A Farkasréti temetőnél vagyunk.
Etus és Károly sétálnak kifelé, roppant szomorúan.
Etus: Hát, ő is elment.
Károly: El.
E: Lehet tudni, hogy mi történt?
K: Nem, én legalábbis nem tudom. Régóta betegeskedett, de hogy mi volt a konkrét baj, azt nem tudom. Persze, utána tudnék nézetni, de mit számít az most már?
E: Teljesen igaza van, nem számít.
K: Legalább az utolsó pillanatokig játszott és ez volt az élete.
E: Boldogan halt meg.
E: Igen, ez így van és ez roppant igazságtalan. Elvégre mi még élünk, annyira önző dolog ilyenkor valójában magunkat, a saját hiányérzetünket gyászolni és mentséget keresni, hogy milyen szép élete volt, meg hogy boldogan halt meg. Mintha lehetne boldogan meghalni.
Mi sem boldogan fogunk meghalni, hanem gyáván reszketve, de most valójában annak örülünk, hogy nem mi kerültünk sorra.
K: Igen, természetesen igaza van. De mit csináljak, ha nekem az életem része volt Minarik Ede, a mosodás és futball-mecénás, vagy Ede a ripacs? Ilyenkor úgy érzem, mintha az életem egy részét vették volna el és ezzel magam is közelebb kerülnék az elmúláshoz.
E: Közelebb kerülünk, minden nappal egyre közelebb, ez nem vitás. De ezek a filmek az élete részei maradnak, bármikor leveheti a polcról és megnézheti őket.
K: Igaz, de ez sovány vígasz.
(Közben kiérnek a temetőből, odaérnek a parkoló autóhoz, aminél egy őrjöngő, telefonáló faszit találnak)
Faszi: …nem tudok, hát itt áll előttem valami barom, azonnal menjetek a Flórába a koszorúkért! …Nem érdekel, kezdődik a temetés… Akkor is azonnal üljön autóba valaki!
(Etus nagyon szomorúan és nagyon ráérősen nyitja a kocsi-ajtót, a faszi el van képedve)
F: Hölgyem! Álljon csak meg! Hát mit képzel?
E: Tessék?
F: Most csak úgy el akar menni?
E: El akarok és el is megyek. Valami problémája van ezzel?
F: Problémám? Egy órája rostokolok itt, mert maga, tisztelt asszonyom, szabálytalanul várakozva elállta az autóm útját!
K: Nem értem, amikor itt megálltunk, a maga melletti hely még üres volt, könnyedén ki tudott volna manőverezni.
F: Lehet, hogy akkor még üres volt, de most már nem az és most már nem tudok se ki, se be manőverezni, mert a maguk autójának orra belelóg az enyémbe!
E: (Rezignáltan) Hogy az én orrom belelógna a magáéba, azt elképzelni is nehéz.
K: Ismétlem, amikor mi ideálltunk, a maga autója még símán kifért volna, igazán nem mi tehetünk arról, hogy közben maga mellé állt egy másik autó.
F: Hát én megőrülök!!! A másik autó szabályos helyen áll, a maguké meg szabálytalanul!!!
K: Ezt majd az ügyvédemmel megbeszélik. Itt a névjegyem, engedelmével, mi most távozunk. Egy nagy művész…
E: A nemzet művésze…
K: (Bólint) …temetéséről jövünk, nem óhajtunk most magával itt huzakodni.
F: Milyen művész?
E: (Lesajnálóan) Garas Dezső.
F: Én nem tudom, az ki, de mit mondjak azoknak az embereknek, akik szintén egy temetésre várnak, de hála maguknak, nem kaphatják meg a koszorúikat?
E: Maga koszorúárus?
K: A gyász vámszedője…
F: Igen, az vagyok! Maguk talán nem hoztak koszorút?
K: Nem hoztunk. A család kívánsága ugyanis az volt, hogy mindenki csak egy szál rózsát hozzon, úgyhogy belőlünk a magukfajták biztos nem gazdagodtak meg.
F: Na, vigyék innen ezt a tragacsot, sietek!
(Etus látványosan lassan beül az autóba és hátra tolat. Ezután a faszi nagy lendülettel, dühösen csikorgó kerekekkel kitolat az útra, ahol nekimegy az éppen arra közlekedő autóbusznak. Nem nagy a karambol, a faszi dühösen kiszáll, a sapkáját a földhöz vágja, közben Etus lassan elindul, Károllyal szomorúan egymásra néznek)
E: Vannak, akik még a legemelkedettebb pillanatokban is alpárian viselkednek.
K: Sajnos…
Szomorú klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése