Born To Be Wild
Ernő: Elnézést kérek, Hegyi Bernát urat keresem. Hozzá vagyok bejelentve 9 órára.
Kutya (kimérten, nem áll fel): Jöjjön csak be! Na jöjjön, ne féljen! (Ernő belép. Innentől a jelenet végéig: Ernő áll, Kutya ül.) Tehát maga az a bizonyos Hernyó.
Ernő (alázatos mosollyal): Én volnék, kérem.
Kutya (Komolyan, elmélyülten.): Az én Sümeghy művész barátom már réferált a helyzetéről. Említette, hogy nincs se munkája, se lakása. (Kicsit megenyhülve.) És persze azt is, hogy hosszú éveken át a szííínházban dolgozott.
Ernő: Igen, kérem. Az Operaházban rakodtam a díszleteket.
Kutya: A szíííínház... Én főőőőügyelő voltam. … A Nemzetiben!
Ernő: Jaj, a mi főügyelőnk nagyon szigorú ember volt. Mindig pontosan megparancsolta, hogy mit mikor tegyünk vagy hová nézzünk előadás közben. … (Alázatos, de lelkes mosollyal.) Én nagyon szerettem a mi főügyelőnket.
Kutya: Az is volt a dolgunk. Egy főőőőügyelő előadás közben a teljhatalmú úúúr. Rajta áll vagy bukik az előadás, a siker. Egy színész csak a saját szövegét ismeri, a rendező csak az összképpel van elfoglalva, a műszak csupán a bútorokat cipeli vagy világít – de a főőőügyelőnek a kezében fut össze az összes szál. Ő látja át az egészet. Ezért bizony én is megparancsoltam a rendet. Akár a legnagyobb sztárt is szívfájdalom nélkül felírtam, ha csak egy percet is késett.
Ernő: Éppen ilyen igazságos volt a mi főügyelőnk is. Azért is bocsátott el engem, mert amikor már nem bírta a derekam, nem tudtam a szünetben időre elszállítani a színpadról a paravánt…
Kutya (bölcsen): Ez a demokrácia, kérem szépen. Mindenkinek teljesítenie kell a kötelességét, s ha az megvan, akkor jöhetnek a jogok. … No, nézzük a te dolgodat. … Azt megbeszéltük az én művész barátommal, hogy segíteni szeretnénk rajtad, ez nem vitás. De kérdés, hogy miként tudunk…
Ernő: Én nagyon hálás vagyok… Mindenféle megoldásnak örülnék. Én minden munkát szívesen elvégzek és nem kérek sokat. (A szokottnál is alázatosabban.) És nem is zavarkodok sokat. Nem hangoskodok, nem fogok gondot okozni senkinek.
Kutya: Azt el is várom. (Kezével poharat formálva, azt a szája felé tartva.) De én azt hallottam, hogy voltak ám egyéb problémáid is…
Ernő: Óóóó, az, kérem, már a múlt. (Kihúzza magát, büszkén, elhárító, oldalra fordított fejtartással) Két éve egy kortyot sem iszom.
Kutya: Na, azért, mert ez egy fííínom, kellemes ház, itt nem laknak mindenféle emberek. Kizárólag rendes és dolgos lakóink vannak. … Ami azt illeti, munka az volna bőven. Ugyan a nagyobb iparos munkákkal, ablakjavítás, festés-mázolás, zárcsere, miegymás, már megbíztam egy tisztességes vállalkozót… Pergő Péter a neve, és kiváló ember. Mindent rendesen, időre elkészít és mindig ad számlát. A könyvelést egy lakónk számítógépén végzem a szomszéd házak közös képviselőjének a segítségével. Maradnak azonban az apróbb-csepróbb ügyek: télen a hólapátolás, a bejárat rendszeres takarítása, a ház előtti kis park fáinak a locsolása, fűnyírás, etcetera, etcetera. Pénzt azt nem fogunk tudni fizetni, viszont van itt a pincében egy félreeső lyuk, az majdnem kihasználatlan. Csak egy adótanácsadónak vannak ott mindenféle lim-lomjai, azok mellé nyugodtan bekucorodhatsz. Majd a közgyűlés elé viszem az ügyet és megszavaztatom a lakókkal. Rikta kellemetlen alak, úgyhogy biztos megszavazzák a többiek, hogy ossza meg veled a pincéjét.
Ernő: Jaj, kérem… nagyon hálás vagyok.
Kutya: Ne hálálkodj. A hála helyett inkább dolgozz majd tisztességgel. Itt a házban nagyon kényesek vagyunk ám a gyors, pontos, szorgos munkára. Nem szeretném, ha szégyenbe hoznál bárki előtt.
Ernő: Óóóó, nyugodt lehet. És még egyszer, nagyon hálás vagyok.
Kutya: No, akkor holnap kezdhetsz is. Holnap ha rendesen felsepregettél itt a ház előtt, meg is kapod a pince kulcsát.
(Ernő el, Sümeghy és Lillácska éppen megérkeznek.)
Lilla: Látja, Oszkár, hiába beszélek én magának, mondtam, hogy még nem bír ilyen hosszú távon gyalogolni.
Kutya (kedélyesen, barátságosan, felállva és gyorsan a teáskannához sietve): Mi van dalnokom? Talán nem megy a séta? Még mindig nem vagyunk elég frissek és ruganyosak?
Sümeghy: A séta már menne, de ez a domboldal még soknak bizonyult. (Lillához fordulva, bele a szemeibe, szinte a bocsánatáért esedezve.) Pedig reggel még olyan erősnek éreztem magam, hogy azt hittem, akár a Dunáig le bírok menni. Igaza volt, Lillácska, túlságosan nagy volt nekem még ez a távolság.
Lilla (elnézően, kedvesen mosolyogva): Semmi baj, a maga kárán tanul az ember. Most már maga is tudja, Oszkár, hogy hiába akarja nekem előadni a hős lovagot, csak óvatosan növelheti a napi adagját.
Kutya: Ha már adagról van szó, kitöltöttem a teájukat. (Rötyögősre véve a figurát.) És hogy jobb legyen a kedved, drága dalnokom, töltöttem bele egy kis rumot is.
Lilla (belekortyolva): Nagyon finom, köszönöm. Ápropó, Kutya, mit keresett itt ez a rossz küllemű ember?
Sümi: Én ajánlottam be Kutyához. Segítségre szorul szegény. És mivel Kutya jó kutya, hát segített neki.
Kutya: Segítettem bizony. Itt fog tenni-venni a ház körül, cserébe itt lakhat. Csak nehogy ráfaragjunk az alkoholizmusára. (Hosszan kortyol a rumos teájába.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése