Dire Straits Money For Nothing
hogy ne tűnjön fel, miszerint az új valójában Etus régi lakása). Virágh és Károly ülnek az asztalnál. Etus épp belép. Kezében egy tálca, rajta pálinkásüveg és három megtöltött kispohár.
Etus: Nos, üdvözlöm az urakat az új hajlékomban. Lakásavatás Szikszai módra: koccintsunk kisüstivel!
Károly: Virágh, ihatsz te egyáltalán? Úgy látom, autóval jöttél. Nagyon felszöktek ám a büntetési tételek… (Etusnak) Még jó, hogy előrelátó voltam, és inkább tettem egy könnyű sétát ahelyett, hogy (Virághra nézve cinikusan) kényelmesen a volán mögé ültem volna.
Virágh: Tudd meg, ha tudni akarod, hogy nem kényelemből ültem kocsiba. Hanem azért, mert egész nap dolgoztam, s (itt már minden szótagot hangosan hangsúlyozva) nem szerettem volna lekésni a legjobb barátom nagy napját, amikor végre beköltözhet élete harmadik helyszínére!
Károly (szemtelen nyugalommal, piperkőcösen): Rendben van. Örülök, hogy egy percet sem késtél. Úriemberhez méltatlan lett volna… De mégis, hogy fogsz hazajutni? Merthogy a hátamra nem veszlek, az biztos. Abban ne is reménykedj! Nem mintha nem bírnálak el, csak nem egy irányban lakunk.
Virágh (dühösen): Nem kell a segítséged! (Megenyhülve, cinikusan-lágyan mosolyogva) Tudniillik akár én itt is alhatok. Nem igaz, Etus?
Etus (lesajnáló félmosollyal, fejjel Virágh, testével a kamera felé fordulva): Nem, Virágh. Eddig sem alhattál nálam, de ha nem vetted volna észre, szólok, új helyre költöztem. Most már hely sincs. … És nem néznénk ki jól egy szűk ágyon szorongva. Vagy a földön. Szikszai Etus és Gyurciburci, a torokgyík gyógyítója, ahogy kényelmetlenül forgolódik egész éjjel.
Virágh (dühösen, felcsattanva): Akkor megyek taxin! De koccintsunk már! (Etushoz, megenyhülve). Elvégre ez a te nagy napod.
Etus: Örülök, hogy feltűnt neked is. Ha nem torzsalkodnak az urak egy percre, akkor talán megejthetnénk az áldomást.
Károly (szilárd úri jó modorban): Semmi akadálya. (Virághoz, cinikusan.) Ugye, György?
Virágh (felizgatva, mint egy kisgyerek, még a kezét is dörzsölve): Természetesen, Károly. Na, igyunk már! Utána eszünk is? Egy jó kis disznótorost vagy valami sültet?
Etus: Azzal nem szolgálhatok. Esetleg egy kis párizsival meg tudlak kínálni, friss paradicsommal és paprikával.
Károly: Valóságos vitaminbomba az ilyenkor.
Virágh: Párizsit nem kérek. Inkább igyunk akkor! Ennek a palacknak ma el kell fogynia! (Etushoz fordulva, ünnepélyesen, mintha tósztot mondana.) Drága Etus! Gratulálok! Élj boldogan az új lakásban!
Etus (tettetett ünnepélyességgel, kifigurázva Virághot): Drága Gyurci, köszönöm. Boldogan fogok élni.
(Koccintanak, majd leülnek.)
Károly (tettetett érdeklődéssel, piperkőcen): És milyen volt Svejc? Hasznodra vált a konferencia?
Virágh: Képzeld, igen. Sok újat tudtam meg, amit máris eredménnyel használok.
Károly (még mindig csipkelődő modorben): És a frankkal hogy állsz? Aggódom az anyagi helyzeted miatt ezekben a válságos időkben.
Virágh: Semmi okod az aggodalomra. Az anyagi helyzetem sziklaszilárd. Engem nem befolyásol holmi deviza értékének ingadozása. Én egy magyar orvos vagyok, akinek se megtakarítása, se vágyai, se ambíciója. Szerencsére adóssága sincs. (Behízelgő modorban.) De gondolom, ez az egész válság jobban érinti az üzletembereket. Vagy tévednék?
Károly: Tévedsz. Nem először – teszem hozzá. Legalábbis az esetemben mindenképpen. Ami szerény vagyonom van, azt szigorúan államkötvényekben tartom. Az biztonságos és ami fő, méltányos és erkölcsös mértékű hasznot hoz. Itt leginkább azok jártak pórul, akik hirtelen akartak sokat nyerni. Az pedig nem az én világom. Bármilyen hihetetlen is ez a te számodra.
Virágh: Hihetetlen bizony. Az ilyen magadfajták milliókat kockáztatnak a tőzsdén.
Károly: Az ilyen (különös hangsúllyal) magamfajták nem a tőzsde híreit figyelik. Hanem például a hangverseny programokat.
Etus: Amíg itt az urak ilyen kellemes és élvezetes modorban évődnek egymással, nem feledkezhetünk meg azokról a tízezrekről, akiket ez a válság tényleg mélyen érintett. Ők nem két-három milliókat veszítenek a sok tízmilliós vagyonukból, hanem az egyetlen kincsük, a lakásuk forog kockán.
Károly: Igaza van, kedves Etus. A legteljesebb mértékig. Szerencsére abban a helyzetben voltam egész életemben, hogy sosem kellett hitelhez folyamodnom. De mélyen átérzem azoknak a helyzetét, akiknek nincs ilyen könnyű soruk.
Virágh (megrendülten): Sajnos nagyon sokan vannak most veszélyben. Ma is bejött egy fiatalember torokgyulladással a klinikára. Valósággal elsírta magát idegességében. Amikor megkérdeztem, hogy mi baja, elmondta, hogy a duplájára nőtt a törlesztőrészlete, már enni sem tud adni a családjának, nemhogy a gyógyszereket kiváltani.
Etus: Adósságba én sem keveredtem soha. De amikor magamra maradtam a lányommal és a Nagy Fehérrel, akkor nekünk is mindent a nulláról kellett kezdeni. Nem volt lakásunk, nem volt pénzünk, nem volt állásom. Nem volt semmink azon kívül, mint amit épp magunkon viseltünk. Évek kellettek, mire legalább a legszükségesebbeket meg tudtuk szerezni. (Félig a kamerához fordulva.) Jó lenne, ha a politikusok és a milliárdokkal játszó spekulánsok elgondolkodnának a világban, hogy mennyi emberi sorsot tesznek tönkre. A semmiért.
(Rettenetesen szomorú, lassú zene. A kamera folyamatosan táguló fókuszában az asztaltársaság a három pálinkáspohárral és az üveggel teli asztal körül.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése