Előre jelzem, hogy ne rágjátok tövig a körmötöket. Nem óhajtom a szálat kifejteni, vagy azonnal folytatni - esetleg csak akkor veszem újra elő, ha nagyon téma- és/vagy időhiányban szenvedek.
Lantos utca, a bérházak mellett, az út mentén sétál Janka. Egyszer csak megszólítja őt egy roppant elegáns, hátra fésült hajú régi ismerős, Alfréd (színész: Hollósi Frigyes). A jelenet elején leülnek egy padra és ott beszélgetnek. Janka előbb rideg, de a jelenet során többször megenyhül a szíve. Alfréd szomorú, rimánkodó, búgó hangon, igen savanyú ábrázattal próbál sikert elérni. Jellegzetes hanghordozásához tartozik, hogy a Janka név utolsó a-hangját rendre nem ejti.
Alfréd: Hölgyem, hölgyem, megbocsásson!
Janka (felháborodva): No de kérem.., mit tetszik?
Alfréd: Janka, drága Janka asszony… Hát nem ismersz meg?
Janka (határozottan felháborodva): Mégis mit képzel? Ki maga és mit akar tőlem?
Alfréd: Alfréd vagyok. Tudod…, Alfréd, Soós.
Janka (meglepetten): Alfréd… Te vagy az? Soós Alfréd? Hogy kerülsz ide? Micsoda véletlen…
Alfréd (hihetetlen bánatos, kivert kutya-tekintettel): Nem véletlen. Kerestelek, hetekig kutattam, mire rád találtam.
Janka (gyanakvóan): Igazán, és mit szeretnél tőlem?
Alfréd: Bajba kerültem…
Janka: Hah…, gondolhattam volna. Maga mindig mindenhol bajba kerülsz.
Alfréd: Ez most nem olyan. Ez komoly dolog. … (Nagyot sóhajt.) Tudod, kedves Janka, ez hosszú történet. Amióta eljöttünk a grófék házából, nem jutottam rangomhoz méltó álláshoz. Nem lett már belőlem soha sem igazi komornyik. Meg kellett elégednem mindenféle átmeneti megoldásokkal.
Janka: Képzelem. Micsoda (külön hangsúlyozva a következő szót) átmeneti megoldások lehettek azok. Hányszor voltál tömlöcben?
Alfréd: Ne ítélj el, kedves Janka. Addig ne, amíg nem ismered a történetemet.
Janka: Rendben, meghallgatlak, de csak röviden, mert sok dolgom van.
Alfréd: Ígérem, nem tartalak fel hosszan. Szóval az úgy volt, hogy amikor én és a lányom, (fátyolos tekintettel) a kis Éva elkerültünk a gróf kastélyából, nem volt hová mennünk. Én nem tudtam eltartani, ő meg nem tartott ki mellettem. Elment ahhoz a (megvető hangsúllyal) Józsefhez, emlékszel rá…, együtt vezetnek valami penziót. (Kicsit fátyolos szemmel.) Szegény lány, egész nap robotol, hogy az a pökhendi József minél fentebb hordhassa az orrát.
Janka: Alf, a lényegre! Tényleg nincs sok időm.
Alfréd: Megértelek. A tárgyra térek: mit volt mit tenni, visszamentem a cirkuszba. Ismét vándorolni kezdtem a társulattal szerte az országban, meg Európában. Nem is lett volna semmi baj, ha nem robbantam volna le. De a derekam, meg a lábaim már nem bírták a gyűrődést. Sem az állandó költözködést, sem a próbákat, sem a fellépéseket. Azok az átkozott gyerekek már akkor fuldokolva nevettek rajtam, amikor megkezdtem a számomat. Érted, Janka? Lebőgtem. Nem kicsit, nagyon.
Janka (tanácstalanul, megenyhülve): Értelek és sajnállak. De mit tehetnék én az érdekedben?
Alfréd: Sokat. Nagyon sokat. Te lehetsz az egyedüli megmentőm! Mást már nem is ismerek ebben a városban. Pénzem nincs, megszállnom sincs hol, ez az egy öltözet ruhám van. Meg a büszkeségem.
Janka: És hogy tudnék én segíteni, Alf? Hisz én is épphogy megélek.
Alfréd: Gondoltam, csak kifundálsz valamit. Talán, ha néhány hétig meghúzódhatnék nálad.
Janka: Az lehetetlen. Én közben férjhez mentem. Nem is akárkihez, egy nagy tudású adószakemberhez!
Alfréd: Annál jobb. Akkor van miből segítened öreg barátodat és (hirtelen kissé fenyegetővé válik a hangja) fiatalkori megmentődet.
Janka (rettentő zavartan, idegesen): Megegyeztünk annak idején, hogy ezzel sosem fogsz előhozakodni!
Alfréd: Nem is tenném, hidd el. Akkor én szedtelek össze az utca széléről, én mentettelek meg a biztos pusztulástól, most rajtad a sor. Különben esetleg megismerhetik múltad sötétebb foltját olyanok, akiknek nyilván nem számoltál be minden botlásodról.
Janka (körbetekintve roppant dühösen): Kikérem magamnak. Ez inszinuáció! (Megenyhülve.) Nézd, Alf. Megígérem, hogy megteszem, amit tudok. De adj nekem néhány napot, hogy beszélhessek Gusztávval. Aztán majd kisütök valamit.
Alfréd: De csak néhány napot. Szombatig fizettem ki a szobámat a hotelben. Addigra megoldást kell találnod.
Igazán zaklatott, fojtott klimpírozás – a kamera Janka tanácstalan, elképedt ábrázatára fókuszál.
Lantos utca, a bérházak mellett, az út mentén sétál Janka. Egyszer csak megszólítja őt egy roppant elegáns, hátra fésült hajú régi ismerős, Alfréd (színész: Hollósi Frigyes). A jelenet elején leülnek egy padra és ott beszélgetnek. Janka előbb rideg, de a jelenet során többször megenyhül a szíve. Alfréd szomorú, rimánkodó, búgó hangon, igen savanyú ábrázattal próbál sikert elérni. Jellegzetes hanghordozásához tartozik, hogy a Janka név utolsó a-hangját rendre nem ejti.
Alfréd: Hölgyem, hölgyem, megbocsásson!
Janka (felháborodva): No de kérem.., mit tetszik?
Alfréd: Janka, drága Janka asszony… Hát nem ismersz meg?
Janka (határozottan felháborodva): Mégis mit képzel? Ki maga és mit akar tőlem?
Alfréd: Alfréd vagyok. Tudod…, Alfréd, Soós.
Janka (meglepetten): Alfréd… Te vagy az? Soós Alfréd? Hogy kerülsz ide? Micsoda véletlen…
Alfréd (hihetetlen bánatos, kivert kutya-tekintettel): Nem véletlen. Kerestelek, hetekig kutattam, mire rád találtam.
Janka (gyanakvóan): Igazán, és mit szeretnél tőlem?
Alfréd: Bajba kerültem…
Janka: Hah…, gondolhattam volna. Maga mindig mindenhol bajba kerülsz.
Alfréd: Ez most nem olyan. Ez komoly dolog. … (Nagyot sóhajt.) Tudod, kedves Janka, ez hosszú történet. Amióta eljöttünk a grófék házából, nem jutottam rangomhoz méltó álláshoz. Nem lett már belőlem soha sem igazi komornyik. Meg kellett elégednem mindenféle átmeneti megoldásokkal.
Janka: Képzelem. Micsoda (külön hangsúlyozva a következő szót) átmeneti megoldások lehettek azok. Hányszor voltál tömlöcben?
Alfréd: Ne ítélj el, kedves Janka. Addig ne, amíg nem ismered a történetemet.
Janka: Rendben, meghallgatlak, de csak röviden, mert sok dolgom van.
Alfréd: Ígérem, nem tartalak fel hosszan. Szóval az úgy volt, hogy amikor én és a lányom, (fátyolos tekintettel) a kis Éva elkerültünk a gróf kastélyából, nem volt hová mennünk. Én nem tudtam eltartani, ő meg nem tartott ki mellettem. Elment ahhoz a (megvető hangsúllyal) Józsefhez, emlékszel rá…, együtt vezetnek valami penziót. (Kicsit fátyolos szemmel.) Szegény lány, egész nap robotol, hogy az a pökhendi József minél fentebb hordhassa az orrát.
Janka: Alf, a lényegre! Tényleg nincs sok időm.
Alfréd: Megértelek. A tárgyra térek: mit volt mit tenni, visszamentem a cirkuszba. Ismét vándorolni kezdtem a társulattal szerte az országban, meg Európában. Nem is lett volna semmi baj, ha nem robbantam volna le. De a derekam, meg a lábaim már nem bírták a gyűrődést. Sem az állandó költözködést, sem a próbákat, sem a fellépéseket. Azok az átkozott gyerekek már akkor fuldokolva nevettek rajtam, amikor megkezdtem a számomat. Érted, Janka? Lebőgtem. Nem kicsit, nagyon.
Janka (tanácstalanul, megenyhülve): Értelek és sajnállak. De mit tehetnék én az érdekedben?
Alfréd: Sokat. Nagyon sokat. Te lehetsz az egyedüli megmentőm! Mást már nem is ismerek ebben a városban. Pénzem nincs, megszállnom sincs hol, ez az egy öltözet ruhám van. Meg a büszkeségem.
Janka: És hogy tudnék én segíteni, Alf? Hisz én is épphogy megélek.
Alfréd: Gondoltam, csak kifundálsz valamit. Talán, ha néhány hétig meghúzódhatnék nálad.
Janka: Az lehetetlen. Én közben férjhez mentem. Nem is akárkihez, egy nagy tudású adószakemberhez!
Alfréd: Annál jobb. Akkor van miből segítened öreg barátodat és (hirtelen kissé fenyegetővé válik a hangja) fiatalkori megmentődet.
Janka (rettentő zavartan, idegesen): Megegyeztünk annak idején, hogy ezzel sosem fogsz előhozakodni!
Alfréd: Nem is tenném, hidd el. Akkor én szedtelek össze az utca széléről, én mentettelek meg a biztos pusztulástól, most rajtad a sor. Különben esetleg megismerhetik múltad sötétebb foltját olyanok, akiknek nyilván nem számoltál be minden botlásodról.
Janka (körbetekintve roppant dühösen): Kikérem magamnak. Ez inszinuáció! (Megenyhülve.) Nézd, Alf. Megígérem, hogy megteszem, amit tudok. De adj nekem néhány napot, hogy beszélhessek Gusztávval. Aztán majd kisütök valamit.
Alfréd: De csak néhány napot. Szombatig fizettem ki a szobámat a hotelben. Addigra megoldást kell találnod.
Igazán zaklatott, fojtott klimpírozás – a kamera Janka tanácstalan, elképedt ábrázatára fókuszál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése