Presszó. Alma és Laci a pultban, a két pincér az asztalok között.
Alma (inkább számonkérően, mint kedvesen): Laci, ugye nem felejtetted el?
Laci (zavartan, mint aki elfelejtette): Mit is?
Alma (elhúzza a száját, csalódottan): Hogy ma korábban kell elmennem.
Laci: Az ma van?
Alma: Pompás. Tudtam, hogy elfelejted. Jellemző.
Közben megérkezik a pulthoz a két pincér is. Innentől négyen beszélgetnek.
Kázmér: Micsoda? Almácska kedves hamarabb elmehet? De főnök, engem engedett el korábban!
Laci: Nem magát engedtem el korábban, hanem Almát, csak kiment a fejemből.
Alma (diadalittasan, szemtelenül): Kázmér, figyelt Laci minden szavára? Engem, Almát, nem Almácskát, hanem Almát engedte el. Korábban.
Kázmér: De akkor most mi lesz velem, főnök? Nekem nagyon fontos elintéznivalóm van.
Rezső (egyik karjával a pultján könyökölve, másik keze zsebben): Egyet se félj, pupák. Mi ketten a szmörével elvisszük a hátunkon a kótert. (Laci felé fordul.) Már megbocsásson, főnök. (Vissza Kázmérhoz és Almához.) Édes Alma, hiányozni fog. Úgy fog hiányozni, mint egy falat… alma, egy szelet, egy cikk, (belefeledkezve) egy gerezd piros, ropogós szabolcsi jonagold alma. (Kázmérnak.) De nélküled megleszünk. (Ünnepélyes fejjel.) Úgy hiszem, mindörökre.
Laci: Rezső! Ne szemtelenkedjen és ne dirigáljon! Kázmér nem mehet. Almának fontos dolga van, ami halaszthatatlan. Magának, Kázmér, ráér holnap is.
Kázmér: De főnök, szóltam előre, hogy ma érkezik Ausztráliából az unokahúgom, megígértem neki, hogy kimegyek érte a reptérre. Táxival.
Alma: Képzelje, Kázmér. Taxik járnak-kelnek maga nélkül is a városban. Ha szeretné, beajánlhatom az unokahúgát egy kedves taxis ismerősömnek.
Laci: Pista bácsi csak ne taxizzon éjnek évadján. Nem neki való már az. Majd az unokahúga szépen hazatalál és otthon forrón üdvözlik egymást. (Különös hangsúllyal.) Műszak után.
Rezső (elismerően): Ezt megkaptad, Házbér. Bocsánat, kicsit dáthás vagyok… Minden elismerésem, főnök. … És akkor most beszéljünk az én két aprócska igényemről.
Alma: Micsoda igényéről, Rezső?
Rezső (bűbájosan, udvarolgatva): Ha magácskára nézek, Édes Alma, akkor eszembe jut, hogy tulajdonképpen három igényem is volna, s ez a harmadik nem is olyan aprócska, mint az előző kettő. Mit nem aprócska. A Föld összes kincse egy női testbe és egy gyönyörű pofikába, szőkésbarna hosszú hajkoronába csomagolva…
Laci (kimérten): Rezső, türtőztesse magát! Térjen a lényegre, mert a négyes fizetne, a külső ötös pedig rendelt három konyakot és két rostost.
Rezső (náthásan): Há-ghá, itt van a bényeg! A külső ötös: ez az új füstrendelet az életemre tör. A tüdőmre! Ha érti, mire gondolok.
Laci: Fejtse kicsit részletesebben, mert fáradt vagyok a maga pihent agyához, Rezső.
Rezső (nagyon kiegyensúlyozottan, határozottan, mintha elfeledkezett volna a náthájáról): Hát ugye, először is arról van szó, hogy a vendégek egy része kint tölti idejét a teraszon. Ilyen hidegben, mondhatnám, hogy kint csöveznek. Ezzel nekem személy szerint nem is lenne semmi bajom, ha ez a (Kázmérra biccentve a fejét, de rá sem nézve, fölényesen) a vásári papagáj szolgálná ki a külső asztalokat. (Most ránézve, végigmérve termetét.) Mert hát ugye, neki nem okozna problémát némi hőmérséklet-különbség. A zsír és a háj megóvná habtestét…
Kázmér (ripacskodva, az utolsó szó után látványosan megsértődve, elfordulva, a kezében lévő ruhadarabbal csapva egyet a levegőbe): Na, de kérem!
Rezső: A világért sem szeretnék én megsérteni senkit. De hát nézzenek rám, (kihúzza magát, büszkén) egy ilyen fess, snájdig lovag … (összetöpörödik, szerényen, hirtelen megint nazálisan) bizony gyorsan meghűl hóban-fagyban.
Laci: Értem. Javaslat?
Rezső: Egyszerű, minthogy ma Alma megy, Kázmér marad: ez a pojáca legyen a kinti felelős.
Kázmér: Ehhez nekem is lesz egy-két szavam!
Rezső (széles, szemtelen mosollyal, tölcsért csinálva a kezével, s azt a füléhez illesztve): De csak hangosan, hogy kintről is behallatszódjon…
Laci: Ne szaladjunk ennyire előre! Mi a másik, „aprócska” igénye?
Rezső: Óránként kérek háromszor öt perc pihenőidőt.
Mindhármójuknak tágra nyílik a szemük, majd egyszerre
Alma, Laci, Kázmér: Micsoda??!!
Rezső (tettetett természetességgel): Igen, bátorkodom kérni háromszor öt perc szünetet. A téli szünetben sízni voltunk az én mindenemmel Svejcban, s mit tagadjam, rászoktam a cigarettára. Mondhatni, láncdohányos lettem. S mivel bent én sem füstölhetek, időbe telik, mire szépen felöltözöm, (megint náthásan) dehogy megfázzak, elszívok egy szálat és aztán (megint büszkén, egyenesen) visszaváltozom elbűvölő főpincérré. (Kázmérnak) De van egy vigaszom a számodra, pupák: óránként háromszor te szolgálhatsz ki aschertartóval…
Nagyon vidám klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése