Kerei és Janka felöltözve, bevásárlásból tartanak hazafelé. Lépnek be a lépcsőházba. Kerei majd megszakad, két nagy bevásárlószatyor van a kezében. Janka elég lazán jön, retikül és egy kisebb, könnyűnek látszó táska van a karján. Janka nagyon vidám, Kereiről ugyanez nem mondható el.
Janka (megáll, majd jellegzetes kacajkájával): Hahah, olyan boldog vagyok, Gusztáv! Ez az első karácsonyunk együtt! És remekül sikerült a bevásárlás is: találtunk mindent, amit kigondoltam.
Kerei: Ennek én is nagyon örülök, kedves Janka asszony. Mondhatnám, hogy fölöttébb boldoggá tett az ön kedves áruházi sikere. De kérem, ha lehet, haladjunk picinykét gyorsabban. Az az igazság, hogy nem az én derekamnak való már ez a cihelődés.
Janka: Gusztáv, ne legyen olyan nyámnyila! A maga kedvéért busszal jöttünk föl a lenti nagyáruházból. Pedig olyan szép most az idő, (szeme sarkából hamiskásan mosolyog) nekem kedvem lett volna egy kellemeset sétálni is.
Kerei: Megértem nagyságodat, de értsen meg ön is: ennek a sok konyhai lim-lomnak nemcsak az ára volt nagy, de a súlya is.
Janka (még mindig az előtérben állnak, Janka matat valamit a táskájában): Hahah, egyet se törődjön az árával, meg a súlyával. Annak örüljön, hogy mit fogok készíteni belőle magának. (Majd kicsit komolyabban hozzáteszi, pontosítja.) Magának és magamnak természetesen. (Megenyhülve folytatja.) Merthogy én sem vetem ám meg a finom falatokat.
Kerei: Ha megbocsát, én nem örülök előre, vagy ahogy mondani szokás, nem iszom előre a medve bőrére. … De szabad legyen megkérdeznem, mit babrál, kedves Janka asszony, a táskájában? Miért nem mehetünk már végre?
Janka (szinte repked vidámságában): Csak egy félperc, egy pillanat… Megnézem a postaládát.
Kerei: Teljesen felesleges. Üres.
Janka: Honnan tudja, drága Kerei úr?
Kerei: Innen is tisztán látom, egyébként pedig karácsonykor nem jár a póóósta.
Janka (kinyitja, üres, bezárja): Hahh, csakugyan. Hogy én milyen szórakozott vagyok. Hiába, a vidámság, a jókedv…, a derűűű!
Kerei: Janka drága, ha már a kulcscsomót előkotorta, megkérhetném, hogy ugorjon be a közös tárolóhelyiségbe. Hónapokkal ezelőtt az ajtó mellett közvetlenül balra, a második polcra helyeztem a szolid kis műanyag-fenyőfámat. Pontosan tudom, hogy úgy diktálná az illem, hogy én menjek érte, de a nehéz táskákra tekintettel megkérném, hogy ezúttal ön hozza ki. Addig én itt csendben tovább várakozok.
Janka (nagyon vidáman): Szívest-örömest, ha azt mondja, hogy nem nehéz. Mindjárt itt is vagyok!
Janka elmegy, kinyitja az ajtót. Közben a kamera Kereit mutatja, aki várakozik. Kisvártatva Janka utánozhatatlan hisztérikus sikoltása-rikoltása veri fel a csendet. Halálra váltan rohan ki a helyiségből.
Janka: Jahhh, jajjj, szent isten… mi van ott? …. Micsoda? (Rohan ki.) … Gusztáv…, Kerei úr!
Kerei (érdeklődően, de teljes nyugalomban, mozdulatlanul): Mi történt, Janka asszony?
Janka: Nem is tudom. Patkányt láttam, vagy valami kutyát ott a sarokban… Meg is mozdult, ahogy benyitottam. Gusztáv! Én itt álltóhelyemben összeesek.
Épp jön ki felöltözködve a kutyaólból a roppant elegáns társaság, beszélgetve.
Kutya (keményen rájuk pirítva, mögötte a másik három nem szól, de kíváncsiskodva ki-kikukkantanak Kutya mögül): Kérem, mi ez a hangzavar? Karácsony napján?
Kerei: Már elnézést kérek, Hegyi úr, de inkább nekem lenne kérdeznivalóm: Janka asszony valami állatot, patkányt vagy kutyát látott a pincehelyiségben. Attól ijedt meg ilyen rettentően. Márpedig ha itt állatok tartózkodnak illetéktelenül, arról önnek nemcsak tudnia, de felelnie is kell!
Ernő kászálódik ki a pincéből, szokásos szerelés, sapka is megvan (hál’ istennek).
Janka („kicsit” hisztérikusan): Jahahh, azt az embert láttam a sarokban! Betörő! Rabló! Fogják el!!!
Sümeghy (megörül): Hernyó? (Most már nagyon vidáman.) Hernyót nézte rablónak?
Kerei: Elnézést uram, de magával nincs dolgunk. Én éppen Hegyi urat készülök felelősségre vonni, hogy miként lézenghetnek itt mindenféle alakok.
Kutya (rettentő kimérten, igaza teljes tudatában, kioktatóan): Hernyó …, a barátainak Hernyó, egyébként (ezt elég nyomatékosan) mindenki másnak Ernő bácsi, hónapok óta velünk lakik a házban. Ha nem vette volna észre, ő az, aki besegít a ház körüli teendők elvégzésébe. Igazán hasznos és (külön nyomatékkal, Jankára nézve jelentőségteljesen) csendes lakótársunk, aki munkájáért fizetség helyett itt lakhat velünk, a közös tárolóhelyiségben. Erről már mindenki tud, és senki nem emelt kifogást ellene.
Kerei (felbőszülve, arcizmai megfeszülve, az egyik néha megrezdülve): Érdekes módon engem erről a csöppet sem elhanyagolható változásról senki nem tájékoztatott és senki nem kérte ki a véleményemet. Tudomásom szerint a mindenki kategóriájába én is beletartozom. Annál is inkább, mivel magam is elhelyeztem bizonyos használati tárgyaimat a helyiségben.
Kutya: Pontosan így van. És amint ön is, tisztelt Kerei úr, és más is a közös képviselő tudtával és hozzájárulásával helyezi el a pincében a dolgait, úgy a helyiség egyéb célú hasznosítása is a kezemben fut össze.
Kerei: Azért az egy meglehetősen kényes vita tárgya, hogy a közös tárolóhelyiség lakáscélú hasznosítása hányféle paragrafusba ütközik…
Kutya (szándékoltan lazán): Meglehet, drága Kerei úr. De tudja, megsúgom magának, emberség is van a világon. (Rábök a műanyagfenyőre, majd nagyon bölcsen.) Különösen karácsony napján…
Elmegy a társaság, Kerei leforrázva áll, Janka piheg még kicsit, Ernő a háttérben szorong, őket mutatja a kamera.
Bölcs zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése