Maradunk a művészlakban. Etus és Károly isznak, majd Károly feláll.
Károly: Ez jólesett. Engedelmével felfrissítem magam.
Etus: Csak nyugodtan, ismeri a járást.
Károly (kiindulva hátranéz, elegánsan, jelentőségteljesen): Igen, volt szerencsém már itt kiismerni magam.
Károly eltűnik, közben csöngetnek. Etus a kaputelefonhoz lép.
Etus: Ki vagy?
Virágh (érdes hangon, viccelődve): Itt a jó torokdoktor!
Etus (viccelődve): Köszönöm, nem fáj semmim és nem veszek semmit.
Virágh (mérgesen felcsattanva): Etus, ne bolondozz! Én vagyok az, a te legjobb barátod. Hát engedj már be, azt akarod, hogy megfázzak?
Etus (nagyon élvezve a helyzetet): Miért, úgyis szakember vagy. Majd felírsz magadnak valamit és ripsz-ropsz meg is gyógyulsz.
Virágh (most már nagyon türelmetlenül): Beengedsz vagy nem?
Etus (angyali megengedő hangon): Bújj be!
Károly kipillant a mellékhelyiségből.
Károly (lemondóan): Hallottam. (Felélénkülve.) De tudja, mit? Most megvicceljük kicsit a drága főorvos urat. Egy kicsikét még visszavonulok, (kérlelhetetlenséget mímelve) aztán mint hidegzuhany, előtörök…
Etus (haláli vidáman): Csak rám ne fröccsenjen!
Már nyitja is az ajtót, Virágh benyomul.
Virágh (rosszat sejtve, agresszíven): Nincs itt senki? (Megenyhülve, szélesen elmosolyodva.) Na azért. (Nagyon lágyan.) Mer itt van a te Valentinód. Voltam a piacon, a te Józsi barátodnál és vásároltam ezt-azt. Paprikát, paradicsomot, gyömbért, kurkumát és még szarvasgombát is. (Megint lendületesen.) Nem volt olcsó! (Megint mosolyogva.) De valami pompásat készítettem belőle: indiai lecsót. (Diadalmasan) Na? Milyen ötlet?
Etus: Remek. Igaz, hogy Józsi szegény már nem él. Gazsinál voltál, de mindegy. Igaz, hogy felállítasz éjnek évadján, bejelentés nélkül és programot csinálsz a saját lakásomban, de mindegy. De hogy mindennek még örüljek is, azt nem várhatod tőlem.
Károly hátulról besettenkedik, s egy nem várt pillanatban, Virághot megijesztve, a világ „legtermészetesebb” modorában megszólal.
Károly: De én örülök. Én minden jó embernek örülök. És te az vagy, ugye? Jó ember?
Virágh: Te itt??? Etus… Hát azt mondtad, hogy nincs itt senki.
Etus (halálos nyugalommal): Én nem szóltam egy szót sem. Nem volt rá érkezésem. Berontottál, feltettél egy kérdést és már meg is válaszoltad.
Virágh (fenyegetően, Károlynak): Úgy… Szóval megelőztél. Hát persze. (Belelendülve, dühösen.) Amíg én a kórházban robotolok, (károgó hangon) Károly, a vállalkozó úr udvarol.
Etus: Igen, Virágh. Pontosan azt tette. Sőt, elárulom: hogy célt is ért nálam. Épp most ültük meg a nászunkat.
Károly: Igen, (kimérten) György. Két pohár kisüstivel. Te is kaphatsz egy kupicával. De csak, ha lenyugodtál végre.
Virágh: Nem nyugszom le! Farkaséhes vagyok. Egész este készültem, valami pompázatosat főztem, felvettem a legszebb ünneplőmet, még egy csokrot is vettem, s akkor te…
Etus: Ne mérgelődj, Gyurciburci, mert árt a szépségednek. Kapsz egy tányért, meg evőeszközt, aztán egyél, amennyi beléd fér. Foglalj helyet, csak előtte add át a csokrot!
Virágh: Csokrot? Milyen csokrot? (Etus ránéz jelentőségteljesen, majd észbe kap.) Ja…, a virágot… Te, Etus, szerintem én azt elfelejtettem. (Nagyon lágyan.) Ugye megbocsátasz?
Etus: Én megbocsátok. Egyébként sem hoztál még nekem sosem virágot, nem is számítanék tőled ilyenre. Elég Virágh vagy temagad is.
Virágh (boldogan, elégedetten, étkezéshez készülődve): Na, akkor minden rendben. Együnk! (Látva a másik kettőt, amint mozdulatlanul állnak.) Mi az, ti nem kértek?
Károly: Nem. Én nem kedvelem a szarvasgombát. No nem az íze miatt, hanem mert semmi olyanhoz nincs gusztusom, amihez közük van a (kicsit mesterkélt undorral) disznóknak.
Etus: Én sem kérek. Éppen végeztünk szolid vacsoránkkal, mielőtt beállítottál. Nem fogod elhinni, de mi is lecsót ettünk: hagymával és szalonnával.
Nagyon vidám klimpírozás.
Ezzel a kiváló jelenettel a topikból való kitiltásomat kockáztatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése