Másnap reggel, iskola. Jutka hosszú kabátban, válltáskával nyit be a tanáriba. Bujáki és a többiek már a helyükön. Jutka a jelenet elején bölcsen, nyugodtan, de láthatóan elégedetlenül, a tennivágyástól feszülten viselkedik.
Jutka: Bujáki, ma reggel a kapuban két szülő és Szávai Berci a hetedikből egyaránt azzal fogadott, hogy meg tudom-e mondani, mit tesz az iskola a kötelező etikaoktatás ügyében. Azt hiszem, ideje lenne, ha tájékoztatnátok a terveitekről.
Hável (időközben a tanáriba érkezve, letolt szemüveggel): Nagyon köszönöm, drága Jutkám, hogy figyelmeztettél erre. Épp most olvasom a nemzeti köznevelési törvény idevágó passzusát, de nem értem. Bujáki?
Bujáki: Miért engem kérdeztek? Én nem vagyok etikatanár és nem is ismerek egyet sem. Én a (a következő szót nagyon hangsúlyosan) gazdasági ügyekért felelős igazgatóhelyettes vagyok. A tartalmi előírások betartatása a te dolgod. Pláne az etikaiaké.
Hável: Kedves kollégák, akkor most mi legyen? Van köztetek olyan, aki rendelkezik etikatanári diplomával?
Egy pillanatig csend. Majd megszólal Béla bácsi, felállva, hangosan, egyre dühödtebben, bele a kamerába.
Béla: Régen az etika, meg az erkölcs olyan dolog volt, amit nem az iskolában tanultunk. Hanem otthon, a családban. Minden gyerek úgy jött iskolába, hogy tudta, ha hazudik, lop, csal, idegen tollakkal ékeskedik, akkor ha hazamegy, órákig térdelhet a kukoricán miután már jól elverték előtte. Nem is volt szükség arra, hogy a tanár ilyenekkel bajlódjon. A tanár belecsepegtette a nebulók fejébe az adott tantárgy tudnivalóit, a büdös kölyke meg megtanulta.
Csaba: De Béla, régen is volt olyan óra, amit erre találtak ki, nem?
Béla: Volt. A kommunisták előtt a hittan, meg az erkölcstan, azok valóban be is töltötték az feladatukat. Jó volt, szép volt, rég volt. De a kommunisták alatt meg kialakították a szocialista közösségi nevelés tantárgyat, amin a tanulók az első héttől kezdve csak a rosszat tanulták. Hogy miként kell lopni, csalni, hazudni. Az nem kell!
Jutka (kedvesen, elnézően): De Béla bácsi, épp az a mostani kormányzat szándéka, hogy az elmúlt évtizedek kárait valahogy kijavítsa. Ezért nyúl vissza az etikaoktatáshoz.
Béla: Nagyon helyes, Juditka. Csak azt mondom, hogy ebben az iskola egyedül nem lesz képes eredményt elérni. Ehhez kellene a szülők támogatása. Hogy ne lecke legyen, hanem valódi felkészülés a nagybetűs életre.
Veronika (bűbájosan): Akkor ez olyan, mint amikor én minden tornaórán felhívom a figyelmet arra, hogy ne csaljanak a diákok a fociban?
Béla (belelkesülve): Pontosan! Egy jó tanár sosem elégszik meg a tananyag megtanításával, hanem közben nevel is. Ezt mondom mindig.
Csaba (mindenkihez): De abban egyetértünk, hogy külön etikaoktatásra igenis szükség van, nem?
Jutka: Igen egyetértünk, de ha nem értenénk egyet, az sem számítana, mert a törvény kötelező feladatként előírja. Ugye, Bujáki?
Bujáki (gondterhelten): De bizony. Csak azt nem írja elő, hogy miként oldjuk meg a feladatot.
Hável: Hogyhogy nem írja elő? A végrehajtó rendelkezésekben mi szerepel?
Bujáki: Semmi. Azok ugyanis még nem születtek meg. A tanárképzés nem készült rá föl, tankönyveket nem lehet kapni, új státust nem adnak, a továbbképzést pedig önerőből kell állni. Most, amikor nincs rá egyetlen fillér sem. A kör bezárult.
Jutka (diadalittasan): Dehogy zárult! Most kell csak igazán kreatívan gondolkodni. Csaba tanár úr, te történelemtanárként elég sok etikai kérdéssel találkozol. Azokat hogy tanítod? (Épp válaszra nyitná a száját Csaba, de Jutka folytatja.) De mindegy is, a lényeg, hogy neked most épphogy csak kitelik az óraszámod. És Veronikát már egyébként is régóta foglalkoztatják ezek a kérdések. Hável, szerintem őket kettejüket kellene beiskolázni – pályázaton biztos tud rá Bujáki valami kis pénzt is keríteni. És amíg ők nem készültek fel rá, nyugodtan bízzunk mindent Béla bácsira!
Vidám, problémamegoldó klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése