Az előző jelenet folytatása. Oli és Júlia karon fogva mennek az utcán, Oli láthatóan fél.
Oli: Tudja, Julika, (kicsit elmélázva, mintha egy dal jutna az eszébe) sokan mondták már nekem…
Nem tudni, honnan, egy öblöshang annyit mond: Csing-ling.
Oli (megrezzen): Hallotta ezt, Julika?
Juli: Mit, Oli? Nem hallottam semmit.
Megint a sötétből: Csing-ling.
Oli (már nagyon remeg): Most se hallotta?
Juli: De, most én is hallottam.
Hirtelen előlép a sötétből két alak. Körbefogják Olit és Julit. Mindketten bőrdzsekit és napszemüveget viselnek. Valahonnan eléggé ismerősek. Az egyikőjük feltűnően nagydarab, szemébe lóg a középen elválasztott szőkésbarna haja, szakálla, bajusza van – kifejezetten marcona a tekintete. Inkább kövér, mint sportos. (Neve: Varró, beceneve: Pici.) A másikójuk egészen kicsi, kopaszodik, pocakos. (Neve: Rudi. Beceneve: Túró, vagy fordítva.) Elég feltűnő páros.
Rudi (nyeglén, vészjóslóan): Kicsengettek, pötyi öcsi!
Oli: Miről beszél, kérem? Ki maga? Ja, maga az, Túró?
Rudi: Neked Rudolf úúúr, pötyike!
Oli: Jaj, ezer bocsánat…
Varró: Szóval?
Oli: Szóval mit? Varró úr?
Varró: Csing-ling. Csengettek. Tudod, mint a kasszánál.
Rudi: Fizetni kéne. Nem kicsit, sokat.
Varró: Persze csak ha nem akarod a füleidet a kezedben tárolni.
Oli (szerencsétlenül mintegy viccesre véve, zavartan nevetve is kicsit): Azt semmiképpen. Nagyon jó helyen vannak a füleim a jelenlegi helyükön… És a kezeim is, ha esetleg úgy gondolták.
Varró (kijön a sodrából): Na elég ebből!
Rudi (fölényesen): Picikém, Picikém! Ne idegesítsd fel magad! Figyelj csak, prüntyike… (Egy hosszú, vékony vasdarabot vesz elő.) Látod te ezt itt? Tudod, ez micsoda?
Oli (remegve): Egy szalonnasütő? Ha jól látom…
Rudi: Jól látod. Még. Még láthatod. Tudod, pötyikém, nem te leszel az első, akinek a szeme bánja, hogy ujjat húzott velünk. (Erre a kamera Julit mutatja, akinek felrémlik valami.)
Varró: És máshová is befér, ha érted, mire gondolunk.
Oli (remegve, előzékenyen) Ábszolúte, ábszolúte… Nyugodjanak meg, kérem…
Rudi (elhúzva a szavakat): Nyugodtak vagyunk, teljesen nyugodtak… Holnap délig olyan nyugodtak vagyunk, hogy egy kósza szempillád sem görbül. Addig…
Megérkezik Hartai. Nagyon elegáns.
Hartai: Kezét csókolom, Júlia, jó estét az uraknak. Segíthetek esetleg valamiben?
Rudi: Már megbeszéltünk mindent (a nyárs végét a másik tenyerében ütögetve), igaz pöttyentett barátocskánk?
Oli (nagyon előzékenyen, mint aki gyorsan túl akar lenni az egészen, de remegve): Igaz, természetesen... Minden jót maguknak. Jó éjszakát! (A gonoszok ellépnek, Oli úgy szól utánuk, hogy már biztosan nem hallják.) Álmodjanak szépeket!
Hartai: Mi volt ez a közjáték?
Oli: Életveszélyes fenyegetés!
Juli: Tudja, Hartai úr, Oli úr uzsorásoknak tartozik, és nem tud fizetni.
Hartai: Értem. Akkor, úgy tűnik, épp jókor voltam jó helyen. (Sokat sejtetően Julira nézve.) Teljesen véletlenül persze.
Oli (fellelkesülten, hálával a szemével): A legjobbkor, Barkai úr, a legjobbkor! Mivel hálálhatom meg??? Bármit kérhet, nem fogok nemet mondani!
Zaklatott klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése