Iskola
Jutka az osztályteremben éppen egy kazettát helyez a magnetofonba, majd felcsendül a muzsika.
A gyerekek halálos unalomban hallgatják.
Pár perc utám Jutka kikapcsolja a magnót és az osztályhoz fordul.
Jutka: Na, gyerekek, ki tudja megmondani, kinek a művéből hallottunk részletet és miért éppen ma mutattam ezt meg nektek?
(Senki sem jelentkezik, a gyerekek próbálnak egy más háta mögé elbújni)
J: Kati!
Kati: Nem tudom, Jutka néni.
J: Nem tudod. Zoli!
Zoli: Hallottam már valahol, de nekem sem jut eszembe.
J: Hát ez igazán szép. Senki?
(Tétován jelentkezik az egyik fiú)
J: Igen?
Fiú: Dohnányi?
J: Nagyon jó! Valóban Dohnányi. És mi az aktualitása?
F: Hát… hogy… ma… ünnepeljük a halálának az évfordulóját…
(Az osztályban a többi gyerek hálásan és harsányan röhögni kezd)
J: (Túlkiabálva a derültséget) Ünnepeljük, az eszed tokját! Honnan szeded ezt a butaságot?
F: Hát… reggel hallottam a rádióban…
J: Jól van, te legalább hallottál az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőről, leülhetsz.
(Nagyon didaktikusan, jól megnyomva minden szót)
Bár a halálának napját nem ünnepeljük, de valóban, ma 52 éve hunyt el Dohnányi Ernő, akinek az e-moll zongoraversenyéből hallottunk egy szép részletet.
Ő is idegenben halt meg, 1944-ben el kellett menekülnie Magyarországról, majd a háború után Európából is, végül az Amerikai Egyesült Államokban, New York városában hunyt el.
Ki tudja elmondani, mi az a zongoraverseny?
(Ekkor természetesen csengetnek, a gyerekek azonnal menekülnek, Jutka közben kiabál)
Na, erről majd legközelebb beszélünk. Szünet!
(Felnyalábolja a magnót, meg a többi holmiját, kimegy, a jelent azzal folytatódik, hogy belép a tanáriba.
A tanáriban néhány statiszta mellet a szokásos szereplők, nem sorolom fel őket, már csak azért sem, mert nem is biztos, hogy mindenkinek lesz szövege)
Csaba: (Az asztalra támaszkodva panaszkodik Bélának, a mondat közepén kapcsolódunk be)
…és képzeld Béla bácsi, azt mondja erre a gyerek, hogy ő azt hitte, hogy a motorkerékpárról!
J: Leesett valaki egy motorkerékpárról?
Béla: Csaba azt meséli, hogy az egyik gyerek nem csak, hogy nem tudta, ki az a Janus Pannonius, de azt hitte, hogy a nevét a motorkerékpárról kapta.
J: Hát, nálam meg az egész osztályból egyetlen gyerek tudta, ki az a Dohnányi Ernő, ő meg azt gondolta, hogy a híres művészek halálát megünnepeljük.
Vilma: (Hanyagul odalép, kávét tesz Béla elé és odaveti) Én azt hittem, mi azért vagyunk itt, hogy ezeket a dolgokat megtanítsuk a gyerekeknek. Én sem várom el, hogy egy gyerek azonnal tudja a támaszmérleget a korláton, megtanítom neki. (A többiek úgy néznek rá, mint gyújtogató a vizes szalmára)
Bujáki: pedig Jutkának igaza van. Nagyon más készséget fejleszteni, mint érdeklődést felkelteni olyan környezetben, ami éppen minden kulturális érdeklődést elnyom a gyerekekben.
V: (Sértődötten) De nagyon egyetértetek már megint! Majd este számolunk! (Elvonul)
Bé: (Gondosan artikulálva) Csodálkozik, Juditka? Honnan tudná az a gyerek, hogy kicsoda Dohnányi, vagy Janus Pannonius, amikor a televízióból, rádióból teljesen kiveszett a kultúra?
És tudja mi van helyette? (Egyre jobban belehergeli magát, lassan kiabálni kezd) Vévé! Meg Bébé! Meg Cécé! Meg mittudomén micsoda! Tudja maga, hogy ki az a Vévé Eszter?
J: Nem tudom. Maga tudja?
Bé: Tudom, hogy a fene vigye el mindet! Múltkor valami szép színházi előadást kerestem a televízióban és találtam is egy kosztümös darabot, de csupa ismeretlen színész játszott benne. Azután kiderült, hogy ezek nem is színészek, csak pojácák, akik hónapok óta laknak együtt egy házban és lehet őket kukkolni a televízión keresztül. És mindegyiknek Vévé a vezetékneve!
Hável: (Végül csak jutott szöveg mindenkinek:) Én is láttam valamelyik nap. És azt hallottam, hogy a gyerekek nem csak a televízióban nézik ezt a szemetet, hanem az interneten is! És tényleg mindenki Vévé, ezt nem is értem. Ezek egy családból származnak?
Veronika: Mert ez egy valóságsó és VV a neve. Azért hívják őket így.
Bé: Ez a valóság? Hogy ezek ott esznek, isznak, dorbézolnak? Az a valóság, hogy egy kisnyugdíjas már 15-én sem tud csirke farhátat venni. Na, az valóság!
(Elcsendesedve, szomorúan)
Tudják, az a baj, hogy nem értem én már ezt a mai világot. Öreg vagyok én már ezekhez az „újdonságokhoz”.
J: Én ugyan még nem láttam ezt a förtelmet, mi nem nézünk televíziót. De az még nagyobb baj, hogy mi még nem vagyunk öregek, de ezt a világot már mi sem értjük.
V: Én értem, szavazni is szoktam.
(Leírhatatlan pillantások)
Dillemázó klimpírozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése