Késő őszi borongós napkelte. Főcím: A kamera a tévétornyot veszi távolról, majd folyamatosan fókuszál a lakótelepre. A házak előtt mindenféle autó a parkolóban. Az utca kihalt.
Buszmegálló Gazdagréten. Mágen bézs színű pufi télikabátban, feje tetején fekete pamutsapka. Jutka értkezik a megállóba hosszú jellegtelen szövetkabátban, farmerben.
Jutka: Jó reggelt, doktor úr! Hová sietsz?
Mágen: Jó reggelt, szomszédasszony. Munkába sietnék. De már húsz perce nem jött busz.
Jutka: Tényleg? Tegnap Feri is panaszkodott, és a forgalmi zavarra hivatkozott, amikor számon kértem a közel félórás késését.
Mágen (viccelődve): Hűha, nagy ám a szigor Vágásiéknál…
Jutka (félig viccesen, félig komolyan): Meghiszem azt. Fontos, hogy ne feledje a férjecském, hogy mindig szigorú felügyelet alatt áll.
Mágen: És mivel adott okot erre az a szegény ember?
Jutka: Szegény ember… Csak hadd ne soroljam… Mindenesetre (kicsit cinikusan, határozottan) a kis késéséért, meg az átlátszó kifogásért cserében egész hónapban ő vásárol be.
Mágen: Én nem faggatózom, de az is lehet, hogy ezúttal igazat mondott. A buszok mostanában nagyon megbízhatatlanul járnak. Mondják, hogy elöregedett a járműállomány, újak beszerzésére meg nincs pénz. Ami azt illeti, mi a mentőknél hasonló cipőben járunk. Annyi különbséggel, hogy mi életeket mentenénk, ami fontosabb, mint hogy 10 perccel később érek-e le a városba.
Jutka: Én nem értek a pénzügyekhez, a politika meg végképp nem érdekel, de azt érzékelni lehet, hogy egyre nehezebb a közintézményekben. Az iskolának is meg kell néznie minden fillér kiadást. A múlt héten le kellett mondanom az előre beharangozott hangverseny-látogatást, mert az (kissé gúnyosan) igazgatóhelyettes úr nem tudott előteremteni annyi pénzt, hogy a Művészetek Palotájába elutazzunk a diákokkal. Azt meg igazán nem várhatom el ebben a mai nehéz helyzetben, hogy a diákok saját zsebből fizessék a villamosjegyet. Van, akinek így is én fizetem hetek óta a tízórai zsömléjét. Pedig gyönyörű darabot játszottak, Csajkovszkijt. Ráadásul épp ott jártunk a tananyagban.
Mágen: Akkor a mai fiatalok nem fogják megismerni Csajkovszkij zenéjét?
Jutka (büszkén): Attól azért nem tartok. Nagyszerű kazettáim vannak, amelyeket rendszeresen hallgatunk. Még jó is, hogy így alakult, legalább nem fáztak meg az utazgatáskor a nebulók. Meg azt a sok útszéli beszélgetést sem hallották, amivel az utcákon óhatatlanul találkozni lehet, amikor csak kitesszük a lábunkat.
Hirtelen megáll egy piros Volkswagen. Gabi kinyitja a jobboldali ajtót (végig kicsit kacéran, de az idegen miatt azért kimérten is). Látszik a kocsiból, hogy Gabin hosszú nadrág van.
Gabi: Jó reggelt! Hát maga itt?
Mágen: Csókolom. Hát én itt.
Gabi: Én is itt. Milyen fura…
Mágen: Fura bizony…
Gabi: Véletlenül erre jártam.
Mágen: Én meg véletlenül mennék munkába.
Gabi: Elvihetem.
Mágen (beszállva lassan): Ha ez kérdés volt, akkor igen a felelet.
Gabi: Nem kérdés volt. (Most már kettesben, Gabi felveszi az ellenállhatatlan démoni szerepet) Hanem kijelentés.
Mágen: Értem. Akkor viszont tiltakozni sem tudok.
Gabi: De nem ám…
Az autó elhajt, Jutka fürkésző–tűnődő, sokat sejtő tekintettel követi a nyomát. Feszült zene, talán Csajkovszkij.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése