Az előző jelenet folytatása. Kerei már sehol. A meglepett Sümeghybe botlik Kutya és Mimike, akik valahonnan érkeznek. Nagyon vidámak.
Kutya: Mi az, dalnokom, mit állsz ott, mintha gömbvillámot láttál.
Sümeghy: Gömbvillámot??? Azt az átkozott Kereit…
Kutya: Az rosszabb, mint bármilyen égi csapás. Mit akart már megint?
Sümeghy: Te, Kutya! Ha te nem téped szét azt a szemetet, hát akkor én minden reggel (a következő szót különös utálattal) diszkózenével fogom ébreszteni. Az ajtója elé teszem a magnetofont, felcsavarom a hangerőt maximálisra és bekapcsolom azt a ricsajt, hogy tudja meg, mi jár osztályrészül az ilyen átkozott alakoknak!
Mimike: De mivel bántotta meg ennyire, művész úr?
Sümeghy: Mivel? Azzal, hogy van. Hogy mindig az utamba kerül és hallgathatom az okoskodását, meg a kekeckedését abból a bárgyú po…
Kutya: Ki ne mondd, művészem! Nem ér annyit, hogy lealjasodjunk annak a patkánynak a szintjére.
Sümeghy (még mindig igen dühösen): Te csak ne csitíts engem, Kutya! Ha tudnád, hogy megint téged megy feljelenteni, hát puszta kézzel csapnád agyon.
Mimike: Jaj, Hegyi úr, mit vétett, amiért feljelentik?
Kutya (bölcsen, nyugodtan): Én ugyan tudtommal semmit, de ennek az adótudornak mindig eszébe jut valami, amivel aztán persze kivétel nélkül hoppon is marad. Mi baja van már megint?
Sümeghy: Hát képzeld, Kutya! Éppen nyitnám ki a lépcsőházajtót, (ezt itt Miminek magyarázva fájdalmas ábrázattal) amúgy is nehezen megy a járás, amikor érzékelem, hogy nem nyílik, mert ott áll ez a szemét. De hiába szóltam, hogy menjen arrébb, még neki állt feljebb és összehordott itt hetet-havat arról, hogy ez a te mulasztásod, mert nem festetted fel az ajtó elé, hogy ott nem lehet várakozni.
Kutya: Hallott már ilyet, Mimi drága?
Mimike: Szavamra, nem. Pedig nálunk, a postán is megfordul jónéhány furcsa ügyfél, de ez valóban meglehetősen különös ötletnek tűnik. Nem ideges, Hegyi úr?
Kutya (nagyon nyugodtan): Ideges? Dehogy. Ez is csak olyan képtelenség, mint a többi.
Sümeghy: Márpedig jó lenne, ha komolyabban vennéd, mert azzal fenyegetőzött, hogy egyenesen a kormányablakhoz fordul. Én nem tudom, eszik-e vagy isszák ezt a hivátált, de nagyon rosszul hangzik.
Kutya (elgondolkodóan): Hát ez csakugyan probléma. No, mindegy (mint akinek eszébe jut valami), majd szólok az ügyvédnőnek, aztán majd felvilágosít a jogaimról, lehetőségeimről. (Most már rötyögősen, vidáman.) Csak nem hagyom, hogy elrontsa a kedvemet egy ilyen szép napon ez az alak. (Búgó hangon.) Nem igaz, Mimike?
Sümeghy: Mitől vagy ilyen vidám, Kutya?
Mimike (bele a kamerába, szépen lassan, mosolyogva): Attól, hogy kapott tőlem egy kis meglepetést. Épp a múltkor panaszkodott, hogy milyen régen járt színházban. Hát, gondoltam, ma van a házmesterek és a pedellusok világnapja, és ebből az alkalomból meghívom őt egy előadásra. Kivettem egy szabadnapot, ma ő sem dolgozik, hanem elmegyünk a szabóhoz, szép estélyi ruhát és öltönyt varratunk, este pedig beülünk a Nemzetibe és élvezzük a produkciót.
Kutya (nagyon büszkén és rötyögősen, egyre gyorsabban): De előtte még beülünk egy kisvendéglőbe, iszunk sört, meg pálinkát, eszünk rostélyost kovászos uborkával, és lehet, hogy még fagylaltozunk is egyet. Dalnokom, csak figyelj erősen, mert ma egy kiskeresetű póóóstás alkalmazott és egy kisnyugdíjas kirúg a hámból.
Nagyon-nagyon vidám klimpírozás.
Kutya: Mi az, dalnokom, mit állsz ott, mintha gömbvillámot láttál.
Sümeghy: Gömbvillámot??? Azt az átkozott Kereit…
Kutya: Az rosszabb, mint bármilyen égi csapás. Mit akart már megint?
Sümeghy: Te, Kutya! Ha te nem téped szét azt a szemetet, hát akkor én minden reggel (a következő szót különös utálattal) diszkózenével fogom ébreszteni. Az ajtója elé teszem a magnetofont, felcsavarom a hangerőt maximálisra és bekapcsolom azt a ricsajt, hogy tudja meg, mi jár osztályrészül az ilyen átkozott alakoknak!
Mimike: De mivel bántotta meg ennyire, művész úr?
Sümeghy: Mivel? Azzal, hogy van. Hogy mindig az utamba kerül és hallgathatom az okoskodását, meg a kekeckedését abból a bárgyú po…
Kutya: Ki ne mondd, művészem! Nem ér annyit, hogy lealjasodjunk annak a patkánynak a szintjére.
Sümeghy (még mindig igen dühösen): Te csak ne csitíts engem, Kutya! Ha tudnád, hogy megint téged megy feljelenteni, hát puszta kézzel csapnád agyon.
Mimike: Jaj, Hegyi úr, mit vétett, amiért feljelentik?
Kutya (bölcsen, nyugodtan): Én ugyan tudtommal semmit, de ennek az adótudornak mindig eszébe jut valami, amivel aztán persze kivétel nélkül hoppon is marad. Mi baja van már megint?
Sümeghy: Hát képzeld, Kutya! Éppen nyitnám ki a lépcsőházajtót, (ezt itt Miminek magyarázva fájdalmas ábrázattal) amúgy is nehezen megy a járás, amikor érzékelem, hogy nem nyílik, mert ott áll ez a szemét. De hiába szóltam, hogy menjen arrébb, még neki állt feljebb és összehordott itt hetet-havat arról, hogy ez a te mulasztásod, mert nem festetted fel az ajtó elé, hogy ott nem lehet várakozni.
Kutya: Hallott már ilyet, Mimi drága?
Mimike: Szavamra, nem. Pedig nálunk, a postán is megfordul jónéhány furcsa ügyfél, de ez valóban meglehetősen különös ötletnek tűnik. Nem ideges, Hegyi úr?
Kutya (nagyon nyugodtan): Ideges? Dehogy. Ez is csak olyan képtelenség, mint a többi.
Sümeghy: Márpedig jó lenne, ha komolyabban vennéd, mert azzal fenyegetőzött, hogy egyenesen a kormányablakhoz fordul. Én nem tudom, eszik-e vagy isszák ezt a hivátált, de nagyon rosszul hangzik.
Kutya (elgondolkodóan): Hát ez csakugyan probléma. No, mindegy (mint akinek eszébe jut valami), majd szólok az ügyvédnőnek, aztán majd felvilágosít a jogaimról, lehetőségeimről. (Most már rötyögősen, vidáman.) Csak nem hagyom, hogy elrontsa a kedvemet egy ilyen szép napon ez az alak. (Búgó hangon.) Nem igaz, Mimike?
Sümeghy: Mitől vagy ilyen vidám, Kutya?
Mimike (bele a kamerába, szépen lassan, mosolyogva): Attól, hogy kapott tőlem egy kis meglepetést. Épp a múltkor panaszkodott, hogy milyen régen járt színházban. Hát, gondoltam, ma van a házmesterek és a pedellusok világnapja, és ebből az alkalomból meghívom őt egy előadásra. Kivettem egy szabadnapot, ma ő sem dolgozik, hanem elmegyünk a szabóhoz, szép estélyi ruhát és öltönyt varratunk, este pedig beülünk a Nemzetibe és élvezzük a produkciót.
Kutya (nagyon büszkén és rötyögősen, egyre gyorsabban): De előtte még beülünk egy kisvendéglőbe, iszunk sört, meg pálinkát, eszünk rostélyost kovászos uborkával, és lehet, hogy még fagylaltozunk is egyet. Dalnokom, csak figyelj erősen, mert ma egy kiskeresetű póóóstás alkalmazott és egy kisnyugdíjas kirúg a hámból.
Nagyon-nagyon vidám klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése