Mágenheim lakás, este van. Juli a fotelben ül, bort sizik és valami magazint lapozgat, amikor hazaérkezik Mágen.
Mágen: (Miközben veszi le a kabátját, bekiabál) Sziasztok! Megjöttem! (Belép a szobába, kicsit meglepődik) Szia, megjöttem.
Juli: Szia, nem kell kiabálni, így is jól hallom.
M: Tényleg, mi ez a nagy csend?
J: Flóra már alszik, Julcsi meg diszkózik valahol a haverjaival.
M: (Lezuttyan a másik fotelba) Nocsak, borozgatsz? Jut nekem is?
J: Persze, hozok egy poharat és melegítem a vacsorádat.
(Mire a mondat végére ér, már vissza is jött, kezében egy borospohárral)
M: És mi a vacsora?
J: (Tölt a borból Mágennek) Rakott krumpli.
M: (A kezét dörzsölgeti) Pompás! Szegények vagyunk, de jól élünk!
J: Végül is tényleg nem panaszkodhatunk. És a gazdagok sem mindig boldogok.
M: (Kicsit kajánul) Mert mi mindig azok vagyunk?
J: (Szájbiggyesztve) Hát, többnyire.
M: És honnan ez a nagy felfedezés?
J: Bejött ma Klarissza és elsírta, hogy Albertet bevitték a rendőrök, valami szépsegversennyel kapcsolatos stikli miatt. Teljesen össze volt törve és ahogy Gábor beszélt vele az egyenesen borzasztó volt. És akkor rájöttem, hogy a gazdag emberekben a többiek csakis a pénzt látják, az emberi értékeket egyáltalán nem. És ahogy…
M: …És ahogy ez a pénz már kevésbé látszik olyan soknak, azonnal semmibe veszik őket.
J: Pontosan. Mondják, hogy a pénz nem boldogít, de …
M: …de kellemes, ha van.
J: Igen. De, tudod, bár sokszor vagyok elégedetlen a pénztelenség miatt, mégis most kicsit örülök, hogy akik szeretnek minket, azok nem a pénzt látják bennünk, hanem…
M: … hanem az embert. És hát a pénztelenség is relatív. Látod, most is van egy kis bor, egy kis rakott krumpli, sokaknak ennyi sem jut. A munkám is sokszor fárasztó, de ma például eljött hozzánk Vágási Jutka az osztályával és arra jöttem rá, hogy mégsem cserélnék egyetlen milliomos plasztikai sebésszel sem. Az a sok ragyogó arcú gyerek! Szinte elérzékenyültem.
J: Azért néha, pár napig kipróbálnám, milyen igazán gazdagnak lenni!
M: (Elmélázik) Milyen? Hmmm… Jó. Biztos nagyon jó.
J: Nekem csak egy valami hiányzik, egy-egy ilyen meghitt beszélgetés, de a gyerekekkel és Etussal együtt. Ha néha gazdagok lehetnénk egy kicsit, akkor nem kellene ennyire szanaszét élnünk, többet lehetnénk együtt. Na, ülj az asztalhoz, hozom a vacsorát.
Kimegy, Mágen elgondolkodva, derűsen forgatja a poharat a kezében.
Melankólikus klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése