Ünnepi fények, zene, karácsonyi hangulat. Mágenheim-lakás. Mágenheimék négyen szolid ünneplőben és Etus, kifejezetten elegánsan, arcán letörölhetetlen bölcs mosoly.
Ádám: Kedves Család, akkor megragadom az alkalmat és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.
Puszi-puszi, koccintás – valami bort ihatnak.
Ádám: És akkor mindenki bontsa ki az ajándékát!
Ajándékbontás.
Juli: Nahát, szemöldökceruza és szempillaspirál! A legjobbkor. Épp ma panaszkodtam a stúdióban, hogy Gábor Gábor nem hajlandó új ceruzát venni. … (Julcsinak.) És ezzel a te szemöldöködet is megrajzolhatom.
Flóra (kajánul): Az enyémet is?
Juli (egyenes derékkal lehajolva): Persze. Majd 10-15 év múlva.
Etus: Inkább nézd meg, hogy mit kaptál!
Flóra: Egy gyönyörű sárga nyári kalapot! Köszönöm szépen!
Ádám: Lám, én is egy fejfedőt! (Fel is próbálja a fekete kötött télisapkát.)
Etus (nagyon meghatottan, megcsókolva két oldalról a vejét): És isten éltesse az Ádámokat! (Hamiskásan.) Az összeset! (Háttérből hallani, hogy a többiek is helyeselnek.)
Julcsi (kíváncsi ábrázattal): Én pedig kaptam egy szép noteszt, naptárral…
Etus (nagyon mosolyogva): … valamire csak jó lesz!
Julcsi: És lássuk, te mit kaptál! (Etus kibontja, hatalmas reprezentatív album.) Húsz híres keramikus… És te vagy benne a tizenhatodik.
Ádám, Juli, Juli és Flóra (együtt, vidáman, ez láthatóan egy családi móka): De csak mert ábécérendben van!
Vidámak, a karácsonyi zene is felvidul.
Vágási-lakás. Ugyanolyan méltóságteljes minden, a szűk család van jelen.
Jutka: Nos, emeljük poharunkat az újabb karácsonyra. Matyi megint egy évvel idősebb lett és (viccesen) mi sem fiatalodtunk.
Koccintanak, a felnőttek egy pohár sörrel, Matyi valami átlátszó folyadékkal, talán vízzel.
Feri: Ésch akkor bontsuk ki a csomagokat.
Jutka: Az enyém nagyon pici, de gondolom, annál személyesebb: … egy hangvilla!
Matyi: Azért, Vágási tanárnő, mert a múltkor hallottam énekórán, hogy a régi már nagyon megkopott!
Jutka (sugárzó arccal): De a te figyelmességed nem kopott meg, s ezért nagyon büszkék vagyunk rád. Cserébe nézd meg, hogy te mit kaptál!
Matyi: Egy könyvet: Egerek és emberek. Az a címe.
Jutka: Bizony, az egy nagyon szép és tanulságos könyv, remélem, még a téli szünetben kiolvasod és akkor beszélgethetünk róla. És Feri?
Feri: Én, ha jól látom, egy igazi egeret!
Jutka (mosolyogva): Ne tudd meg, mennyit jártam utána, hogy olyan görgőset találjak, mint amilyen a tiéd is volt korábban…
Karácsonyi méltóságteljes zene.
Takács-lakás. Takácsék is szépen felöltöztek, bár Lenke fehér sportcipőben van.
István: Annak idején gyerekkoromban mi, kisebbek házról házra jártunk és kántáltunk. Ti tudjátok egyáltalán, hogy mi az a kántálás?
Lenke: Nem, öreg. Csak te tudod. Hát persze, hogy tudjuk mindannyian. Szerintem fogunk is ma este még szép karácsonyi dalokat énekelni. De (ingatva a fejét, mosolyogva) most előbb koccintsunk, aztán nézzük meg az (különösen hangsúlyozva) ajándékokat, utána meg (megint ingatva a fejét, kicsit jobban) vacsorázzunk, mert kihűl a fííínom, ünnepi menü.
Koccintanak, kisüstivel.
Alma: Tessék, nagyapó, ezt mi ajándékozzuk neked!
István: Gumiszőnyeg?
Alma: Négy darabos garnitúra. A múltkor láttam, hogy már eléggé elrongyolódott a régi a taxiban.
István: Igazán köszönöm. Lenke, ez pedig a tiéd.
Lenke (ingatva a fejét, korholóan): Ekkora dobozban. Megbeszéltük, hogy senki nem vesz semmilyen komolyabb ajándékot. Egy fehér sportcipő! Nagyon örülök neki, mert bizony enélkül elég nehezen bírom már a talpalást a közértben. De! Fiatalok, itt a ti ajándékotok:
Kibontják, csecsemőruhák. Alma és főleg János kissé zavarban.
Lenke (sugárzó örömmel): Babakelengye. Csakhogy ne érjen titeket váratlanul, ha esetleg jön a (különös hangsúllyal) dédunoka.
János (Almához, kettejükre fókuszál a kamera, mintha más nem is lenne a helyiségben): Én pedig ezzel kívánok boldog karácsonyt – mindkettőnknek…
Alma (pici doboz, mintha jegygyűrű vag ékszer lenne): Egy díszes kulcstartó. (Elkenődötten.) Pontosan értem a célzást…
Folytatná, de csengetnek. István energikusan ajtót nyit, kint nagy a mozgás, a másik két lakásból már kint van mindenki.
Kutya (végtelen derűvel): Kedves Takácsék! Kántálni e kései órán már nem illik, de ha javasolhatom, fáradjunk le együtt mindannyian a ház elé. (Szemével hunyorít egyet.) Különösen, mert Szelényi mérnök úr is benne van ebben a kis összeesküvésben!
Alma (dühösen, számonkérően): Miről van szó?
János (szolidan, bár kissé feszülten): Arról, hogy állítottunk a bejárat ajtó előtt egy nagy karácsonyfát. Igazából az érdem nem az enyém, hanem Ernő bácsié, aki augusztustól minden áldott nap kint dolgozott az erdőben, hogy a keresetéből meg tudja lepni a házat.
Kutya (végtelen derűvel): Bizony, a mi Hernyónk így szeretné meghálálni, hogy befogadtuk magunk közé.
Julcsi (elég nyeglén): Hát akkor menjünk, bár hálálkodhatna ez az Ernő bácsi valami olyannal is, ami miatt nem kell összefagynunk…
Kimennek. A gyülekezés közben: bölcsesvégek
István: Elég rosszul sikerült elhelyezni ezt a karácsonyfát. Ha egy kisfiú megindul az út felé a labdája után, bizony a gyakorlott vezető is csak igen későn veszi észre. Adja isten, hogy ne történjen semmi baj – különösen ezekben a szép, ünnepi napokban.
Lenke (ingatva a fejét, mosolyogva): Nagyon remélem, hogy ez a kis célzás a közös ajándékkal észhez téríti a fiatalokat. Mikor, ha nem karácsonykor?
Alma: Kulcstartó… Hát nem lett boldogabb a karácsonyom. De talán a békét csak sikerül megőrizni. Mindannyiunknak.
János: Úgy látom, őszintén örülnek a lakók a közös fának. Én is örülök, mert sokat dolgoztam azért, hogy jól sikerüljön a meglepetés.
Ádám: Talán ezután a karácsony után minden másképp alakul, mint eddig. Ránk férne.
Juli: Csak a szeretet segíthet ki a magánéleti kátyúkból. Mindannyiunkat.
Julcsi: Béke, boldogság, szeretet. Ezt ilyenkor milliónyian mondogatják egymásnak. (Felhúzza a szemöldökét.) Kár, hogy a hétköznapokban a legtöbben megfeledkeznek róla.
Etus: Ha jövőre is lesz annyi, mint az idén, már hálásak lehetünk. Ha esetleg nem lesz, akkor még több szeretetre, összefogásra van szükségünk. A recept készen van. Már csak meg kell valósítanunk, és akkor nem lesz semmi baj.
Kutya (igen-igen bölcsen): Ezek az én kitűűűnő barátaim egész délután azzal frocliztak, hogy miért nem vásároltam magamnak karácsonyfát. Tettettem a vidámat, meg a szííínházi bohémet csak azért, hogy palástoljam: nem telik rá.
Sümeghy: Ez az én Kutya barátom nem vásárolt magának karácsonyfát. Úgy csinált, mint aki elmulatja az összes pénzét, de én tudom, hogy nincs neki egy fára való sem.
Feri: Nem értem, hogy karácsony környékén mi örömet lelnek emberek abban, hogy a Parlament előtt botrányt csinálnak. (Gúnyosan.) Tüntetnek. Akinek a szívében szeretet honol, nem keresi ilyenkor a cirkuszt. Tulajdonképpen máschkor schem.
Jutka: Szeretet és együttérzés. Erre kell tanítanunk a jövő nemzedéket. Az iskolában is. De leginkább otthon!
Matyi és Flóra (üvöltve bele a levegőbe, a kamera felülről veszi őket): Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, Magyarország!
Közben a fa körül benépesül minden. Kigyúlnak a fények. Látjuk még Jankát és Kereit, Lillát és Mimikét. És mintha oldalt, a sötétben meghúzódva feltűnne Ernő bácsi is.
Karácsonyi melankólia.
2011. december 24. Rendező: Horváth Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése