkán sikertelen. Itt
volt a régi lakásom is, de volt, hogy hetekig haza sem néztem. Amikor
kinyitottam az ajtót, alig tudtam bemenni a sok rajongói levéltől.
Úgyhogy értsd meg, én nem tudok már ez előtt a ház előtt sétálni.
K: Na jól van, dalnokom, akkor kerüljünk itt jobbra.
(Befordulnak a Balettintézet melleti utcába és a következő képen már az Új Színház előtt állnak)
S: (Felmutat az épületre) És ehhez mit szólsz?
