Továbbra is szerda este van.
Dénes és János sétálnak János új lakása felé, közben beszélgetnek.
Dénes: Katasztrofális a helyzet, főmérnök úr!
János: Akkora azért nem lehet az a katasztrófa.
D: Ekkora, akkora, mekkora? Mint egy babszem akkora.
Múltkor megyek a szokásos körutamon és akkora fák vannak rádőlve a turistaútra, hogy még én is alig evickéltem át rajtuk, pedig erdei ember vagyok már vagy 70 éve.
Mi van akkor, ha egy család megy arra, kisgyerekkel, ne adj isten, babakocsival?
Törjék ki a nyakukat, mert a magasságos erdészeti uraknak derogál rendben tartani az utakat?
J: Ne légy igazságtalan, öreg! Nem derogál, te tudod legjobban, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, de mit csináljak, ha se pénz, se ember?
(Közben odaérnek a ház elé, ahol megállnak és ott beszélgetnek tovább. A beszélgetés közben egyszer csak elsuhan mellettük egy csinos nő, János még utána is néz, de csak egy villanásnyira látjuk, beszalad a ház kapuján)
D: Ember még csak lenne. (Sandán pislant fel Jánosra) Az én régi brigádom megvan még és igazán nem dolgozunk drágán. Az ilyen magunkfajta nyugdíjasok örülnek, ha csurran-cseppen valami, még ha a javát el is viszi az adó.
J: Tudom, hogy megvan a brigádod, de sajnos ez nem rajtam múlik. A vagyonkezelő most minden forintot megnéz és ha lenne is pénz, akkor sem bízhatok meg akárkit.
D: (Sértődötten) Én talán akárki vagyok?
J: Természetesen nem vagy akárki, de sajnos nem vagy (jól megnyomva) valaki.
De ezt ne itt és most beszéljük meg. Nem megyünk inkább fel?
D: (Felderülve) Dehogynem! Mennyi szép estét töltöttem én el itt Tóni bácsinál!
Neki volt fíínom borocskája, én hoztam a szamócapálinkát, iszogattunk, kvaterkáztunk, régi szép idők!
Megjegyzem, szamócapálinkát most is hoztam. (Elővillant a belső zsebéből egy laposüveget)
J: Borocskám meg nekem is van és mivel egyedül lakom, senki sem fog megzavarni az elfogyasztásában.
(Elindulnak felfelé a lépcsőn)
D: Almával még mindig haragban vagytok?
J: Nem vagyunk mi haragban, csak éppen most kicsit eltávolodtunk.
D: Kár, nagyon kár!
J: Ne károgj, Dénes, nem vagy te varjú.
(Közben felérnek az emeletre és a János lakásával szemközti ajtóban az előbbi nő bajlódik a zárral. János odaér az ajtajához és hátrasandítva elolvassa a névtáblát az ajtón: Patricia Smith)
Patrícia: A mindenségit!
J: (Szokásos, tenyérbemászó sanda mosolyával) Csókolom, segíthetünk?
D: (Rosszallóan) Csak a maga nevében beszéljen, főmérnök úr, én nem vagyok lakatos.
P: Jó estét! (Végigméri Jánost) Remélem, a „főmérnök úr” ért a zárakhoz, még ha erdész is, mert a kulcsom nem megy bele a lukba.
D: Attól tartok, János, hogy a tiéd belemegy…
(János próbálkozik a zárral, de neki sem sikerül. Nézegeti a kulcsot)
J: Sötét van itt, a lépcsőházban. Kedves Patrícia, ugye szólíthatom így, nem jönne be hozzánk? Ott jobban meg tudnánk vizsgálni ezt a kulcsot.
P: (János ajtajára néz, ott is látjuk a névtáblát) Köszönöm, kedves János, (incselkedve) ugye szólíthatom így?
(Bemennek, mögöttük Dénes, a fejét ingatja rosszallóan)
D: Én meg a Dénes bácsi vagyok, ha már ilyen szépen bemutatkoztunk.
„Ebből baj lesz” klimpírozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése