Gazdagréti lakótelep, a posta környéke. Kutya és Sümeghy sétálnak lassan a posta felé. Kutya ritka elegáns: szokott drappos-szürkés zakója, élénk, szél által ide-oda fújta zöld nyakkendője, fehér félrecsapott sapija mellé ezúttal egy kék szövetnadrág is dukál. Sümeghy sima, laza öltönyben és fehéres ingben sétál. Az utóbbi nagyon nehezen jár. A jelenet közben megállnak, úgy társalognak.
Sümeghy: Nagyon gondterheltnek látszol, drága bÁrátom.
Kutya (gondterhelten, bölcsen): Gondterheltnek látszom, mert az is vagyok.
Sümeghy: Mi Ággaszt ennyire? Merthogy én, aki ilyen nehezen mozog, kétségtelenül lehetnék szomorú és letört, de neked mi bajod? Mindened megvan, amit csak egy kisnyugdíjas igényelhet az élettől.
Kutya (nagyon bölcsen): Ne gúnyolódj, dalnokom. Meglehet, én nem panaszkodhatok, de nem tudom, mivé lesz ez az ország. A jövő bánt, művészem. Nem is az én, hanem a fiaink, unokáink jövője.
Sümeghy: Neked nincs is fiad. Vagy tévednék?
Kutya (nem értve most a viccet): Nem, nem tévedsz. Legjobb tudomásom szerint nincsenek leszármazottaim. Bár igen sok éjszakát átvidámkodtunk annak idején, a szííínházban, de mindig nagyon felelősségteljesen viselkedtem a hölgyekkel. Talpig úriember módjára, ha érted, mire gondolok.
Sümeghy: Már hogyne érteném. Pompás lovag vagy te most is, régen sem lehetett másként. De akkor komolyan nem értem, mitől illant el az én öreg bÁrátom mindig tréfás, játékos kedve.
Kutya: Figyelem a híreket, követem az eseményeket. Tévét ugyan régen nem nézek, nem is érteném, hogy mi zajlik ott – a PP Potyik és a ZZ Zotyik világához már nincs közöm. Szappanoperákat sem nézek, a régi kitűűűnőőő regényfeldolgozásoknak és szííínházi közvetítéseknek pedig már írmagját sem találni a (megvetően) kereskedelmi televíziókban. Havi egy-két valamirevaló műsorért pedig nekem kicsit drágán számítja fel a szolgáltató a sugárzást. De! Naponta olvasom a hírlapokat, és mondhatom, nem tetszik, amit ott látok.
Sümeghy: Nem? Pedig most osztották a Kossuth díjakat, abban sem leled örömödet?
Kutya: Igazad van, abban még csak-csak. Mondhatom, ezúttal igazán jeles kollégák jutottak ehhez a szép elismeréshez. Külön öröm, hogy az egyikőjüket szinte szomszédunkként tisztelhetjük. De azt nehezen viselem, ha ilyen nemtelen, durva támadásokat kell elviselnie annak, aki átadta a díjakat.
Sümeghy: Ja, hogy te azért vagy szomorú, mert…
Kutya: Azért bizony. Országunk vezetői nem azért az országunk vezetői, mert a szakmájukban vagy az erkölcseikben mindig feddhetetlen kiválóságok voltak, hanem azért, mert ők az országunk vezetői. A nép vagy az országgyűlés, vagy akárki megválasztotta őket. S mint ilyeneket nekünk mindenkor tisztelnünk és megkérdőjelezhetetlenül becsülnünk kell. Különben csak a széthúzás, meg a botrányokozás marad osztályrészéül ennek a (nagyon megindítottan) nemzetnek mindenkor. És ha valakit közülük megkritizálnak, igaztalanul vagy joggal, nekünk, legalább nekünk, tisztességes átlagpolgároknak, szavazóknak erkölcsi kötelességünk minden módon tiltakozni! Ez a demokrácia, drága bÁrátom.
Sümeghy: Te, Kutya! Én nem értek a politikához, de azt tudom, hogy te rendes ember, hogy úgy mondjam, jó kutya vagy. És ha te így gondolkozol és ilyen szépen, tisztességgel érvelsz, akkor én hiszek neked. Sőt, hogy jobb kedvre derítselek, elárulom neked, nemcsak neked hiszek, hanem arról is meg vagyok győződve, hogy előbb-utóbb minden tisztes, rendes ember be fogja látni az igazadat. És a haza fényre derül!
Hihetetlenül bölcs, alig hallható, majd egyre erősebb klimpírozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése