I'm A Man, I'm A Man
Sümeghy (nehezen mozogva, de igen határozottan): Vegye le onnan azokat a cekkereket, mert le kívánok ülni! Egyébként sem kellene azokat a koszos holmikat ott tartani, ahol a jóérzésű emberek ülni szoktak!
Ernő (kerülve a szemkontaktust): Jaaaj, bocsánat. Igazán nem akartam kellemetlenséget okozni.
Sümeghy: Na, hát előbb gondolkodni kellene, aztán cselekedni!
Ernő (kerülve a szemkontaktust): Jaaaj, bocsánat. Igaza van, és higgyje el, igazán nem akartam kellemetlenséget okozni. Már megyek is. Igazán nem szeretnék alkalmatlankodni. Épp csak megpihentem egy kicsikét. (Véletlenül Sümeghyre nézve.) … Bocsánatot kérek, jól látom? A műűűűvész úúúúr? A Sümeghy műűűvész úúúr?
Sümeghy (meghökkenve): Igen, kérem, én volnék.
Ernő (örömmel, de már felállva – a műanyagfüles szatyrot a mellkasához emelve, a füleket mindkét kezével fogva, morzsolgatva, néha toporogva kicsit - innentől a jelenet végéig): Jaaaj! Hhhááát! Micsoda szerencse. Én úgy kedveltem magát. A műűűvész úúúr volt a kedvenc operaénekesem!
Sümeghy: Köszönöm szépen. De nem mondja, hogy (különösen hangsúlyozva) maga járt az Óperában?
Ernő: Mi az, hogy jártam. Ott dolgoztam! Harminchárom évig szolgáltam ki a műszakot, díszletes voltam. Megmondom őszintén, a műűűvész úúr miatt minden este ott maradtam, hogy hátulról meghallgassam az előadásokat. Az a Tell Vilmos, amit a műűűvész úúúr alakított, fántásztikus volt! … Hadd mutatkozzam be, Kövesdi Ernő vagyok – (ingatva a fejét) így már biztosan tetszik rám emlékezni.
Sümeghy (jobban megnézve magának Ernőt, hirtelen megörülve): Hernyó!!?? Már hogyne emlékeznék! (Egyre lelkesebben, egyre nagyobb hangerővel.) Hernyókám, hát te voltál a díszletezők gyöngye. A legápróbb lukba is befértél, azért is kaptad meg ezt a nevet…
Ernő (most különösen zavartan, de mosolyogva): Igen-igen. Némelyek valóban így szólítottak… (Hirtelen boldogan.) Jaaaj, műűűvész úúúr, olllyan jó, hogy összefutottunk!
Sümeghy: Áztán mi lett veled, Hernyókám? Mit keresel itt? Mi járatban?
Ernő: Hát az az igazság, hogy a fájós derekam miatt abba kellett hagynom a munkát. … Meg … az igazat megvallva, (kezével egy poharat formálva és szégyenlősen a szájához emelve) más gond is volt… Földönfutóvá lettem. De! Szerencsére megismerkedtem egy áldott teremtéssel, a Szikszai műűűűvésznőőőővel. (Fejét kicsikét, de sűrűn ingatva.) Nála húztam meg magam, éveken át nagyon jó volt hozzám, adott szállást, enni és csak könnyű munkát kellett végeznem nála. Aztán elcserélte egy kisebbre a lakását és nekem mennem kellett. … Igazság szerint őt keresem, mert nincs hol laknom és az új rendelkezések értelmében már nem lakhatok az aluljáróban. Megbüntetnek. (Különös hangsúllyal.) Ötvenezer forintra. … Hát nekem nincs annyi pénzem. Börtönbe meg igazán nem szeretnék jutni.
Sümeghy: Hernyókám, náhát… Te tényleg emlékszel az én Tell Vilmos-álákításomra!!?? Ázok voltak ám a szép idők!
Ernő: Jaaaj, műűűvész úúúr, csodálatos volt! Igazán!
Sümeghy: És a Jágómra vagy a Fállstaffomra nem is emlékszel???
Ernő (hirtelen belelkesülve): Jaaajjj, műűűvész úúúr, naggyon szerettem azokat is!
Sümeghy: És mit mondtál, nincs lakásod?
Ernő: Sajnos nincs. Az igazat megvallva pénzem sincs, meg állásom se.
Sümeghy: És kit keresel?
Ernő: A Szikszai műűűvésznőőőt. Állítólag a családja errefelé lakik. Nem ismeri a műűűűvész úúúr? Hííííres keramikus, nagyon finom teremtés, az isten áldja a nevét!
Sümeghy: Fogalmám sincs, sosem hállottam róla.
Ernő: Jaaaj, nagy baj ez. Igazság szerint nem tudom, mitévő legyek.
Sümeghy: Figyelj csak, Hernyókám! Én megpróbálok neked segíteni. Van nekem egy Kutya nevű bárátom. Nágyszerű és kiváló ember, ő is a szííííínházban élte le az életét. Most ő a közös képviselő, megkérdezem, hátha tud neked válámi egyszerű munkát adni. Legalább mi, vén szííííínházi rókák fogjunk össze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése