Ever Fallen In Love
Kutya (megindítottan, a szép nőtől kicsit a nyálát csorgatva): Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget, kedves doktornő. Nagyon megnyugodtam, hogy mindent rendben talált. És a privát tanácsért is hálás vagyok.
Gabi: Nem tesz semmit, Hegyi úr, semmiség. Legközelebb majd egy fél év múlva nézzük át az iratokat. Akkor változik egy pár jogszabály, amire majd oda kell figyelnünk. És akkor majd az iroda és a ház szerződésének feltételeit is aktualizáljuk.
Kutya: Nem is tudom, mi lenne velünk a doktornő nélkül. Bizony mondom, lehet, hogy nem is tudnám elvezetni ezt a házat a segítsége nélkül. Annyi itt a jogszabály, meg a szabályváltozás, hogy egyedül nem tudnám átlátni. Hiába, régen más volt minden. A szííínházban csak néhány szabályt kellett betartani, de azt kőkeményen. Tetszik tudni, főőőőüegylőőő voltam … A Nemzetiben…
Sümeghy (kibotorkál a küszöbre): Jaj, ne tartsd már fel a doktornőt az ósdi történeteiddel, meg a kutyaugatsáoddal. (A háttérből hallatszik, amint Lilla kiszól: Mondtam már, Oszkár, hogy ne erőltesse a lábát! Üljön nyugodtan! De ettől függetlenül Sümeghy folytatja:) Biztosan sok dolga van, (itt már kedvesen, mintha viccelődne) s ha egy kis kultúrára, meg művészetre vágyik, hát felteszi valamelyik lemezemet.
Gabi (kínosan mosolyogva): Na, minden jót. Valóban sietnem kell.
Kutya: Minden jót, a viszontlátásra (hosszan néz utána, most látszik csak, hogy milyen elképesztően rövid szoknyát visel).
(Gabi kilépked, de gyors, energikus léptekkel hirtelen vissza is tér. Ekkor Kutyáék már a kutyaólban, viszont így összefut Mágennel, aki rohan le a lépcsőn. Mindketten sietnek, amikor szinte egymásba botlanak. Innentől a beszélgetés kifejezetten lassú, mindkét szereplő hosszan megfontolja a válaszát, közben mosolyognak, mint akiknek tetszik a másik.)
Mágen: Csókolom. Maga már (hangsúlyozva ezt a szót) megint itt?
Gabi (kaján mosollyal): Jó napot, képzelje.
Mágen (innentől kezdve végig roppant kedélyesen): Képzelni? Nem képzelek én semmit. Képzelődni nem is kell ahhoz, hogy magát folyton itt lássam. … Csak nem hozzám jön?
Gabi: Csak nem.
Mágen: Csak nem? Csaknem hihetetlen ez a véletlen.
Gabi (ő is nagyon kedélyesen): Véletlen? Ugyan. Ez a sors akarata.
Mágen: Értem. És a sors még mit akar?
Gabi: Azt akarta például, hogy Hegyi urat eligazítsam néhány fontos hivatalos ügyben, aztán pedig nála hagyjam a karórámat. (A karján hirtelen megvillan a karóra.)
Mágen: A karórát… És nyilván a sors akarata az is, hogy mégis a karján legyen a karóra.
Gabi (meglepődve, kicsit restellkedve, zavartan mosolyogva a karjára nézve): Tényleg…
Mágen: Lehet, hogy ez a része független a sorstól…
Gabi: Lehet. De az is lehet, hogy mégsem.
Mágen: Mégsem?
Gabi: Mégsem. Talán a sors így akart nekünk egy kávészünetet biztosítani.
Mágen: Az lehet… (Eltűnődően, még mindig iszonyú kedélyesen.) De az is lehet, hogy mégsem.
Gabi: Mégsem?
Mágen: Mégsem. Tudniillik az én sorsom azt akarta, hogy a szabadnapomat feláldozzam és beugorjak helyettesíteni a kolléganőmet. És azt is akarja, hogy most nagyon siessek.
Gabi: Értem. A mi sorsunk akkor viszont most azt akarja, hogy elvigyem kocsin. …
Mágen: Ezt, azt hiszem, nemcsak a (ezt nagyon hangsúlyozva) közös sorsunk akarja így, hanem az enyém is elfogadja. Szívest-örömest.
Gabi: Remek. … Már csak azért is, nehogy lekéssen az életmentésről…
Mágen (folytatva a gondolatot): … a maga sorsa miatt.
(Vidám, ámde feszültségteli klimpírozás.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése