Feriék lakása. Feri épp nyitja az ajtót, Matyival együtt belép a lakásba. Mátyás kezében egy erősen kopott focilabda.
Feri: Megjöttünk!
Matyi: Szia anya, mi a vacsora?
Jutka (a szobában a fotelben ül, lába egy kisszékre feltéve): Sziasztok. Semmi. Nincs itthon semmi. A ti nagy focizásotokban nekem ment ki a bokám. Alig tudok lábra állni. Úgyhogy itt ültem végig, néztem a tévét, mert még egy könyvért sem tudtam elbotorkálni. Rémes volt. Valami gyerekeknek szóló műsort adtak, tele csupa rohanással, meg hangoskodással. Úgyhogy Matyi, jól jegyezd meg, mostantól a gyerekműsorokat sem nézheted. … De a lényeg, hogy vacsora nincs. (Ferihez fordulva.) Drágám, nem szaladnál le a kisboltba Lenke nénihez? Még csak párizsit sem tudtam venni.
Feri: Hogyne, máris rohanok. Csak előbb megnézem a lábadat. Jól vagy? Nem tört el? Nagyon feldagadt?
Jutka: Én jól vagyok. Csak az aggaszt, hogy egész délután nem csináltam semmit és enni sem tudunk mit. S ha jól emlékszem, mára ígérte magát Janka, valami (cinikusan) szörnyen fontos és sürgős ügyben. Ráadásul holnap én kísérem ki a buszhoz a negyedikeseket, akik mennek a nyári evezős táborba.
(Feri megnézi Jutka lábát, gyakorlott mozdulatokkal kicseréli a vizes borogatást.)
Feri: Ezzel a lábbal nem mész sehová. Most bekötöm a lábad, utána gyorsan vásárolok valamit. Lenke nénit délután háromkor láttam hazajönni, biztos elfáradt szegény és bezárta a kis közértet. De a lenti nagyban úgyis találok valamit. Utána hazajövök és telefonálok Hávelnek, hogy oldják meg a helyettesítésedet – legfeljebb majd kimegy ő a buszhoz. Aztán lezuhanyozom és megyek dolgozni. Jó lesz így?
Jutka: Nagyszerű lesz, te, férjek gyöngye..!
Feri: Már indulok is. Vigyázz magadra és ne mozogj. (Matyihoz fordulva.) Kivételesen te nyithatod ki az ajtót, ha csenget Janka néni … (Kicsit utálkozva) remélem, mire megjövök, el is megy. (Beszólva az ajtón, cinikusan) Nagyon ssietek…
Feri nyitja az ajtót, mikor lépne ki, berobban Janka. Összeütköznek. Feri hátrál, Janka semmitől sem zavartatva berohan.
Feri (gondterhelten-cinikusan): Jó esstét Janka néni, tessssék befáradni.
Janka (már a szobaajtóban): Jó estét? Áh, még mit nem! Jó este… Tudod mikor volt nekem utoljára jó estém, Ferikém? Lánykoromban! Amikor még tízen udvaroltak nekem. Egyszerre! Hah-hah, válogathattam a jelentkezők között. Álmodoztam a szépről és a jóról. Álmok… Remények… Huss! Elszálltak. Eltűntek a ködben. Maradt nekem a család összes búja-bánata. (Közben már leülve a fotelben, szatyrát az asztalra dobva, kicsit belerúgva a Jutka fájós lábát tartó kisszékbe – Feri közben kioldalgott.) De mindegy. Ez az én sorsom-keresztem. Cipelem, amíg tudom. Szó nélkül! Nem panaszkodom.
Matyi (bejőve): Csókolom Janka néni, hoztál valamit? Mert itthon nincs semmi.
Janka: Szervusz Matyikám. Mi az, hogy nincs semmi? (Jutkához fordulva.) De szemtelen ez a gyerek. Drága Jutkám, hogy nevelitek ti ezt az inast? Az én időmben, ha egy gyerek így beszélt egy felnőttel, kapott egy jó nagy maflást.
Jutka (megengedően): Matyi, kérjél bocsánatot Janka nénitől. (Matyi motyog valamit, majd eltűnik.) Egyébként mi nem ütjük a gyereket. Ráadásul igaza van, tényleg nincs itthon semmi. Nekem kiment a bokám, mozdulni sem tudtam, Feri meg most ment le a közértbe.
Janka: És eddig hol volt az a jó urad? Miért este kell vásárolni, amikor mindenből már csak a maradék van? Miért nem szóltál neki ezzel a mobil izével, telefonnal vagy micsodával?
Jutka: Egész nap dolgozott, utána meg focizott Matyival. Mobiltelefonunk pedig nekünk nincs. Mert nem telik rá. Egyébként sem hiszem, hogy focizáshoz szükséges lenne egy ilyen maroktelefon.
Janka: Ahogy gondolod, drága Jutkám. Nem szólok én bele a dolgotokba. Senki dolgába nem szólok én bele. Éljen mindenki úgy, ahogy tud. De mikorra lesz ebből estebéd, drága Jutkám?
Jutka: Hideget eszünk, ami azonnal elkészül. Tudod, Janka néni, mi szeretünk hideget is vacsorázni (ezt jó erősen hangsúlyozva) hármasban.
Janka: Hármasban… Hát jó, én szívesen csatlakozom, de Matyinak mit adtok enni? … Egyébként is, sörötök van behűtve? Mert olyan feldúlt vagyok, hogy ebben a melegben muszáj lehűtenem magam valamivel.
Jutka: Sörünk nincs. Friss hideg vízzel tudunk szolgálni, az a legjobb az ilyen hőségben. És már ne is haragudj, Janka néni, de mi hármasban Matyival együtt terveztük az estebédet. (Egyre határozottabban.) Úgyhogy Janka néni, mondd, mi olyan sürgős és miért vagy olyan feldúlt, aztán pedig szeretnénk az estét együtt tölteni – hármasban. (Közben Matyi hoz egy pohár vizet, Janka egy hajtásra, gyorsan megissza.)
Janka (lassan, értelmezve Jutka mondatait): Értelek. Mindent értek, drága Jutkám. Janka csak akkor kell, ha baj van, ha segíteni kell. Ha neki kell segíteni, akkor gyorsan mondja el és rohanjon. Sőt, legjobb, ha el se mondja. Ugye, Jutkám? Hát ha így állunk, akkor köszönöm a megértést, a pohár vizet és a kedves szót. Ha neked ennyi a rokonság, a hála, a szeretet, akkor ég veled. Pá! Kitalálok magam is. (Kirohan, becsapná maga mögött az ajtót, de megint összeütközik Ferivel.)
Feri (kezében egy szatyorral): Megjöttem, hoztam tizenöt dekagramm párizsit, két kiflit és a jégről vettem négy üveg sört. …
Jutka: Pompás!
Feri: Egyébként Janka mit akart már megint?
Jutka: Az nem derült ki. Előadta, hogy milyen szerencsétlen és feldúlt. És persze itt akart vacsorázni.
Feri: Jó, hogy nem voltam itthon. Tőlem megkapta volna a vacsoráját… És még a holmiját is itt hagyta. Most mit csináljunk? Én vissza biztos nem hívom!
Jutka: Matyi, dobd le az ablakból a jó Janka néni táskáját!
(Vidám, de azért kicsit zaklatott klimpírozás.)
Újabb jelenet. A Lantos utcai parkolóban a leszálló este leple alatt három 15-16 éves körüli gyerek autóról autóra járva gyanúsan viselkedik: leguggolnak az autók háta mögé, valamit babrálnak gyorsan, majd sietősen továbblépnek a következő kocsihoz.
Feszültségteli hosszú klimpírozás.
Feri: Megjöttünk!
Matyi: Szia anya, mi a vacsora?
Jutka (a szobában a fotelben ül, lába egy kisszékre feltéve): Sziasztok. Semmi. Nincs itthon semmi. A ti nagy focizásotokban nekem ment ki a bokám. Alig tudok lábra állni. Úgyhogy itt ültem végig, néztem a tévét, mert még egy könyvért sem tudtam elbotorkálni. Rémes volt. Valami gyerekeknek szóló műsort adtak, tele csupa rohanással, meg hangoskodással. Úgyhogy Matyi, jól jegyezd meg, mostantól a gyerekműsorokat sem nézheted. … De a lényeg, hogy vacsora nincs. (Ferihez fordulva.) Drágám, nem szaladnál le a kisboltba Lenke nénihez? Még csak párizsit sem tudtam venni.
 |
| egy másik Ferenc focizik. Forrás |
Feri: Hogyne, máris rohanok. Csak előbb megnézem a lábadat. Jól vagy? Nem tört el? Nagyon feldagadt?
Jutka: Én jól vagyok. Csak az aggaszt, hogy egész délután nem csináltam semmit és enni sem tudunk mit. S ha jól emlékszem, mára ígérte magát Janka, valami (cinikusan) szörnyen fontos és sürgős ügyben. Ráadásul holnap én kísérem ki a buszhoz a negyedikeseket, akik mennek a nyári evezős táborba.
(Feri megnézi Jutka lábát, gyakorlott mozdulatokkal kicseréli a vizes borogatást.)
Feri: Ezzel a lábbal nem mész sehová. Most bekötöm a lábad, utána gyorsan vásárolok valamit. Lenke nénit délután háromkor láttam hazajönni, biztos elfáradt szegény és bezárta a kis közértet. De a lenti nagyban úgyis találok valamit. Utána hazajövök és telefonálok Hávelnek, hogy oldják meg a helyettesítésedet – legfeljebb majd kimegy ő a buszhoz. Aztán lezuhanyozom és megyek dolgozni. Jó lesz így?
Jutka: Nagyszerű lesz, te, férjek gyöngye..!
Feri: Már indulok is. Vigyázz magadra és ne mozogj. (Matyihoz fordulva.) Kivételesen te nyithatod ki az ajtót, ha csenget Janka néni … (Kicsit utálkozva) remélem, mire megjövök, el is megy. (Beszólva az ajtón, cinikusan) Nagyon ssietek…
Feri nyitja az ajtót, mikor lépne ki, berobban Janka. Összeütköznek. Feri hátrál, Janka semmitől sem zavartatva berohan.
Feri (gondterhelten-cinikusan): Jó esstét Janka néni, tessssék befáradni.
Janka (már a szobaajtóban): Jó estét? Áh, még mit nem! Jó este… Tudod mikor volt nekem utoljára jó estém, Ferikém? Lánykoromban! Amikor még tízen udvaroltak nekem. Egyszerre! Hah-hah, válogathattam a jelentkezők között. Álmodoztam a szépről és a jóról. Álmok… Remények… Huss! Elszálltak. Eltűntek a ködben. Maradt nekem a család összes búja-bánata. (Közben már leülve a fotelben, szatyrát az asztalra dobva, kicsit belerúgva a Jutka fájós lábát tartó kisszékbe – Feri közben kioldalgott.) De mindegy. Ez az én sorsom-keresztem. Cipelem, amíg tudom. Szó nélkül! Nem panaszkodom.
Matyi (bejőve): Csókolom Janka néni, hoztál valamit? Mert itthon nincs semmi.
Janka: Szervusz Matyikám. Mi az, hogy nincs semmi? (Jutkához fordulva.) De szemtelen ez a gyerek. Drága Jutkám, hogy nevelitek ti ezt az inast? Az én időmben, ha egy gyerek így beszélt egy felnőttel, kapott egy jó nagy maflást.
Jutka (megengedően): Matyi, kérjél bocsánatot Janka nénitől. (Matyi motyog valamit, majd eltűnik.) Egyébként mi nem ütjük a gyereket. Ráadásul igaza van, tényleg nincs itthon semmi. Nekem kiment a bokám, mozdulni sem tudtam, Feri meg most ment le a közértbe.
Janka: És eddig hol volt az a jó urad? Miért este kell vásárolni, amikor mindenből már csak a maradék van? Miért nem szóltál neki ezzel a mobil izével, telefonnal vagy micsodával?
Jutka: Egész nap dolgozott, utána meg focizott Matyival. Mobiltelefonunk pedig nekünk nincs. Mert nem telik rá. Egyébként sem hiszem, hogy focizáshoz szükséges lenne egy ilyen maroktelefon.
Janka: Ahogy gondolod, drága Jutkám. Nem szólok én bele a dolgotokba. Senki dolgába nem szólok én bele. Éljen mindenki úgy, ahogy tud. De mikorra lesz ebből estebéd, drága Jutkám?
Jutka: Hideget eszünk, ami azonnal elkészül. Tudod, Janka néni, mi szeretünk hideget is vacsorázni (ezt jó erősen hangsúlyozva) hármasban.
Janka: Hármasban… Hát jó, én szívesen csatlakozom, de Matyinak mit adtok enni? … Egyébként is, sörötök van behűtve? Mert olyan feldúlt vagyok, hogy ebben a melegben muszáj lehűtenem magam valamivel.
Jutka: Sörünk nincs. Friss hideg vízzel tudunk szolgálni, az a legjobb az ilyen hőségben. És már ne is haragudj, Janka néni, de mi hármasban Matyival együtt terveztük az estebédet. (Egyre határozottabban.) Úgyhogy Janka néni, mondd, mi olyan sürgős és miért vagy olyan feldúlt, aztán pedig szeretnénk az estét együtt tölteni – hármasban. (Közben Matyi hoz egy pohár vizet, Janka egy hajtásra, gyorsan megissza.)
Janka (lassan, értelmezve Jutka mondatait): Értelek. Mindent értek, drága Jutkám. Janka csak akkor kell, ha baj van, ha segíteni kell. Ha neki kell segíteni, akkor gyorsan mondja el és rohanjon. Sőt, legjobb, ha el se mondja. Ugye, Jutkám? Hát ha így állunk, akkor köszönöm a megértést, a pohár vizet és a kedves szót. Ha neked ennyi a rokonság, a hála, a szeretet, akkor ég veled. Pá! Kitalálok magam is. (Kirohan, becsapná maga mögött az ajtót, de megint összeütközik Ferivel.)
Feri (kezében egy szatyorral): Megjöttem, hoztam tizenöt dekagramm párizsit, két kiflit és a jégről vettem négy üveg sört. …
Jutka: Pompás!
Feri: Egyébként Janka mit akart már megint?
Jutka: Az nem derült ki. Előadta, hogy milyen szerencsétlen és feldúlt. És persze itt akart vacsorázni.
Feri: Jó, hogy nem voltam itthon. Tőlem megkapta volna a vacsoráját… És még a holmiját is itt hagyta. Most mit csináljunk? Én vissza biztos nem hívom!
Jutka: Matyi, dobd le az ablakból a jó Janka néni táskáját!
(Vidám, de azért kicsit zaklatott klimpírozás.)
Újabb jelenet. A Lantos utcai parkolóban a leszálló este leple alatt három 15-16 éves körüli gyerek autóról autóra járva gyanúsan viselkedik: leguggolnak az autók háta mögé, valamit babrálnak gyorsan, majd sietősen továbblépnek a következő kocsihoz.
Feszültségteli hosszú klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése