A művésznő lakásában vagyunk, ahol Etus -szokás szerint- valami agyagot döfköd, közben a háttérben fínom muzsika szól halkan.
Tétova kopogás hangzik az ajtó üvegén, zavart köhécselés közepette.
Etus: (Fel sem pillantva, de nagyot sóhajtva) Jöjjön, Ernő bácsi, mi a baj már megint?
Ernő: (Szokásos pulóverében, a kezében zavartan gyűrögeti a sapkáját) Drága művésznő, a világért sem akarom zavarni. (Nagyon készségesen) Ha most nem alkalmas, én szívesen visszajövök később, addig úgyis…
Et: (Közbevág, de továbbra se néz fel) Ernő bácsi, már úgyis megzavart, minek zavarna meg később újra? Jöjjön csak, úgyis beszélni akartam magával, még ha nem is éppen ebben a pillanatban, de most már mindegy.
Er: (Szerényen mosolyogva) Hát, ha biztosan nem alkalmatlan… (kicsit nyeldekel, majd összeszedi a bátorságát) szóval arról lenne szó, hogy…
Et: Arról lenne szó, hogy tegnap este két borosüveget találtam a kukában. (Most néz fel először Ernőre, jéghideg pillantással) És ugyebár mindketten pontosan tudjuk, miről szólt az egyezségünk.
Er: (Nagyon komolyan, önérzetesen) Én is erről akartam beszélni a művésznővel.
Et: Hallgatom. (Megnyomva a szavakat) Nagyon figyelmesen hallgatom.
Er. (Hadarni kezd) Tudniillik azok nem az én üvegeim, hanem azok olyan üvegek, amiket nem váltanak vissza és ezért kerültek a kukába.
Et: De azt is megbeszéltük, hogy itt megkap mindent és nem fog többet üveget, meg egyéb hulladékot gyűjtögetni.
Er: (Elnézően, nyájasan mosolyog) Ja, de hát azokat nem én gyűjtöttem. Most jövök csak rá, hogy a művésznő azt hitte, hogy én iszok, pedig én, kérem már nem iszok, aztán meg azt hitte, hogy kukázok, pedig én, kérem már nem kukázok (Önfeledten nevetgél a helyzet abszurditásán)
Et: (Hidegen) Hanem ki kukázik?
Er: (Megijed) Hát egy haverem.
Et: Miféle haverja? És hol van most ez a maga híres haverja?
Er: (Kicsit megbántottan) Én, kérem éppen azért bátorkodtam megzavarni, hogy ezt elmondjam. (Nyel egyet, majd kivágja) A haverem pedig a pincében tartózkodik. (Mentegetőzve) A művésznő nem tiltotta meg, hogy vendéget fogadjak.
Et: De azt sem engedtem meg, hogy a vendégei itt éjszakázzanak. Na és miféle ember ez a barátja?
Er: (Érzi, hogy múlik a veszély, felszabadultan röhigcsél) Tudja, művésznő, sosem beszéltem a korábbi életemről, pedig haj, nagyon kalandos életem volt nekem. Voltam én taxis is, korábban meg egy nagy cégnél raktárvezető, az előtt pedig…
Et: (Közbevág) És most sem engedem meg, mert a maga kalandos életétől megköt itt nekem az agyag, aztán kezdhetem előlröl az egészet. Úgyhogy röviden, ha lehet. Mert azt sem én, sem a munka nem képes kivárni, amíg eljutunk a maga (gúnyosan) nagyon kalandos óvodás koráig.
Er: Én, kérem, sosem voltam óvodás! Szegény édesanyám, isten nyugtassa, mindig nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy …
Et: (Fenyegető hangsúllyal) Ernő bácsi!!! Fogja rövidebbre, mert nem állok jót magamért!!!
Er: (Nagyon készségesen) Igen. Szóval amikor még taxiztam, volt egy állandó kuncsaftom. Aztán annyit fuvaroztam, hogy összebarátkoztunk. Tudja, akkoriban még mindketten tütükéztünk (imitálja a feles bedöntését), és hát az utolsó fuvar után rendszerint elhajlottunk kicsikét együtt. (Nosztalgikusan) Nagyon jó barát volt. De most már nem iszunk. Nem, nem.
Et: A lényegre! Mivel foglalkozik a barátja.
Er: Akkoriban jól menő mérnök volt, de aztán csődbe ment a cég, ahol dolgozott és ő utcára került. És most meg megint utcára került, mert elvették a lakását.
Et: Ki vette el?
Er: Hát a bank. Tudja, művésznő, ilyen svejci far hitelje volt neki…
Et: Mármint svájci frank.
Er: Igen, az, de azt persze nem tudta fizetni és a bank kilakoltatta. Tegnap találtam rá itt az utcában, amikor a havat lapátoltam. Hát nem hagyhattam, hogy kinn aludjon ebben a hidegben.
Et: És meddig tervezi a házamban tartózkodást a barátja?
Er: Arra gondoltunk, hogy amíg ez a nagy hideg van, addig talán…
Et: Azt már nem! Én megértem, hogy ez egy rendkívüli helyzet, de amikor magát, mint régi barátot idevettem magamhoz, nem arra szerződtem, hogy maga hajléktalanszállást rendez be az alagsorban.
Er: (Egyetértően bólogat) Teljesen igaza van a művésznőnek, meg is mondom a haveremnek, hogy fel is út, le is út, lett volna óvatosabb, amikor hitelt vett fel. Nem kívánhatja, hogy most mi vegyük a nyakunkba a problémáját.
Et: Na jól van, ma még maradhat, holnapra meg keresünk egy éjjeli menedéket, meg valami tisztességes munkát a barátjának.
Er: (Nagyon hálás) Jaj, nagyon köszönöm, művésznő! Én akkor nem is zavarok tovább, megyek, el kell lapátolnom a havat. Nem szeretném, ha nem a mi házunk előtti járda lenne a legtisztább az utcában.
(Sietve távozik)
Etus nagyot sóhajt, aztán megint munkához lát, de ekkor megszólal a telefon.
Et: Etelka Éjjeli Menedékhely, matracot, pokrócot adunk…… Á, doktor, de jó, hogy hívsz! Volna egy feladat a számodra. Képzeld, az történt, hogy…
Kelletlenül segító klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése