Góliát: Hórukk…., hórukk… Óvatosan, öcsikéim, mert sok pénzért vesztegetik az ilyen ántik darabokat. És ha leejtitek, bizony nem én fogok perkálni a gazdinak, azt rátok hagyom, arra mérget vehettek.
Munkásember1: Nem megy főnök, nem mozdul.
Góliát: Még jó, hogy nem mozdul. Nektek kell megmozdítani, kisapáim. Magától a Föld sem mozog, csak ha megfizetik. Én pedig már belengettem nektek az öt rongyot, úgyhogy most rajtatok a sor, kiscserkészek.
Munkásember2: Kettőnknek nem fog menni. Esetleg ha segítene, főnök…
Góliát: Segíteni? Én? … Hát mit gondoltok ti, hogy a fájós derekammal majd én fogok cihelődni?
Feri
(fekete bőrzakóban, fehér ingeben, sötét farmerben, üres kézzel): Szervusz, Góliát! Mit keresel te erre? És mi ez a hangzavar? Az egész lakótelep zeng a te nemes baritonodtól. Csak nem valami fellépésre készülsz?
Góliát: Szervusz, országos haverbarátom! De jó, hogy jöttél. Nálad jobban már csak egy apró szoknyás pipikének örülnék jobban, tudod, abból a zsenge, szőke fajtából… De te is megteszed nekem, különösen most, hogy van egy kis pác – úgy néz ki, (felfelé mutat a platóra) a fiúkáknak nehéz a kis pó’c. (Jellegzetes fintorral, az orra felett kinézve.) Tudod, papuskám, diófából van, és hát nem mindenki evett annyi paszulyt, mint te, meg én.
Feri
(szakértő szemmel végigméri a bútort, meg a rakodókat): Azt látom, hogy ez így nem fog menni.
(Tettetett tudatlansággal, eléggé nagyképűen.) De hogy jövök én a képbe? Miért örülsz te nekem?
Góliát: Hát azért, drága pajtikám, mert segíteni kellene ennek a két ázott, árva madárnak.
Feri: Úgy… Szóval segíteni. És mégis miért (alig burkolt lenézéssel) ilyenekkel dolgozol? Ennyire lesüllyedt a szállítmányozók
(a szó közepét kissé zöngésen ejtve) Mozartja?
Góliát: Nem gondolod tán, hogy jó kedvemben dolgozom velük… Az az igazság, hogy amióta nem jössz a keccsbe, nincs egy jó társam. Ezeket is a Moszk…, akarom mondani a Széll Kálmán téren találtam, de mondhatom, ha szeles volt a kezdet, hát viharosan alakul a munkakapcsolat vége. Mert ha felcsosszan végre ez a behemót a nyolcadikra, bizony mondom, Fletókám…
Feri
(önérzetesen, fejét kissé hátraszegve): Ne merészelj még egyszer így hívni!
Góliát: Bocsánat, bocsánat! A megbocsátásodért esedezem kedves fiatalember, nem akartalak megsérteni, sőt egyenesen azt hittem, hogy megtiszteltetésnek veszed. De hát tévedtem, mint akkor, amikor ezeket a hangyászokat felvettem. Szóval, ott tartottam, hogyha befejezem valahogy ezt a kis megbízást, hát útilaput kötök a talpukra, aztán mehetnek ahová akarnak. Gyengéden megszeretgetem őket, aztán irány az Elvis Presley tér, mert ha nem, hát bizony eltörögetem a pálcika lábacskáikat, nehogy még egyszer eszükbe jusson valakit átvágni azzal, hogy ők rakodómunkásnak állnak.
Feri: Értem. Hát sok szerencsét!
Góliát: Apuskám, csak nem hagysz lógva ezekkel az akasztófáravalókkal? Lépj már oda, neked elég fél kézzel odanyúlni, máris jobban járnak, a másik kezeddel meg összeüthetsz közben valami keresztrejtvényt is, ha közelben van a kompútered.
Feri: Nem segítek. És ha tudni akarod, hogy miért nem, megmondom: elvből. Te feketemunkásokkal dolgoztatsz, az pedig illegálisch. Ha elfogadsz egy baráti tanácsot, mindig csak rendes munkaerőre bízod magad és számlára dolgozol. Mert különben így jársz, mint most. Úgyhogy ez jó kisch lecke lesz a számodra. Én pedig most felmegyek, kibontok egy palack sört és az ablakból végignézem, hogy mire mész az olcsó alkalmazottaiddal.
Csattanós, tanulságos klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése