Nincs megállás (a lejtőn) 8. fejezet 7. jelenet

Aeroplane - Big Boys Don't Cry

A szerző megjegyzése: Igyekeztem figyelembe venni, hogy mennyire elfoglalt lehet most, a költségvetési tervezés időszakában az új színházigazgató - ezért neki most csak nyúlfarknyi szöveget készítettem. Vágási-rajongók tartsanak ki a következő fejezetig!

Kisközért. Sümeghy lép be az üzletbe. Igen elegáns, ugyanakkor nagyon nehezen mozog. Mögötte Pattoghy, aki fejét Sümeghy mögül jobbra-balra dugdosva próbálja amazt előzni, vagy legalábbis sietségre ösztönözni.

Sümeghy: Kezét csókolom, Lenke néni.
Lenke (széles mosollyal): Isten hozta, művész úr! Egyedül? Ilyen messze? Nagyon örülök, hogy végre így is láthatom.
Sümeghy: Egyedül, Lenke néni, mert nem tehetek mást. Tetszik tudni, muszáj volt lejönnöm, mert a kenyerem, párizsim és kávém is elfogyott. De ma reggel az utolsó filter angol teámat is elhörpöltem, úgyhogy teljesen kiürült a spejzom. Délután pedig Lillácskát fogadom vendégségben, akinek nem kínálhatom a porcicákat a szoba sarkában.
Lenke: Értem. Akkor most egy kisebbfajta nagybevásárlást tervez a művész úr?

Pattoghy már nagyon ideges, majd’ szétrobban, de még nem szól.

"A hölgy ott hátul mit szeretne?"

Sümeghy: Valami olyasmit, de mivel az én drága jó Kutya barátom nem tartott velem, ezért jól meg kell válogatnom, mit teszek a kosárba. Tetszik tudni, Lenke néni, elmúlt már az az idő, hogy egyszerre két táskát is haza tudtam volna vinni. Kutyának meg hiába szóltam, rossz kutya…, valami csinos hölgy…

Pattoghy (kitör belőle minden bosszúság, sipítozva, dühöngve): Na ebből elég! Mi közöm van nekem a hetvenhetedik ismerősének a hölgybarátaihoz? Eddig türtőztettem magam, pedig az sem érdekelt, hogy magának mi baja, de el ne kezdje a fél lakótelep életét elmesélni! … (Lenkéhez) Maga meg ezt tűri???!!! Amikor vásárlók vannak a boltjában?
Lenke (oltári nyugalommal, nagyon csendesen-békésen): Tűröm. Sőt, örülök neki, hogy ide olyanok járnak – elsősorban persze, (kissé cinikusan) tisztelet a kivételnek –, akik megosztják velem életük apró-cseprő bánatát és örömét. Ez ugyanis, kedves uram, az igazi kereskedelem művészete. A mai rohanó világban….
Pattoghy (dühtől fuldokolva): Jujj!!! El ne kezdjen nekem prédikálni a rohanó világról! Maguk megtehetik. Maguk nyugdíjasok…

Megjelenik a háttérben, Pattoghy mögött Vágási Feri. Egyelőre szótlan.

Sümeghy (hátrafordulva, Pattoghynak, elég hangosan, önérzetesen): Igen, nyugdíjasok vagyunk. De ettől még mi is beszélgethetünk. Lehet, hogy nem hiszi, de velünk is történhet még az életben olyasmi, amit jól esik kitárgyalni…
Pattoghy: Menten felrobbanok! Hát mit képzelnek maguk? Hogy én lopom a napot? Hogy engem ezért fizetnek? Maga fel akarja itt vásárolni az egész készletet, már be is jelentette, (lelassítva, kicsit eszelősen) hogy aprólékosan válogat majd ki mindent, nehogy sokat kelljen cipekednie, de még el se kezdte… (Megint gyorsan, dühösen.) Még mindig csak papol! Mikor kerülök én így sorra? Pedig én csak két darab péksüteményt szeretnék vásárolni és itt tölthetem a fél délutánt!
Feri: Kezét csókolom, Lenke néni, tiszteletem, művész úr. Ha javasolhatom, engedjük előre ezt az (hihetetlen megvetéssel) úriembert, aztán menjen (megint nagyon megvetően) békével. Utána pedig a művész úr kedvére válogathat, én nem schietek. Schőt: természetesen segítek az áru hazavitelében isch.
Pattoghy: Mit képzel maga? Ki maga? És miért szól bele? Itt elvekről van szó és én nem kérek senki könyöradományából! Ha itt lemegy a nap, mire sorra kerülök, akkor majd vásárolok a lenti nagyközértben! Ajánlom magamat!
Lenke (a párbeszédet a sarokból csendben végignéző Madarasinak): Látja, Bandikám, nem kell aggódnia. A nagyközértnek is megvan a maga vendégköre, meg a mi kis csemegénknek is.

Csattanós, vidám klimpírozás.