Mentőállomás pihenője, Mágen és az Öreg ül a kanapén, kávéznak unott arccal. Ennek ellenére a beszélgetés első fele kedélyes évődés.
Mágen: Késik…
Öreg: Mindig késik. Ez az ő legfőbb bája. A szexepilje, hogy számodra is érthetően beszéljek.
Mágen: Ha. Ha. Ismét jót nevettünk derék kollégánk furfangos tréfáján…
Óreg: Én már csak ilyen vicces legény vagyok. Nem úgy, mint egyesek, akik nem legények, inkább lovagok… Na nem a grállovag fajtából. Hanem csak abból az útszéliből, amelyik egy kocsiban vét a házassági erkölcsök szabályai ellen.
Mágen: Még szerencse, hogy egy ízig-vérig erényes védelmezőre leltem. Egy igazi erénycsőszre, aki még talán éjszaka is az utcákat rója, nehogy védence bármi hibát vétsen. Jut eszembe, Öreg, nem te kameráztad be az összes utcasarkot? Ahogy jöttem munkába, láttam, hogy az egész kerület megfigyelés alatt áll.
Öreg: Figyel a Nagy Testvér! Az nem én voltam, hanem a polgármester. A közbiztonság megőrzése érdekében. Azonban sajnos az ilyen magadfajta nőcsábászok ellen még nem használhatóak a felvételek.
Mágen: Akkor megnyugodhatok. Merthogy egész idáig félelemben jöttem, hogy meglátnak. Engem, amint épp új fekete sapkámban lebukok a felettes hatóság előtt.
Öreg: Bagatellizálj csak, bagatellizálj. Engem nem versz át. … Új sapka ide vagy oda, a fizimiska alatta a régi.
Mágen: Mint ahogy drága munkatársnőnk is a régi. Ő sem lett pontosabb az új évben. Inkább vele foglalkozhatnál, mint velem. Úgy láttam, az neked is érdekesebb elfoglaltság…
Öreg: Érdekes. Legalábbis az lenne, ha ő is akarná. De csak játszik velem.
Mágen: Talán ha komolyabban próbálkoznál.
Öreg: Már megtörtént. Hiába. Minden hiába. Legutóbb meghívtam egy kisvendéglőbe egy konyakra, meg egy szép gyertyafényes vacsorára. De kikosarazott. Nem véletlenül hívhatják Kosáry Évának.
Hirtelen belép Évike, lenyűgöző mosollyal, nyugodtan.
Évike: Engem emlegetnek az urak?
Mágen: Igen, elég gyakran. Bár ennek ellenére én csak most értesülök arról, hogy mi a becsületes neve. Eddig azt hittem, hogy az a késedelemmel lehet kapcsolatban… Gondoljunk csak bele: dr. Lassú Éva, vagy dr. Sürgős Éva. Olyan szép is lenne, ha rögtön a neve hallatán tudhatnánk, hogy mire számítsunk.
Öreg: Ááá, a késés a legfőbb tulajdonsága. Nomen est omen. Ez tágabb értelemben igaz mindannyiunkra. Igaz, Évike? Egy átfogóbb, az élet egészét meghatározó jellemzőre?
Évike: Nem tudom, mire célzol, Öreg, de azt javaslom az uraknak, hogy a gúnyolódást belátható időn belül függesszék fel. Saját érdekükben.
Mágen: Nocsak? No, csak nem fenyeget minket? Mégis mivel óhajtja megakadályozni a pikírt, ámde teljesen jogos megjegyzéseinket?
Évike: Nem én fogom megakadályozni, hanem maguk fognak jobb belátásra térni. Önként és örömmel. Most jövök az igazgatóságtól, ahol átvettem a megbízást ennek a mentőállomásnak a vezetésére. Ez az utolsó műszakom. Gyorsan átöltözöm, még egyszer utoljára, aztán pedig én készítem a maguk beosztását.
Öreg: Bosszút fogsz állni mindenért?
Évike: Véres, mi több, vérfagyasztó bosszút! Lesz nemulass.
Megszólal a csengő.
Évike: És mivel én még nem vagyok menetkész állapotban, a bosszú első része, hogy ehhez az esethez még maguk mennek.
Mágen: Hátha csak ez következik, akkor sok nem változik. Ezt eddig is megtettük. Mondhatnánk, hogy alapesetben mi ültünk az esetkocsin.
Lassan kászálódnak. Nemsokára indul az életmentés. Gyors futam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése