Mágenheim család. Juli a konyhában, onnan szól ki időnként, miközben a jelenet a nappaliban zajlik. A jelenet elején Flóra a folyosón, a konyha ajtajában beszél Julival.
Flóra: Anya, segítesz a lecke megírásában?
Juli (kiszól, kissé lekezelően): Nem, nem segítek. Akkor tanulsz a legtöbbet, ha önállóan jössz rá a megoldásra. Ülj le és gondolkodj.
Flóra: De ez olyan feladat, amihez mondta a tanár néni, hogy kérdezzük meg a szüleinket.
Juli: Miért, mi a feladat?
Flóra: Fogalmazást kell írni, hogy miért szeretném én is apa vagy anya foglalkozását választani.
Juli: Kérdezd apádat! (Kissé pikírten.) Ebben a családban az ő szakmája az irigylésre méltó. Én meg egyébként is főzök.
Flóra: Mit főzöl?
Juli (most már ingerülten): Vacsorát. Képzeld, az emberek esténként vacsorát főznek. Reggel reggelit, délelőtt ebédet, este pedig vacsorát. Ilyen egyszerű.
Flóra: És mi lesz a vacsora?
Juli: Ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel. Majd megtudod, ha elkészült. Addig pedig szólj apádnak, hogy készítsétek el a penzumodat!
Megjelenik Ádám. Álmosan, csíkos pólóban.
Ádám (fáradtan, kedélyesen): Hallom, emlegettetek. Mi rosszat tettem már megint?
Juli (pikírten, idegesen): Azt inkább most hagyjuk. Legalább ezt az estét ne rontsd el ezzel! Inkább segíts a lányodnak.
Ádám (nagyot sóhajt, gondterhelten, leül az egyik székbe): Mit tehetek érted?
Flóra: Miért válasszam a te szakmádat?
Ádám: Semmiért. Újabb kérdés?
Flóra: De nekem az a feladatom, hogy megkérdezzem a szüleimet, miért jó a foglalkozásuk. Ebből kell fogalmazást írnom.
Ádám: Hát akkor a fogalmazás igencsak rövid lesz. A foglalkozásom nehéz, sokat kellett érte tanulni, sok időt rabol el és nem fizetik meg.
Flóra: És most ezt írjam le?
Ádám (gondterhelten jobb belátásra tér, megszánja a lányát): Ne…, ne ezt írd le. Írd le, hogy nagyon felemelő érzés, hogy mindennap nagyon sok emberen segíthetek. Némelyiknek még az életét is én mentem meg…
Flóra (elcsodálkozva): Tényleg?
Ádám: Tényleg.
Flóra: És hogy csinálod? Beugrasz értük a folyóba?
Ádám: Már olyan is előfordult. De leginkább azzal, hogy gyorsan kiérünk a beteg bácsikhoz és nénikhez a helyszínre, és a megfelelő injekciót adom be nekik.
Flóra: És nem fáj nekik?
Ádám: Mi? A szuri? (Kicsikét kuncog.) De, biztos fáj. Ám az jobban fájna, ha meghalnának.
Ádám közben feláll, kinéz a konyhába.
Ádám: Elkészült már a vacsora?
Juli (elég ingerülten): Nem. (Kissé cinikusan.) Amíg te az életedről anekdotázol a lányodnak, addig nekem nemcsak főznöm kellett, hanem én mosogattam el és én tettem rendet is.
Ádám: Elnézést, csak kérdeztem.
Juli: Hát ha lehet, ne kérdezz! Van éppen elég bajunk a te ártatlan kérdéseid nélkül is. Nem?
Ádám: De… Biztosan.
Megérkezik a szobájából Julcsi. Elég fancsali képet vág.
Julcsi: Miről folyik a szó?
Juli: Na jobb, ha a kisasszony meg sem szólal! Ahelyett, hogy segítenél, te is csak a kérdéseket sorjázod.
Julcsi: Bocsánat–bocsánat. Segíthetek valamiben? (Látja, hogy Juli néhány pár virslit szervíroz egy tálon, ízlésesen, csillagalakban elrendezve, a tál közepén egy vékony karika uborka.) Hozom a mustárt és a kenyeret.
Juli: Ne fáradj! Egyik sincs. Volt szíves mindegyikőtök elfelejteni lemenni a közértbe, úgyhogy így esszük, magában.
Ádám: Főtt virsli magában… A legvonzóbb vacsora, amiről valaha is hallottam.
Juli: Kímélj meg a szellemes megjegyzéseidtől, ha kérhetem. Egyébként pedig ha méltóztatsz kifáradni a konyhába, akkor a jégen találsz egy finom vörösbort. Az egyik kliensem ajándékozta a szép és gyors munkámért. Három poharat se felejts hozni!
Hirtelen csengetnek, de az már a következő jelenet.
Drága olvasóim,
különös dicséretet érdemlek, mert hatalmas lelki energiákat mozgósítva álltam meg, hogy a jelenet végén ne törjön ki hirtelen, minden átmenet nélkül egy vad családi tánc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése