Főcím: esti fények, a tévétoronytól a lakótelepre fókuszál a kamera. A Lantos utcában elsuhan egy-két kivilágított autó, valamint egy öreg BKV-Ikarus – de annak az egyik lámpája nem világít.
Etus lakása. A nappaliban, az asztal körül ül Etus, Julcsi, Panni és Klaudia. Az asztal közepén egy ízléses kerámia kancsó, valamint négy teáscsésze. Meghitt baráti beszélgetés.
Julcsi (tanácstalanul): És akkor most mi lesz?
Etus (egykedvűen, bölcsen): Nem tudom.
Julcsi: De te már annyi mindent megéltél, megtapasztaltál a világból. Szerinted ilyen helyzetben mi várható?
Etus: Majd a politikusok megoldják. Legalábbis megpróbálják. Mi, kisemberek pedig a döntéseiket ahogy tudjuk, befolyásoljuk és ahogy tudjuk, végrehajtjuk. Legalábbis megpróbáljuk.
Klaudia: De most igen nagynak tűnik a baj.
Etus: A baj rendszerint nagy. Ha nem nagy, mi akkor is annak gondoljuk. Mert a mi bajunk.
Julcsi: De azért nem minden nap esik a forint értéke akkorát, mint az elmúlt héten.
Etus: Ez igaz. Nem minden nap. De ettől a nap még felkel holnap is, s ez a lényeg. (Hamiskásan.) Hacsak nem lesz holnap reggel is sűrű köd. Mert akkor bizony még a nap sem kel föl.
Panni: Engem az érdekel, hogy itthon maradjak, vagy inkább kitelepüljek külföldre. Nagyon sok barátomról tudom, hogy már vagy kint élnek, vagy épp most tervezik.
Etus: Mindenki tegyen belátása szerint. Én biztosan maradok. Amikor mehettem volna, akkor sem mentem. S most, hogy megettem kenyerem javát, nem bántam meg. Nem volt itthon mindig könnyű, de mégiscsak itthon voltam.
Etus: Azért disszidálásról még nincs szó. A baj közel sem akkora. De különben egyetértek.
Klaudia: De kint többet lehet keresni, jobban lehet élni. Ott egy utcaseprő megkeresi azt, amiről én egyszerű színházi gyakornokként csak ábrándozhatok.
Panni: Vagy vegyük egy szinkronszínész esetét: azért a 10 órányi munkabérért, amit itthon kapok, Angliában csak egy órát kellene dolgoznom.
Etus: Kedves fiatalok, szabad a pálya. Nagyon sokan élnek, dolgoznak már így is külföldön. Ennyien biztosan nem tévednek. Nyilván többet keres és ahogy mondjátok, jobban él egy bankszakember Finnországban vagy egy pincér Hollandiában, csak az a kérdés, megéri-e. Van, akinek igen, van, akinek nem.
Klaudia: És legalább a pénzünket ne vigyük Ausztriába? Mi lesz, ha beüt a krach?
Etus: Azt nem tudom. De szerencsére azzal nekem nem kell törődnöm, hogy melyik bankban tároljam a pénzemet, (viccesen) nekem nincs annyi, hogy álmatlan éjszakáim legyenek emiatt.
Julcsi: Jaj, Etus, olyan jó veled megbeszélni ezeket a komoly dolgokat. Én nem értek a politikához, meg a gazdasághoz, csak a bizonytalanságot látom magam körül, meg hogy mindenki ideges. De a te nyugalmad hetekre rám ragad. S így könnyebben foglalkozhatok a munkámmal, az igazán fontos dolgokkal.
Etus: A politikához én sem értek, a gazdasághoz meg különösen nem. (Nagyon ravasz mosollyal.) De majd ha annyit éltél, mint én, akkor már segítség nélkül is nyugodtabb leszel, és meg tudod majd különböztetni egymástól a kis fuvallatokat és a nagy viharokat.
Hirtelen csengetnek. Etus a kapucsengőhöz lép.
Etus: Ki vagy?
Virág: Itt doktor Virág doktor!
Etus: Bújj be!
Virág azonnal az ajtóban, kissé gondterhelt arccal.
Virág: Szervusz Etus. Vannak nálad? Károly!!??
Etus: Vannak. Nem. Nem Károly.
Virág belép, meglátja a társaságot, megörül a hölgyeknek, széles mosollyal folytatja:
Virág: Üdvözletem a gyönyörű hölgyeknek. Nem is gondoltam, hogy ilyen szerencsém lesz még ma este.
Etus: Szerencséd, az van. De időd nem sok. A fiatal hölgyek lassan úgyis indulni készültek, a kevésbé fiatal hölgy pedig nyugovóra, mivel egész nap megállás nélkül dolgozott és kissé elfáradt. (Hamiskásan.) Úgyhogy: mi fáj, mondj el mindent, tőlem ne félj, de aztán indulj gyorsan ám!
Virág: Gondoltam megiszunk egy pohárka vöröset, meg vacsorázunk egy kellemeset. Nyílt itt a közelben egy kedves kisvendéglő. Ódákat zengett róla az asszisztensem, tudod, az a csinos lány. Hogy hívják? Nem tudod? (Egyre dühösebben.) Etus, segíts már: hát mért hagyod hogy itt szenvedjek, nyögd már ki!
Etus (rezignáltan): Nem tudom. Az előző asszisztensedet Pirikének hívták, de ezt nem tudom.
Virág (dühösen, felcsattanva, a fiatal hölgyek bájosan megmosolyogják a párbeszédet): Ej, dehogynem tudod, ez az a Pirike, vagy Piroska. Hát mért kéreted magad, ha az öreg barátod segítségre szorul?
Etus (nyugodtan): Szóval…
Virág: Mit szóval? Pirike. Na, most már tudod. Mi bajod van, Etus? Fáradt vagy? Vagy beteg? Miért nem vizsgáltatod ki magad a drágalátos vejeddel? Vagy velem?
Etus (az első szót igen-igen megnyomva): Én jól vagyok. Csak egész nap dolgoztam. Amint már mondtam. De te a nagy Pirike-rejtvény előtt épp valami tervedet osztottad meg velem.
Virág (megenyhülve): Jaj igen, a kisvendéglő. (Behízelgően.) Na, Etus… egy pohárka piros bort, ha már Piroska volt olyan figyelmes és ajánlotta.
Etus: Se pirosat nem iszok, se fehéret. Sőt ha esetleg a kedves Kamilla ajánlatára kamillateára hívnál, arra is nemet mondanék. Mint mondtam, fáradt vagyok.
Klaudia (kacéran): És mit szólna a doktor úr a mi társaságunkhoz? A körünkben is van vörös…
Virág (elbűvölően): A legnagyobb örömmel. Úgy látom, nem is egy pohár vörös lesz ebből…
Igen-igen vidám klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése