Nincs megállás (a lejtőn) 1. fejezet 10. jelenet

Duna-part, már megy le a nap, Etus és Károly sétálnak. Etuson egy gyönyörű nagy piros kalap. Károly fehér inget és fehér nadrágot visel, vállára vetett sportzakója sötétkék. A jelenet zenével indul, majd elhalkul.

Károly: Gyönyörű nyári esténk van. … Vagy nem így gondolja?

Etus: Az este gyönyörű, csak a nap nem.

Károly: Zavarja a nap? Jobban belegondolva, ahogy öregszem, én sem bírom már annyira a napsütést.

Etus: Öregszik? Pedig épp akartam mondani, hogy milyen jól tartja magát (nevet)…

Károly (értve a tréfát, de komolyra fordítva a szót): Köszönöm. Egyébként valóban igyekszem az öregedést elodázni. Mértékletesen eszem-iszom. Mindennap úszok, néha teniszezek, nem dohányzom, ásványvizet fogyasztok. S néha sétálok a kedves barátommal. Ennyit igazán megérdemel az ember, ha már olyan zaklatott foglalkozása van, mint nekem.

Etus: Látja, nekem nincs zaklatott foglalkozásom. Nekem hivatásom van. Amit ha akarok, folytatok, ha meg nem, akkor megpihenek. Viszont sosem úszom. Ha van pénzem, eszem-iszom, ha nincs, akkor koplalok. Én így élek „egészségesen”.

Károly: Ez nem a legszerencsésebb. Bizonyos korban már vigyáznunk kell magunkra.

Etus (humorizálva): Ezek szerint azt mondja, hogy idős lennék?

a képen Károly még nem Etusnak csapja a szelet, Vágási Margit viszont nézi. A kép innen

Károly (humorizálva, de komolyan): A világért sem. Maga a leggyönyörűbb és legvonzóbb cserepes, akit valaha ismertem.

Etus (végtelenül humorosan): Majd adok én magának cserepet, meg cserepest!!!

Károly: Jó, bocsánat. De legalább végre látom egy kicsit vidámabban. Mert nagyon gondterhelt volt, amikor véletlenül összefutottunk. Mi nyomasztja? A család? Vagy nincs munkája? Segíthetek?

Etus: Nem-nem segíthet. Munkám van. A családban zajlik a nagy dráma.

Károly: Már megint?

Etus: Még mindig.

Károly: Bizony, a család folyton fejfájást okoz.

Etus: De még jó, hogy fájhat valamiért a fejünk. (Kicsit borongósan, de inkább bölcsen.) Tudja, amikor a Szikszai elment, majdnem úgy alakult, hogy hirtelen magamra maradok a forrongó világ közepén. Csak a lányom, meg a doktor maradt nekem. Most megint forrong a világ, én már öreg vagyok – ahogy ezt volt kedves megjegyezni (erre Károly szemrehányó-restelkedő gesztusa) –, s ők ketten nagyon hiányoznának nekem.

Károly: És mit kíván tenni?

Etus: Én? Semmit! Azt hiszem az a legbölcsebb, ha megvárjuk a fejleményeket és nem avatkozunk közbe, csak ha nagyon muszáj. Ez így van a magánéletben és a politikában egyaránt. És így fog jönni olyan napsugár, ami mindenkire egyformán vetül.

A zene felerősödik, most hallani csak, hogy Vivaldi: Nyárból egy részlet. Ők ketten sétálnak tovább.