Az előző jelenet folytatása. Csengetnek tehát, közben már mindenki az asztalnál ül, kivéve Ádámot, aki épp három poharat és a vörösbort hozva indul a nappali, majd a csengetés hallatán a bejárati ajtó felé.
Ádám: Nyitom…, (Julinak, pikírten) ne fáradj!
Juli (hangosan kiszól, az ajtóban álló Etus is hallja): Az a minimum, hogy kinyitod.
Etus (hallván Julit, a fejével befelé biccentve): Szia, rosszkor jöttem?
Ádám: Szia. Rosszkor? Dehogy. (Tettetett kedélyességgel.) A legjobbkor. Épp meghitt vacsorához készülődik kis családunk. Virsli lesz magában. (Ránéz a kezében lévő dolgokra.) Pontosabban vörösborral. Csatlakozhatsz te is.
Etus: Csatlakozom is! (Belép a nappaliba.) Sziasztok. És hogy lássátok, milyen egy gondoskodó családtag, hoztam zsömlyét, zöldséget, gyümölcsöt – mind primőr és hazai… És… (Elővesz egy mustáros dobozt.) Bár ezt magamnak vásároltam, felajánlom a közös vacsora sikeréért.
Julcsi (kitörő örömmel, felugrik, megöleli a nagyanyját): Etus! Mindig a legjobbkor!
Juli (kicsit szégyenkezve, megadóan): Köszönjük. Nekünk nem volt időnk közértbe menni.
Etus: Tudom. Dolgoztok mindannyian. Sokat. (Közben leül, feltűnően a szék szélére, egyenes derékkal, s még véletlenül sem fogyasztva a vacsorából.) Nekem meg most van időm, megrendelésem nincs, ezért csak kedvtelésből kerámiázok. Ezért aztán segítek, ahol tudok. (Somolyog a végén.)
Ádám: Akkor viszont pénzed nincs. Ez meg egy vagyonba került. Úgyhogy kifizetjük.
Juli: Így van. És nincs apelláta.
Etus: Lehet, hogy apelláta nincs, de nincs kifizetés sem. Amíg tudok, hozok, amit tudok. Ha nem tudok, majd nem hozok.
Ádám (Julira): Tessék, most győzd meg!
Juli (lemondóan): Úgysem fog menni.
(Etus diadalittasan somolyog. Falatoznak. Gyorsan befejezik.)
Julcsi (kissé tétován, a szemöldökét felhúzva): Nos, hogy ilyen szépen elrendeződött a vacsora, fontos bejelenteni valóm van.
Juli (idegesen): Terhes vagy?
Ádám (nyugodtan): Hagyd már, hadd mondja el magától. … Terhes vagy?
Etus: Hagyjátok már, ha terhes, ha nem, így semmit nem fogunk megtudni.
Juli (idegesen felcsattanva): Amit mostanában megoszt velünk a mélyen tisztelt kisasszony, azt többnyire jobb is, ha nem tudnánk meg…
Julcsi (kicsit ingerülten, de inkább a kitörő vihartól tartva, azt megelőzve): Nem, nem vagyok terhes. Nyugodjatok meg.
Juli (kissé félvállról, mintha már nem is érdekelné annyira az egész): Akkor meg melyik lovagodat cserélted le?
Julcsi (kicsit felvidulva): Nem, nem a lovagokkal kapcsolatos. Hanem a munkával. Pontosabban a munkahelyemmel. Otthagyom a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetet. Segített János, tudjátok, Szelényi mérnök úr a szomszédból, s átvesz a Nemzeti Parkerdők Pilisi Nemzeti Igazgatósága. Ott leszek a sajtós. Elsején kezdek. (Kis hatásszünet után.) Hát ez a nagy hír.
Etus: Gratulálok.
Juli: Én is gratulálok. Bár egyáltalán nem örülök neki. Nem szeretem, hogy nem vagy kitartó. Legalább a főiskola befejezéséig igazán várhattál volna.
Julcsi: De anya, pontosan tudod, hogy milyen sokat kellett dolgoznom, s mennyire nem kedvelt az új igazgató. (Utálkozva.) Az a Baranyai.
Juli: Ha kellően kitartó lennél, akkor előbb utóbb megkedvelt volna. (Nagyon idegesen, a többieknek.) De ahhoz persze türelemre lenne szükséged, ami sohasem volt az erősséged.
Ádám: Mint ahogy vannak ezzel még így páran. Nemde?
Juli: Nem tudom, mire célzol.
Etus (bölcsen): Szerintem senki ne célozgasson semmire, az nem vezet eredményre. Kívánjunk sok sikert az erdei gazdaság és turizmus legújabb, felkent sajtóképviselőjének. (Jellegzetesen félrepillantva.) És legyünk mindannyian kicsit türelmesek.
Tanulságos klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése