Stúdió. Juli fehér köpenyben, idegesen. GG a szokott eleganciával, szivarral a szájában.
Juli: Nos, mi az a fontos, Arkangyal, amiért itt kellett maradnom zárás után is? Ráadásul már nem is 5 óra van, hanem negyed 6. Szóval még késtél is.
GG: Szívem egyetlen királynője, nem késtem. (Ezt a mondatot tagolva.) Én sosem kések. Egy úriember sosem késik és én kétségtelenül úriember vagyok.
Juli: Hogy te mi vagy, Gábor Gábor, arról mesélhetnék, de nem teszem, mert vár otthon a kislányom. A tény az, hogy késtél.
GG: Nem késtem, hanem morfondíroztam. Rendezgettem a gondolatokat az agyamban, ami egy kicsivel többi dőt vett igénybe, mint terveztem. Ugyanis fántásztikus dolgot találtam ki Juli: Gábor Gábor, ne húzd az időt, térj a tárgyra!
GG: Ázonnal, ázonnal, szívem egyetlen királynője. Ezt szeretem benned, hogy lényegre törő vagy. Mágyárán, profi. Csákúgy, ahogy én.
Juli: Ha te profi lennél, már rég nem ebben az apró lukban dolgoztatnál minket éhbérért, hanem egy csillogó szalonunk lenne a Váci utcában.
GG: Júlia, drága Júlia. Most csalódtam benned. Pontosan tudod, hogy sosem vágytam el innen, ebből a meghitt és kellemes stúdióból. A mi munkánk értelme éppen az, hogy nem nőjük ki magunkat, hanem tisztes, ámde meglehetősen tekintélyes és becsülendő mértékű haszonra teszünk szert.
A kép forrása a Kétfarkú kutya féle blog, amit egyébként is érdemes megkukkolni ;-)
Juli: Azt nem tudom, hogy te milyen haszonra teszel szert, de hogy nekem a hónap végére párizsira is alig futja, az biztos. Úgyhogy nem is baj ez a kis tulajdonosi értekezlet, felhasználhatjuk arra, hogy beszámolsz nekem az előző félévi forgalomról és a kimutatásokról.
GG: Szívem egyetlen királynője, az életem nyitott könyv a számodra.
Juli: Engem nem az életed érdekel, hanem a könyvelésed.
GG: Nyugodj meg, azt is bármikor láthatod, ha akarod, még ma este.
Juli: Szeretném bizony. Most azonnal!
GG: Óhájod számomra páráncs. De előtte beszéljük meg azt, amit én szerettem volna előterjeszteni. Hátálmas ötletem van, ámivel számodra is a napnál világosabbá válik, hogy a stúdió jövőjéért fáradozom, (különösen mesterkélten, tagolt) éjt nappallá téve.
Juli: Ha ez az új ötlet a te égi fotózásoddal kapcsolatos, akkor ne is haragudj, de nem érdekel. Amióta a fejedbe vetted ezt, azóta sosem látunk. Amikor szükség lenne rád, nem vagy itt, vagy ha mégis, olyan álmos vagy, hogy nem lehet veled értelmesen szót váltani.
GG: Nem arról van szó, bár némi köze van hozzá. Másként nem is lehetne. Tudod, Júlia, az egyik pompás és remek ötlet termékenyíti meg a fejemben a másikat. Ez a Gábor Gábor-féle híres láncreakció, amely még a nukleáris folyamatnál is elementárisabb erejű.
Juli (kicsit megenyhülve): Elég a körítésből, bökd már ki, hogy mire gondoltál.
GG: Ázonnal…
Épp belekezdene széles gesztusokkal, amikor hirtelen benyitnak a helyiségbe. GG dühösen fordul hátra, majd hirtelen megenyhül, látván, hogy ki tűnt fel.
Oli (zavartan, mint akit üldöznek): Csóközön a hölgyeknek, … és az uraknak. (Gyorsan belép, becsukja maga után az ajtót, mintha így máris védettséget élvezhetne, kicsit megnyugszik.) Julika, Gábor, segítenetek kell.
GG: Oli néni, hát te mit keresel itt?
Oli: Keresek? Semmit sem keresek. Engem keresnek. Őszintén szólva menekülök.
Juli: Na de mégis kitől?
Oli: A hitelezőim elől. Épp most is lent várnak. Ketten. Baseballütővel.
Juli: Baseballütővel?
Oli: Tudja, Julikám, az a nagy, vonzó alakú szerszám, amivel egy icipici golyócskát találnak el a keménykötésű férfiak. Most attól tartok, nehogy nagyon fájjon nekem az a picike golyócska. Ha értik, mire gondolok.
GG: Értjük, Oli néni.
Juli: És mégis hogy került ilyen bajba?
Oli: Hitelezők. (Súgva, mint egy nagy titkot.) Uzsorások. (Most már kényelembe helyezve magát.) Tudják, maikor távoztam innen, akkor nyitottam egy önálló szalont. Híres szalont híres embereknek. Fejlődtünk, nőttünk, gazdagodtunk. Egyre pompásabban alakult minden. Aztán kitaláltam, hogy a szalont kiegészítem egy étteremmel. (Révetegen.) Fodrászat és étterem egy helyen…
GG (lelkesen): Micsoda káprázatos ötlet. Júlia, hogy ez nekem nem jutott eszembe?
Oli: Jobb is, jobb is, Gáborom. Hidd el nekem! Nekem hidd el! Kiderült, hogy nem értek hozzá, egyre jobban csúsztam le a lejtőn. Képzeljék: elhíztam, néha még ittam is. Tudják mit? (Ritka fájdalmasan.) Alkoholt! Én, Olika, a mesterfodrász, alkoholt! Whiskyt, tisztán. Sokat, nagyon sokat. És nem volt megállás. Belekerültem az örvénybe, rossz adós lettem, a bankok nemet mondtak nekem – maradtak azok a gazemberek, akik most lent várnak. (Kifejezett utálattal.) Uzsorások. Julikám, nézzen már ki az ablakon: ott vannak még? Egy rózsaszín furgonban várnak.
Júlia: De hisz itt nincs senki.
Oli (szörnyen megnyugodva): Hál’ istennek, hál’ istennek, Julikám. Ezek szerint valóban adtak egy kis türelmi időt. … (Hirtelen észbe kapva) De két hét múlva mindennek vége. Segíteniük kell nekem!
Nagyon zaklatott klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése