Kutyaól. Kutya és Sümeghy dominóznak. Rettenetesen elegánsak – hisz karácsony van.
Kutya (rötyögve): Hát művészem, úgy látom, én nyertem. Nem mondom, hogy már megint, mert nem akarlak felzaklatni. Ismerem jól a szíííínházi embereket, nagyon érzékenyek a magadfajták, ezért csak behúzom, hogy 13:0…
Sümeghy: Kutya! Szerintem te csalsz. Mindig csalsz. Biztos, hogy nem játszottunk tizenhárom pártit, hisz csak néhány órácskája ülünk itt.
Kutya (röhögve): Bizony-bizony. Három-négy óra alatt a vagyonodból kiforgatnálak, ha valódi tétben játszanánk. (Megkomolyodva, szeme összeszűkülve.) De az nem az én világom. Láttam a pesti éjszakában ezt-azt. Láttam, hogy nagy műűűvészek miként vesztettek el házat, kocsit, életet, mindent egyetlen éjjel. Ebből sosem vettem ki a részem. (Megint rötyög.) Istenemre mondom, ez a te nagy szerencséd.
Sümeghy: Kész. Befejeztem. Nem tudom, hogy csinálod, de akármit játszunk, mindig te nyersz.
Kutya: Figyelmetlen vagy, barátom… Elvette az eszed a karácsonyi készülődés. Vagy esetleg a szerelem???
Sümeghy: Miről beszélsz, te vén lókötő? Rossz a szimatod, Kutya!
Kutya (rötyögve): Nem hiszem… Na töltök egy kis fííínom rumot a teádba, mielőtt kihűlne, aztán beszámolsz nekem szépen, részletesen az egészről, elejétől a végéig.
Sümeghy: A rum jöhet. De nincs miről beszámolnom, nem érted? Vagy fent ülök a galambdúcomban, vagy itt veled. Hát meg se nagyon tudok mozdulni. Legfeljebb a Fröccsöntőig jutok el, annak meg minden percét látod te is.
Kutya (most már iszonyú vidáman): Nem hiszem én azt. Gyanús vagy, dalnokom, nagyon gyanús. De majd megered a nyelved a jófajta itókától.
 |
| forrás |
Lilla: Oszkár! Maga itt? Szenteste délelőttjén??? És mit látok, rumosüveget?
Sümeghy: Kezét csókolom, Lillácska. (Rásandít Kutyára.) Rumosüveget azt láthat, de (jellegzetes fájdalmas ábrázattal) én ártatlan vagyok. Csak ez a vén házőrző iszik ilyen korán álkoholt, én nem. Az az igazság, a lábam sem bírja…
Lilla: Na adja csak ide azt a csészét. (Elveszi, kihörpinti, rezzenéstelen arccal lenyeli.) Sümeghy Oszkár! Maga nem mondott igazat! Ez legfeljebb csak a politikában fordulhatott elő – de már ott is lejárt az az idő! Ráadásul karácsony szent napján... Milyen magyarázatot tud felhozni a mentségére?
Kutya: Legyen szabad közbeszólnom, drága Lillácska. Az az igazság, hogy én erőltettem. Tetszik tudni, dominóztunk egy kicsinykét, de (kezd már megint rötyögni) annyira nehézkesen ment az én drága jóbarátomnak a játék, hogy gondoltam, megolajozom az agytekervényeit. … No, de üljenek le, ne ácsorogjanak itt. Lillácska, … Mimike drága…
Mimi: Köszönöm szépen.
Kutya: Úgy örülök, hogy itt vannak. Nem vártuk magukat, csak estére….
Lilla (felcsattanva, Sümeghyre nézve): Azt látom!
Mimike (ellenállhatatlan mosolyával, kicsit előrehajolva a kamera felé): Karácsony van. Úgy gondoltuk Lillával, hogy mindketten kiveszünk a munkahelyünkön egy-egy szabadnapot, és meglátogatjuk a két magányos öregurat. Biztosan elkél a segítség a nagy ünnepi készülődésben.
Kutya: Hát azt jól gondolták, mert mi bizony nem sokra jutottunk. Nem tudom, műűűvészem, te megvetted-e már a karácsonyfát?
Sümeghy: Pontosan tudod, te csirkefogó gazember, hogy itt ültem veled reggel óta és dominóztunk. Semmit nem vettem. (Megint Lillára nézve, fájdalmas ábrázattal.) Azt se tudom, nyitva vannak-e még az üzletek.
Lilla: Ezt a komolytalan hozzáállást kikérem magamnak. Jobban jártam volna, ha maga felé se néztem volna…
Mimi (mintegy elsimítva a bajokat, bársonyos hangon): Akkor én most azt javaslom az uraknak, hogy együtt mindjárt induljunk is és a piactéren válasszunk két kisebb, csinos fenyőfát. Aztán veszünk hozzá szaloncukrot, meg gyertyákat és egy-két óra alatt varázslatos hangulatot csempészünk mindkét lakásba…
Kutya (már emelkedik is venni a kabátját, sálját, … sapiját): Útra fel! Nem karácsony a karácsony karácsonyfa nélkül!
Ritka vidám klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése